Hihetetlen
könyv. Ilyet író nem tud írni. Nagy író sem. „Az összeomlás idején a fia Ausztriában tartózkodott, de visszament Magyarországra,
hogy megmentse anyját. Szerencsésen eljutottak Ausztriába, de Mariazell előtt
lecsapott a menekülőkre egy légitámadás. A gépfegyversorozat kioltotta fia
életét, és megölte a kocsijukat húzó két lovat is.” Ennyi. Nem elborzad,
csak leír. Nincs jelző, nincs tanulság, sem eszmei mondanivaló, nincs ismétlés,
nyomaték, hogy az anya milyen egyedül marad. Ennyi.
Stella
Kuylenstierna-Andrássy 17 évesen ment férjhez Andrássy Imréhez. Írt egy
könyvet, Ég a puszta a címe, alcíme, ha tetszik műfaji megjelölése
szerint memoár. Lehet. De én személytelen, szikár és érzelemmentes memoárt még
nem olvastam. Olyat meg végképp nem, ami éppen a szikárságával és természetes
tárgyilagosságával ragad torkon vagy nevettet meg. Szerepel a könyvben… na itt
álljunk meg egy pillanatra, mindjárt folytatom, de ez fontos. Senki nem
szerepel a könyvben. Vannak nevek, helyszínek, történetek, leírások, de senki
nem szereplője a könyvnek, még maga Stella Kuylenstierna-Andrássy sem. A korról,
az arisztokráciáról és a II. világháborúról kapunk egy képet anélkül, hogy kapnánk
hozzá bármilyen minősítést. A Horthy-korszakról van szó, az olvasó azt gondol,
amit akar. Egy nő, (a mellékelt fénykép alapján) egy szép svéd nő élt ebben a
korszakban, ebben az országban, azt kapjuk, amit ő tapasztalt. Arisztokrata
családba született Svédországban, semmi nem ismeretlen itt sem, legföljebb
szokatlan. Nem elítél, még csak nem is furcsáll, csak leír… Na vissza a
megkezdett mondathoz. Tudunk egy Ester nevű emberről (nem szerepel, de tudjuk,
ki ő), aki eljött Magyarországra, amikor Stella Kuylenstierna-Andrássy férjhez
jött ide, Stella dadája volt, mikor az írónő megszületett. Az oroszok elől
menekülve egy nap Ester agyvérzést kapott. Megálltak három napra. Ennyit
tudunk. A menekülés folytatódik, szörnyűnél szörnyűbb események követik egymást
(a szörnyű szót én használom), majd
sok oldallal az agyvérzés megtörténtének rögzítése után egyszer csak ott áll a
következő mondat: „Én itt maradok a
gyerekekkel és öreg dadámmal. Esterrel, aki értesülvén közelgőnek látszó
távozásáról az élők sorából, nekilátott takarítani.” (Gyanítom, hogy az
eredeti szövegben ez a mondat nem pontosan így van. Gyanítom, hogy a fordító
Kúnos László nem tudta megtagadni önmagát, és rejtőjenői mondattal jelezte, hogy
ennek a kiváló svédnek még a humora is szikár, de abban bizonyos vagyok, hogy a
fordítás kiváló. Nem olvastam az eredetit – ne tessék kajánkodni, tudok svédül
olvasni, a Magyar Rádióban évtizedekig az én szakterületem volt a svéd irodalom
–, egyszóval nem olvastam eredetiben, de azt lehet tudni, milyen egy fordítás. Pontosabban
lehetne tudni, de a recenzensek legnagyobb része nem szokta észrevenni, hogy magyarul
olvas, nem külföldiül. Éppen ezért azt sem szokás észrevenni, milyen a
fordítás, éppen ezért nem szokás odaírni sem, ki fordította a könyvet. Akkor
most még egyszer: Kúnos László fordította a könyvet, remekül.)
Többször lehet olvasni a szót: ellenség. Az ember belegondol, ki is az ellenség? Hát például
az angolok. Meg az amerikaiak, akik bombáznak. Hiszen Magyarország szövetségese
Németország. Akkor azok ott az ellenség. És bár itt sincs minősítés, vélemény
is csak a könyv vége felé egy negyed oldalon, valahogy azért világos, hogy Stella
Kuylenstierna-Andrássy megveti és undorítónak találja (ezek az én szavaim) az
SS-t és rokonszenvesnek az ellenséget. Hiába, svéd – tetszik gondolni. Frászt.
Ember. És abból is az értékesebb nem: nő.
Ideírok még
néhány mondatot abból a bizonyos negyed oldalból.
„Soha nem jó az általánosítás, de nem tudok
szabadulni a gondolattól, hogy a német anyákat nagy felelősség terheli annak a
mentalitásnak a kialakulásában, amely a német nép romlásához vezetett… Ha a
német anyák nem változtatnak nevelési gyakorlatukon, népük soha nem fog talpra állni,
soha nem fogja visszanyerni a szomszéd népek bizalmát. Meg vagyok győződve
róla, hogy az új kultúrának az anyák segítségével kell felépülnie.”
(Jelentem,
megtörtént, a német anyák valószínűleg olvasták Stella Kuylenstierna-Andrássy
könyvét. A magyar anyák sajnos még nem.)
Az Ég a
puszta 1948-ban jelent meg svédül és németül. Stella
Kuylenstierna-Andrássy több, mint húsz évig élt Magyarországon, nem említi, de
nyilván jól beszélt magyarul, sokat tudott Magyarországról. Rólunk szól a
könyve. Nem a svédekről és még csak nem is a németekről.
2015-ben
magyarul is megjelent az Ég a puszta. Én ennek örülök. Hogy például
van még Corvina könyvkiadó és hogy vannak,
akik még le tudnak fordítani egy ilyen könyvet. Én ennek nagyon-nagyon örülök.
