„…az orosz modell hibátlanul működne Magyarországon, ha lenne itt 10 millió reguláris, birodalmi szemléletű ember, de nekünk 10 millió rebellis magyarunk van".
Sokszor mondtam már, ne tegyük mikroszkóp alá a levéltetűt, mert ott elefántnak látszik, aki ott megnézi, azt hiszi, jelentős, pedig csak egy levéltetű. Ha képtelenségek sorozata nyomán egy ország első embereként hagyják dúlni, akkor is csak egy levéltetű.
Úgyhogy ezt a fenti mondatot én most nem akarom elemezni, nem is csak azért, mert nem értem, hanem azért sem, mert egy levéltetű megnyilvánulásait akkor sem próbálom értelmezni, ha az különben lehetséges.
Nem tudom, milyen a reguláris, birodalmi szemléletű ember, azt viszont sejtem, hogy az valami nagyon rossz dolog. Mint amennyire förtelmes a rebellis tömeg is, akár tízmillió, akár annál kevesebb.
Nem tudom, a falusi futballista mit szeretne (a mondatból nem derül ki), hogy az orosz modell hibátlanul működjön Magyarországon, vagy hogy ne működjön, de azt bizonyosan tudom, bármit akar, annak az eléréséért mindent megtesz.
Nincs több teendője, meglesz minden, amit akar. Az oktatásügy kivégzésével ezt elérte, hátradőlhet, és elégedetten figyelheti, hogyan omlik össze az ország.
Bár…
A hatvanas évek közepén elmentem tanítani egy elitgimnáziumba. A célom az volt, hogy a diákjaimat gondolkodni tanítsam, hogy a saját véleményük alapján döntsenek jó és rossz között, és hogy a saját véleményük kialakításához olyanok segítségét kérjék, akikről már meglehetős biztonsággal tudható, ritkán mondtak butaságot. Platónt ajánlottam a figyelmükbe erre a célra meg Arisztotelészt, Dantét, Cervantes-t, Shakespeare-t, Voltaire-t és Kantot, meg Karinthyt és József Attilát, azt mondtam, nézzenek Giotto képeket meg El Grecot és hallgassanak Haydnt meg Mozartot, ebből nagy baj nem lehet.
A gimnázium igazgatója mind többször látogatott be az óráimra. Aztán berendelt az irodájába, és azt mondta, már az is baj, hogy a tanulók nem állnak vigyázzba, amikor én belépek az osztályba, hogy nincs jelentés, hogy nem íratok dolgozatot és nem feleltetek és nem osztályozok, mert ezáltal a rebellió (tetszik figyelni, a rebellió, mondta 1967-ben a november 7-i díszelnökség állandó tagja) egyszóval a rebellió melegágyát vetem meg (valami ilyesmi), de nem ez a legnagyobb baj, hanem az a szemlélet, amivel fertőzöm az ifjúságot: ahelyett, hogy megmondanám nekik, mit kell gondolni, arra biztatom őket, hogy saját gondolataik legyenek, és azokat ki is mondják.
Három hónap után távolított el (na jó, rábírt arra, hogy – a saját érdekemben – közös megegyezéssel távozzam az intézményből), az utolsó napomon még finoman értésemre adta, hogy amíg ő él, mindenhová utánam fog nyúlni, ahol én a tanulóifjúság mételyezésére teszek kísérletet.
Három hónap. Ennyim volt. Nekik több. Így szokott lenni.
De megbuktak.
Mindig megbuknak. A falusi futballista is megbukik. Még egyszer nem lehet megcsinálni ezzel a néppel, amit akkor lehetett.
Tízmillióval nem.
