„Igehirdetésében a püspök hangoztatta: karácsonykor ikertestvérünk született, aki átölel, megbékéltet, megáld és megtart bennünket. A mi ikertestvérünk, Jézus születése után életet adó ölelésével stabilizálta az életünket. Születése, a karácsony a meglepetés mellett az alázat ünnepévé vált, hiszen le kell hajolunk ahhoz, hogy lássuk a gyermeket, aki olyan, mint a többi, és aki ugyanakkor senkihez sem hasonlítható
’Kaparjuk le szívünkről a kérget, szemünkről a hályogot, hogy meglássuk ki van itt’ - üzente a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke. A püspök felidézte annak az ikerpárnak a történetét, amelynek egyik tagja születése után gyenge volt és az orvosok szerint nem volt esélye életben maradni. Ám az egyik ápoló szabályt szegett: közös inkubátorba tette őket, ahol az egészségesebb gyermek átölelte testvérét, így az állapota javulni kezdett, és ma már mindketten egészségesek. ’Karácsonykor valamennyiünknek ikertestvére született, aki a szabályokat megszegte, bemászott a mi inkubátorunkba és átölelt bennünket’ - fogalmazott Bölcskei Gusztáv a Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő hívek előtt
’Karácsonykor ... boldog, szent örömmel fedezzük fel, hogy itt van valaki, aki azért jött, hogy hétköznapjainkat átjárja az ő lelke’ - üzente a püspök. Figyelmeztetett azonban arra, hogy vannak, akik nem ezért jöttek, vannak akiknek a szemével nézve a világon rendetlenséget, zűrzavart, mocskot látunk. ’Habár ott van a bűn zűrzavara, ott vannak Heródes zsoldosai, karácsonykor elkezdjük észrevenni a legkisebb dolgokat, a legegyszerűbb ajándékot, letisztul minden. Aki meglátja ezeket az apró dolgokat, annak elmondhatatlan öröme lesz’ - hívta fel a figyelmet. A városnak és a világnak szóló üzenettel zárva beszédét megismételte: Jézus megbékéltet, megáld és megtart bennünket. Bölcskei Gusztáv végezetül Isten áldását kérte a hívekre, majd az istentisztelet a hagyományos úrvacsora-osztással ért véget."
(A Hír24 tudósítása)
Látom, amint az inkubátorban az egyik gyerek átöleli a másikat. És azt mondja, drága öcsém, sajnos cachexiával születtél, de én most általános erőátvitelt végzek rajtad (general transmissio), ne félj, majd együtt vágunk neki közös, küzdelmes életünknek. Ezután kezet ráznak, és mindketten könnyes szemmel, de acélos szívvel néznek a jövőbe. Ami megvan nekik a horizonton, azon látszik, mert az kék (netán narancssárga?) és bíztató. A jövő. Amit így már a pokol kapui sem tudnak megvenni. Vagy megdönteni. Nem kívánt törlendő.
És aztán Karácsonykor valamennyiünknek ikertestvére született (ez úgy hétmilliárd gyerek egyszerre, egyből duplájára emelkedett az emberiség létszáma), az aztán „bemászott”(!) – ha jól belegondolnak, ez már gusztustalan is – az inkubátorunkba, amiben mi itten élünk hétmilliárdan… na ne.
A papok mindig hülyének nézték az embert, azt is mondják, hogy a „nyáj” (és ezt a kifejezést a „hívők” elomolva, meleg szívvel hallgatják, hogy ők a „nyáj”, és meg nem fordul a fejükben, mit jelent a szó, mit a fogalom, és eszerint mire taksálja az egyház az ő létüket), azt hinné az ember, így a 21. század tájékán azért már meggondolják, mennyire kezeljék le a gyülekezetet.
Miért gondolnák meg? Aki bemegy oda, ahol ilyeneket beszélnek, és nem fordul ki savanyú szájízzel, az megérdemli, annak tényleg bemászott az inkubátorába az ikertestvére. Aki olyan, mint a többi, és ugyanakkor senkihez sem hasonlítható.
És ez a püspök még a jobbak közül való, ennek olykor voltak emberi megnyilvánulásai. Azokat most törölte.
