Felvilágosult abszolutizmus

Bocsánat az eltűnésért, mással voltam elfoglalva.

Hallgassanak zenét és olvassanak. Rossz tanács, tudom. Nincs jobb. Mert nincs mit tenni. Királyhegyi Pál annak idején küldött egy táviratot. A címzés: Joszif Viszarionovics Sztálin, Moszkva, Kreml. A szöveg: Rendszer nem vált be, azonnal abbahagyni.

A sürgöny valószínűleg nem érkezett meg a címzetthez, mert Királyhegyi életben maradt. Az is lehet, hogy az egészet csak kitalálta, de nem tett semmit. A történet akkor is jó.

Kellene küldeni egy táviratot. Esetleg sok aláírással. Rendszer nem vált be. Addig is, amíg össze nem jön néhány fiatal fiú és lány, akik bemennek az Országházba, és kizavarják onnan azt a bűnbandát, és kinyilvánítják, hogy Magyarország a világ első pártok nélküli köztársasága, és megalakítják azt a grémiumot, amelyik mindenekelőtt bíróság elé állítja a magyar politikában 1990. óta bármi módon részt vett embereket, majd nekifog eltakarítani az elmúlt 25 év romjait.

Ugye nem értettek félre? A „bűnbandán” az összes képviselőt értem, kifelé onnan. És az összes még élő politikussal bíróság elé, esetleg lesznek olyanok, akiket bűncselekmény hiányában fölmentenek. Nem sokan. Ezt ugyanis együtt hozták létre, a legkisebb falusi futballista sosem juthatott volna el a világtörténelem leggusztustalanabb státuszába a többiek nélkül. (Minden diktatórikus hajlamú főemlős gyáva, ebben nincs semmi különös, mert mindegyik apró termetű és mint ilyen mindegyik olyan környezetből jön, ahol a domináns egyed /valamelyik felmenő/ állandó rettegésben tartotta a kis despotát, ott általában váratlanul, főképp hátulról kapta az ütést, minthogy a domináns egyed is gyáva, mondom, ebben semmi különös nincs, az alkalmazkodó képes diktátor az igazán undorító, aki hajlama szerint kínozna, verne és ölne, de kénytelen megalázkodni, közben magában fogadkozik, hogy majd bosszút áll.)

Azt tetszik kérdezni, mi az a grémium, amelyik rendbe hozza ezt az országot? Augeiasz istállójának kitakarításához Héraklész kellett, mi sem ússzuk meg alacsonyabb rangú rendrakó nélkül.

Sokszor elmondtam már, az emberi faj alkalmatlan arra a társadalmi berendezkedésre, amit demokráciának nevez, és jórészt ostoba törvényekből húz köré rideg szabályabroncsot, ami valahol mindig szakad, reped, törik, de erre az emberi faj kitenyésztett falkavezérei mindig találnak magyarázatot, ettől aztán mindenki megnyugszik, tudomásul veszi, hogy a rendszer nem tökéletes, de még mindig ez a legjobb.

Nem a legjobb. Az emberi faj történelme során találkozott már néhányszor azzal a berendezkedési formával, aminek legfejlettebb változatát felvilágosult abszolutizmusnak nevezte el. Ezt az úgynevezett társadalomtudományok fintorogva elutasítják a szerintük fejlettebb demokrácia magasából, mondván, ebben ott van az abszolutizmus, azt pedig mi demokraták mélységesen megvetjük. A demokraták azért vetik meg az abszolutizmust, mert nem ismerik a fogalmat, egyszerűbben szólva nem tudják, mit jelent a szó. Ha tudnák, tisztában volnának vele, hogy

1.   A fogalom (teljesség, tökéletesség, korlátlanság) nem létezik.

2.   Amit abszolutizmusnak neveznek (alaptalanul és ostobán) az a dominanciának, a vezérelvűségnek egy szűkített változata, azaz egyike a valamilyen vezetésen alapuló társadalmi berendezkedéseknek, amilyen például a demokrácia (a nép uralma vagyis a nép által „választott”, jórészt hatalmi tébolyban megbetegedett „képviselők” uralma), minthogy másfajta, mint a vezetésen alapuló társadalmi berendezkedés az emberi faj jelenlegi fejlettségi fokán nem elképzelhető.

A továbbiak megértéséhez ide kell idéznem egy részt egy 2013. novemberi blogomból:

„Az itt következő rész nem tudományos előadás, csak vázlatos áttekintés egy komoly és egzakt tudománynak, a biológiának kicsi, de lényeges részéből, a mai ember rendszertani besorolásából, annak is a közérthetőség kedvéért kivágott szeletéből.

Az ember az állatvilág része. Amikor megszületik, benne van a lehetősége annak, hogy a tápláléklánc legtetején legyen, ha emberi közösségbe kerül, esélye van, hogy az ember elnevezésű nemnek a homo sapiens elnevezésű fajára, azon belül a homo sapiens sapiens elnevezésű alfajra jellemző tulajdonságokat mutasson. A társadalmon kívül csak egy ügyes főemlős, ami külső jegyei alapján az emberfélék (hominidae) családjához tartozik, és képes az eszközhasználatra. Különben minden megnyilvánulása azokból az ösztönökből fakad, amik ennek a rendszertani elemnek a sajátjai, és meg is marad azon a szinten, nem lévén semmilyen gátló tényező, amit az emberi társadalomban mint viselkedésformát elsajátíthatna.

Ország:	Állatok (Animalia)
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata)
Osztály:	Emlősök (Mammalia)
Rend:	Főemlősök (Primates)
Család:	Emberfélék (Hominidae)

Az ember természetesen ugyanazokkal az ösztönökkel és reflexekkel születik, amik erre a rendszertani kategóriára jellemzők, ez az élővilágnak egy kicsi része, az alábbi ábrán pirossal jelezve tetszik megtalálni ott a kör 11 és 12 órája között, az van odaírva, "Animalia" („Állatok”). Oda tartozunk.

  

Az ember elevenszülő, magzatára különösen érvényes az anyakeresés, az anyához tartozás ösztöne, ami különben a rendszertani kategóriák alsóbb „emeletein” is észlelhető: tetszett már látni vadkacsamamát úszni, mögötte a fiókákkal. A függőség determinál minden megszületett egyedet, és ez megmarad a csoporthoz tartozás során is, kiben erősebben, kiben kevésbé, attól is függően, mennyire meghatározó az egyedben a csoportazonosság percepciója.

Az alárendeltség a születés pillanatától meglévő tulajdonság, csoport sem kell a megnyilvánulásához, elegendő egy másik egyed megjelenése, azonnal tisztázni kell a viszonyt: kié a táplálék, kié a szaporodás lehetősége és így tovább, azaz két egyed közül melyik a domináns. A csoporthoz tartozás ennek az ösztönnek egy kiterjesztett formája, a gátlások erejétől és minőségétől függ, mennyire érvényesül a csoportazonosság, azaz milyen erős az inger a másik csoporthoz tartozó elpusztítására. Az már részletkérdés, mekkora csoporton belül kell kiválasztani a domináns egyedet, azaz hány vezérbika élhet egy rozmártelepen, vagy mekkora egyedszámú csoport akar magának Führert, Nemzetvezetőt, Kedves Vezetőt satöbbi.

Mondjam tovább? Vagy már az eddigiekből is világos: az ember alárendeltségbe születik, egyszerűen azért, mert a természetes kiválasztódás parancsának megfelelően nagyobb az egyedszáma az alárendelteknek, mint a dominánsoknak. A fogalom alig különbözik a Kertész Ákos által használt alattvalótól (az író emiatt menekült el az országból), ez utóbbiban kétségkívül benne van annak az igénye is, hogy valaki uralkodjék az alattvaló felett, mert ő egyedül nem képes önálló döntésekre – másképpen mondva megragadt a fiókalétben. Azt nem tudom, Magyarországon több-e az alattvaló, mint például Angliában, gyanítom, mentalitásban feltétlenül, ez ugyanis nem államformától függő státuszkérdés. Azért több a magyar alattvaló, mert bizonyos szempontból szerencsétlenebb a történelme, ennélfogva rosszabb minőségű országvezető réteget tud kitermelni, mint a britek. Ez nem mentség, csak magyarázat. Azért nem mentség, mert mindenki azzal takaródzik, milyen tragikus ennek az országnak a történelmi múltja, ám a következő mondat nem az, hogy nosza, kezdjünk hozzá a javításhoz, hanem az, hogy mi így is a legkiválóbbak vagyunk az egész világon, valamint a legnagyobbak és legokosabbak. Egy tömeggyilkosról van elnevezve a legtöbb közterület és intézmény, az általa okozott, nemzethalállal felérő „szabadságharc” a mi dicső nemzeti ünnepünk, és minél butább az aktuális országvezér, annál nagyobbakat tódít és hazudik, csak hogy ne kelljen szembenézni förtelmes és szánalmas históriánkkal, benne az ő, csoportazonosságon alapuló, primitív és kirekesztő világfelfogásával, amivel mellesleg semmi egyebet nem igazol, mint az agresszióba csomagolt, sunyi és gyáva alattvalóságot.

Azokról, akik nem alattvalók és mégsem domináns egyedek, azaz az emberekről ebben a pillanatban nincs mondanivalóm. Kevesen vannak. Nemcsak Magyarországon, a Földgolyón is. Sokszor mondtam már, a törzsfejlődés nem jutott el a végső stádiumba (úgy tudom, nincs is végső stádium, a fejlődés azért fejlődés, a végső stádium az összeomlás, a kipusztulás), az ember pillanatnyilag a legfejlettebb élőlény (már amelyik), de ennek a fejlődésnek valószínűleg az elején vagyunk még, hiszen nemrég kezdődött, egy-két millió év ebben az ügyben nem valami sok. Egyelőre a magát embernek nevező élőlény meglehetősen primitív állapotában írható le. Különben Angliában is, nemcsak Magyarországon.”

A természetes kiválasztódás biológiai törvény, azaz természeti és nem hitvány emberi. Amíg az ember nem (vagy alig) több, mint biológiai lény, az állatvilág része, amíg nem használja ki a fejlődés során kialakult lehetőségeit, addig a biológia törvényei érvényesek, addig azok a tulajdonságok, amik az embert kiemelhetnék az állati létből vagy egyáltalán nem vagy alig érvényesülnek.

Sokszor leírtam már, a civilizáció néhányszázezer év alatt jutott el a jelenlegi szintre néhány ember tevékenységének következtében, azaz az emberi fajnak egy matematikailag kifejezhetetlenül kis töredéke juttatta el az emberfélék (Hominidae) családját a felismeréshez, mely szerint ő egy magasabb rendszertani kategória képviselője. Viszont ez a rendszertani kategória csak a tudomány világában létező, a faj csaknem 100 százalékos többsége úgyszólván semmit nem mutat abból, hogy használná a lehetőségeit, a csaknem 100 százalékos többség rendszertani meghatározottsága az állatok (Animalia) országán belül ott lebeg valahol a főemlősök (Primates) rendje és az emberfélék (Hominidae) családja között. Ösztönlény. Az állatokra jellemző biológiai törvények szerint él.

A fejlődés azért lassú, mert ezek a biológiai lények az állatvilágban érvényes törvények alapján választják ki a domináns egyedeket (minisztereket, államtitkárokat stb.), a rövid üzekedési (választások) időszak után pedig ösztöneiknek engedelmeskedve követik a vezérbikát, és boldogan nézik, hogy az összes tehenet az hágja meg, és a legjobb és legtöbb étel-ital az övé (szolgálati autó és kastély, személyzet, ingyen fűtés-hűtés és világítás stb.), a vezérbika szerepét magának kiküzdő, látszólag az emberi fajhoz tartozó lény meg odáig már eljutott a törzsfejlődés során, hogy felismerje: az ő létének alapkövetelménye a fajtársak fejlődésének bármi áron való akadályozása, a butaság, az ösztönvezérelt lét fenntartása.

A demokrácia azért a lehető legrosszabb társadalmi berendezkedés, mert rendszerszerűvé emeli a nivellálást, éppen azokra bízza a kiválasztást, akik erre a legalkalmatlanabbak: a népre. (Szokták dicsérni a népszavazás intézményét, példának hozni a népszavazást rendszeresen használó Svájcot. Tessék egyszer alaposabban tanulmányozni a svájci elöljáróságok gyakorlatát, milyen kérdéseket terjesztenek a nép elé, és milyen eredmények születnek, természetesen a nép azt szavazza meg, amit az elöljárók akarnak – a fene tudja, melyik a rosszabb.) A demokrácia a lehetőségét is kizárja annak, hogy alkalmas emberek kerüljenek a megfelelő posztokra, azaz hatalomra, uralkodásra vágyó alakokat ültetnek azokba a székekbe, ahonnan ügyeket intézni kellene, a közt szolgálni.

Mi akkor a teendő? A 21. században még mindig (sőt mindinkább) butaságban tartott, a kereskedők érdekei által befolyásolt (leigázott) népet vezetni kell, az abszolutizmusnak azaz a dominanciának, a vezérelvűségnek különféle formái tapasztalhatók mindenütt a Földön, ilyen-olyan módon és mértékben a nyájnak vezérkolomposra van szüksége, pápára, elnökre, mindegy, minek nevezik és majdnem mindegy, a Föld melyik táján él, a csoporthoz tartozás igénye és a domináns egyed kiválasztásának parancsa mindenütt egyforma, legfeljebb a formákban (civilizációs szintekben) van eltérés.

Igyekeztem világossá tenni az abszolutizmus fogalmának félreértelmezését, a következő lépés a „felvilágosult” jelző tisztázása. A társadalomtudósokkal egyet lehet érteni, ritkán születik olyan uralkodó, aki elég értelmes ahhoz, hogy felvilágosultnak lehessen nevezni. Pedig ez a kulcsszó, a történészek mintha megbocsátóbbak volnának a felvilágosultakkal, mint a simán egyszemélyi uralomra törőkkel, igaz odáig kevesen jutottak el, hogy beismerjék, ezek a felvilágosultak több és látványosabb eredményt voltak képesek produkálni, mint bármely más társadalmi rendszer. Úgyhogy a felvilágosultság rendben volna, de egyrészt abszolutizmussal párosul, ami ugyebár nem kívánatos, másrészt túlságosan esetleges, és kiszámíthatatlanul sokat kell rá várni.

Láttuk, az abszolutizmusnak nevezett dominancia mint társadalmi forma az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjén elkerülhetetlen és mint ilyen kívánatos, a csoportazonosság igénye, az alárendeltség biológiai parancsa még sokáig meg fog maradni az emberré válás folyamán. Az emberré válás lassú folyamat, éppen annyira, mint minden a törzsfejlődés történetében. Fentebb már említettem, a Hominidae azért gyilkosan pontos meghatározása az emberi fajnak, mert egyelőre valóban csak emberféle, útban az emberré válás felé. A fejlődésnek azt a fokát, amelyre fellépve mutatni kezdi az ember jellemző tulajdonságait, az egyszerűség kedvéért nevezhetjük felvilágosultságnak. Ez a fogalom nem tévesztendő össze a történelemtudomány által felvilágosodásnak jelölt korszakkal, annál is kevésbé, mert mint tudjuk, akkor is csak néhány ember teljesítette be a felvilágosultság értelemhalmazát, és volt újkori folytatója Lao Ce és Platón, Dante és Giotto felvilágosító munkájának (hogy csak néhány ismert nevet említsek a régmúltból – Jézust ne tessék hiányolni a sorból, ő más, ő az emberi faj túlsó végén keresendő, valószínűleg eggyel följebb annál, arra még nincs elnevezésünk). A felvilágosultság egyszerű szó, az ember jellemző tulajdonságainak összefoglalása.

A feladat mindössze az, hogy a felvilágosultságot tegyük kiszámíthatóvá, elérhetővé és működőképessé, pontosabban a felvilágosult embert találjuk meg, és teremtsünk olyan helyzetet, amiben az ő mentalitása érvényesül, az ő nézetei határozzák meg a társadalmi teendőket. Egyszerűbben: a felvilágosult ember irányít.

Van ilyen? Hogy ne volna. Arról a harsány kacajról ismerhető fel, ami akkor szakad ki belőle, amikor azt mondják neki, ő fog irányítani. Amikor hozzáteszik, hogy rajta kívül még négyen, hatan vagy nyolcan lesznek, a harsányság eltűnik, marad a mosoly, amikor pedig a névsort hallja, azok neveit, akik közül ez az öt, hét vagy kilenc ember kiválaszttatik, már nem is mosolyog. Csak azt kérdezi, hogyan.

Volt egy tüntetés az oktatási minisztériumnál, pár éve, dátumokban nem mindig vagyok jó. Néhány ablakban kisgyerekek látszódtak, bölcsőde vagy óvoda lehetett azon az emeleten. Lent az utcán a tüntető diákok egyszer csak elkezdték skandálni, hogy „szervusztok, szervusztok”. Aki ezt kitalálta, az előbb utóbb rá fog jönni, hogy azok a kicsik ott az ablak mögött akkor jelentik a jövőt, ha ő meg a hozzá hasonlók egyszer tényleg bemennek az Országházba, tényleg kizavarják azt a bűnöző bandát, és elhiszik, hogy csak meg kell kérdezni Széchenyi Ágnest, Kárpáti Évát, Kornai Jánost, Mérő Lászlót, Király Júliát, Ludassy Máriát, Lovász Lászlót, Csányi Vilmost, mi legyen, ki vállalja a Bölcsek Tanácsában való részvételt, esetleg ha ő nem, kit mond maga helyett…

Tessék végre elhinni, nem kell párt, nem kell politikus, ügyintéző kell. Ilyen-olyan minőségű, ilyen olyan szintű, aki tudja, mit kell tenni, amikor baj van, és azt is tudja, mit, amikor nincs baj. Bízzunk azokban a fiatalokban ott a minisztérium előtt, rá fognak jönni, hogy a felvilágosult abszolutizmus fent leírt formája a megoldás az itt kialakult abszurd helyzetre.

Olvassanak és hallgassanak zenét. De ha van a környezetükben olyasféle fiatal ember, akit itt leírtam, azért szóljanak neki. Hogy szükség volna rá. Nem nagy ügy, komolyan, csak oda kell menni az Országházba, ezek gyorsan kitakarodnak. Tudniillik gyávák és ostobák. Csak megfelelőképpen kell kezelni őket.