Nők

Mielőtt még tényleg felfordul a gyomruk, mielőtt elmerülnek ebben a mérges gázokat pöfögő, gusztustalan mocsárban, amivé a mi szerencsétlen kis hazánkat pusztította a kormánypártnak nevezett szennyeződés meg az ellenzéknek eufemizált förtelmes ragálygóc, nyissanak ablakot, vegyenek egy nagy levegőt, aztán dőljenek hátra, és nézzék, hallgassák meg ezt a felvételt itt.

„Nyilván lehetett volna sokkal látványosabb karrierem is – mondta Maria Joao Pires, a világ egyik legkeresettebb és legjelentősebb koncertzongoristája – de nem akartam. Valójában sosem vágytam a nagyközönség szeme elé, mindez egyszerűen megtörtént. De soha eszembe nem jutott azért zongorázni, hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Egyszerűen jó muzsikálni barátokkal egy kis közönség előtt. Így könnyebb háttérbe szorítani önmagunkat. Mert nem az a cél, hogy a saját vízióimat közvetítsem. Csak annyit akarok, hogy a zene beszéljen belőlem. Ezt tanítom a növendékeimnek is: arra a szóra kell hallgatnunk, amit a zene mesél nekünk."

Akkor vállal fellépést, amikor kedve van hozzá. És úgy zongorázik, ahogyan senki más. Pusztán azért, mert azt játssza el, amit ő hall például Mozart kottájából. Ez a B-dúr zongoraverseny, ami ezen a felvételen hallható, tudomásom szerint Mozart utolsó versenyműve, nem is mellesleg egy tanítványa mutatta be egy nő, az akkor 26 éves Barbara Ployer.

Talán tudják, a versenyművek lényege a dialógus, a szólóhangszer és a zenekar párbeszéde. Ez a B-dúr koncert sajátos darab (szerintem, ne keressék a szakirodalomban, senki nem erősít meg ebben a véleményemben), voltaképpen ez egy monológ, ami alá a hegedűk, fuvolák, oboák és kürtök olyan finom kíséretet játszanak, amit jóformán észre sem lehet venni, csak a hangulatát érezzük.

Különösen figyeljenek a 3. tétel kadenciájára (ha valaki nem tudná, a kadencia /ez általában az I. és a III. tétel vége felé van/ afféle szólóimprovizáció /ilyenkor a zenekar hallgat/, azaz rögtönzés, amit aztán leírnak, többnyire maga a zeneszerző rögtönöz a saját témájára, de előfordul, hogy az előadó improvizálja a maga benyomásait, és csak később rögzíti – ez utóbbiak között jelentősnek nevezhetjük azokat a Mozart-zongoraversenyekben hallható kadenciákat, amiket annak idején egy ifjú és tehetségesnek mondott zongorista játszott, szerencsére le is kottázta, méghozzá állítólag emlékezetből, a koncert után zongora nélkül, az illetőt Ludwig van Beethovennek hívták. Én csak azt sajnálom, hogy Mozart nem improvizálhatott Beethoven-témára, az mondjuk hasonlóképpen bődületes lett volna).

Azt kezdtem mondani, hogy figyeljenek a 3. tétel kadenciájára (ez különben Mozarté), a világon minden jelentős zongorista ezt játssza, de így, ahogyan Pires, így senki. A kadencia vége felé egyszercsak ritmust és hangulatot vált, 4 ütem leheletnyi, hatnyolcados menüett szólal meg. A kamera közben kinyit, tessék nézni hátul a csellista lányt, szétomlik a gyönyörűségtől, úgy követi ezt az előadást. Pedig magát a kadenciát nyilván rengetegszer hallotta, Luise Buchbergernek hívják, Salzburgban tanult, a Mozarteum zenekarában csellózott, mielőtt a Chamber Orchestra of Europe nevű együtteshez került, nehéz lehet neki újat mondani.

Piresnek sikerült. Hihetetlen élmény, na. Nézzék meg. (A mellékletet levették, ez egy másik, teljes felvétel, ennek a 26'15"-énél van az a rész, amiről írok.)
Bocsánat, a mellékletet ismét levették, mert hír érkezett a szerzői jogok megsértéséről. Nem viccelek, ez volt odaírva. Bizonyára Mozart telefonált. Ezen a felvételen 26' 40"-nél kezdődik a kadencia.