Képzeljenek el egy fát, ez már több helyen is bevált mint szemléltető ábra. A vastag, masszív törzs a butaság, belőle indulnak el az ágak, azokból a gallyak.
A fa gyökérzete a butaság társadalmi és topológiai helyzetét jelenti.
Mielőtt a legutóbb ígért írást idetenném (a biológia tanárnő tíz évvel ezelőtti ismertetőjét a fajelméletről), rögzítsünk egy alapvető tételt: a butaság törzséből elágazó jónéhány mellékág, levél és hajtás látszólag sokkal súlyosabb fogalmat hordoz, mint a butaság. Népirtás, országvesztés, rablás, beteges és kártékony, pusztító hazudozás és egyéb gazemberségek – ezek mind a butaságból erednek. Ezek közül egyik sem jellemző egyidőben az egész emberiségre, szerte a földkerekségen, de ezek mindenütt előforduló förtelmek, más-más időben és más-más helyeken. Az egyetlen, egyidőben, folyamatosan, mindenütt jelenlévő emberi tulajdonság, az összes rossz eredője az összes járványnál is pusztítóbb butaság, ami azért borzalmas, mert nincs ellenszere. Azaz van, de ennek az ellenszernek az alkalmazása tömegméretekben megoldhatatlan, ha elterjedne is, sok évtizedbe telne, amíg az első, csekély eredmény kimutatható lenne. Ezt az ellenszert különben már régen feltalálták, ám még ma is csak kevés helyen alkalmazzák, viszonylag alacsony hatásfokkal. Az ellenszer neve oktatás.
Akkor lássuk a biológia tanárnő írását:
„A rendszertan alapkategóriája a faj. A faj azon egyedek összessége, amelyek azonos eredetűek, külső és belső felépítésükben nagyon hasonlóak, és egymás között termékenyen szaporodnak (a ló és a szamár keresztezéséből származó öszvér ugyanis nem új faj, hanem terméketlen hibrid). Az emberi faj a Homo sapiens (bölcs ember), amelynek minden egyede egymással szaporodni képes, tehát jelenleg a Földön élő összes ember ugyanannak a fajnak a tagja.
A növény- és állatvilágban az alfaj vagy rassz pedig egy fajon belüli kategória, egyedei öröklődő alaktani különbségekkel és önálló földrajzi elterjedési területtel rendelkeznek.
Ember esetében a fajnak négy alfaja, úgynevezett nagyrassza van: europid, negrid, mongoloid és veddo-ausztralid. A Homo sapiens esetében az alfajok és a változatok közötti különbségek egyre inkább elmosódnak az utazások, az idegenforgalom és a vegyes házasságok miatt. Az ember fejlődése tehát egyre inkább társadalmi, és nem biológiai folyamat.
Szerencsére ma már nagyon pontos vizsgálatokat lehet végezni a különböző népességek genetikai állományának felderítésére, így ismereteink egyre finomodnak, például a mitokondriális DNS (anyai örökség) és az Y-kromoszóma (apai örökség) segítségével. Német-magyar kutatások alapján kimutatható, hogy a magyarok őse elsősorban az iráni-perzsa (europid alfaj), másodsorban pedig az uráli-ugor (mongoloid alfaj) népesség volt (Czeizel Endre: A magyarság genetikája). A honfoglaló magyarok között nagy volt a turáni (dél-szibériai) egyedek száma. Ez a rassz is a mongoloid alfajba tartozik. A honfoglalás után különböző népcsoportokkal keveredtünk, így németekkel, szlávokkal, törökökkel, tatárokkal (utóbbira bizonyíték a B vércsoport elterjedése a tatárjárások utáni Európában).
Egy etnikum sikeres fennmaradásának, rátermettségének az esélye ugyanis leginkább genetikai sokféleségétől, génjeinek keveredésétől függ, hiszen a belterjes populációk egyedei a lappangó káros gének találkozása miatt betegségekre hajlamosabbak, kevésbé életképesek, emiatt rövidebb életűek. Jó példa erre az egyik egyiptomi fáraócsalád (XVIII. dinasztia), amelyben a közelirokon-házasságok miatt (testvérek, illetve apa-leány között) az utódok egyre betegesebbek és egyre rövidebb életűek voltak. Tutanhamon például már 18 évesen meghalt. Magyarországon is voltak olyan elszigetelt kicsiny közösségek, amelyekben az átlagosnál sokkal több volt a szellemi fogyatékos.
Az emberi faj esetében tökéletes beltenyészet, "géntisztaság" (több generáció után genetikailag teljesen azonos egyedek "kitenyésztése") gyakorlatilag kivitelezhetetlen, mivel sok-sok generáción keresztül történő családon belüli pároztatással, "vérfertőzéssel" lehetne csak megvalósítani.
A hungaristák "fajtisztaságot", "géntisztaságot", "vértisztaságot" emlegetnek. Az előbbiekről már beszéltem. A vér tisztaságának említése szintén értelmetlen, hiszen régen megdőlt az elmélet, amely szerint a vér az örökítő anyag.
Nincs magasabb rendű európai rassz, hiszen az európai műveltség bölcsője az ókori Mezopotámia volt, amelyben a civilizáció, már i. e. 3000 körül kialakult, és ahol a sötét színkomplexiójú mediterrán emberek éltek. A kínai, arab, zsidó, indiai kultúra is ősibb, mint az európai, amely csak a középkorban alakult ki. A magyarság génjei egyébként semmivel sem rosszabbak, de nem is jobbak más népek génjeinél. Több önbizalom és hit kellene ma is, de nem túlzott önbecsülésre, felsőbbrendűség-érzésre és mások lenézésére, hanem reális önértékelésre lenne szükségünk. Nem attól lesz valaki magyar, hogy sujtásos mentében jár, és hangoztatja, hogy másképpen tekeredik a DNS-molekulája, mint másoké. Hiszen Watson és Crick óta tudjuk, hogy mindannyiunké kettős alfa hélix (dupla spirál), és ma már azt is tudjuk, hogy az egész emberiség génállománya csak 0,3 százalékban különbözik egymástól. Az a magyar, aki annak érzi magát, akinek jelent valamit a magyar kultúra és a szülőföld. A magyarság tehát elsősorban kulturális kategória.”
Hangsúlyozni szeretném, sajnos elég jól tudom, hogy bizonyos emberek minderre azt mondják, pokolba a részletekkel, a zsidó az zsidó, a cigány az cigány. Lehetne talán küzdeni a fajelméletek ellen, akár ilyen tudományosan is, az előítélet az marad, ami mindig is volt: a butaság módszeresen romboló megnyilvánulása.
