Nő lehet Párizs polgármestere. Ez a hír.
Jó.
És?
Ez miért hír? Így, hogy nő lehet Párizs polgármestere. Ó irgalom atyja ne hagyj el, egy nő lesz a legfőbb elöljáró egy akkora városban, mint amekkora a francia főváros.
Nem olyan ez a mondat? Ha jóindulatú vagyok, kellemes meglepetést üzen ennek a hírnek a megfogalmazása, ha kevésbé vagyok derűlátó, akkor meghökkenést. Hogy ugyanis tetszett már ilyet hallani? Nahát. Egy nő.
Nem az a hír, hogy egy bizonyos választáson a legtöbb szavazatot kapta Nathalie Kosciusco-Morizet, még csak nem is az, hogy ő valószínűleg valamilyen leszármazottja az amerikai függetlenségi háborúban George Washington oldalán harcolt Kosciuszko Tádénak (ez a magyarosított neve a lengyel hadvezérnek), hanem az, hogy nő.
Különben örülök, persze. Meg azt is tudom, hogy még most ez a „természetes”, összecsapjuk a kezünket, nadeilyet, nem elég ez a Merkel a németeknél, most a franciáknál is, ebből a nőből még elnök is lehet.
A minap valakire azt találtam mondani, hogy fantasztikus ember. Egy diplomás lecsapott rám, hogy az nő, nem? Dehogynem, akkor azt kellett volna mondanom?
A nő nem ember. A magyar faluban ma is ember van meg asszony, gyerek van és lány (a lány ugyanúgy nem gyerek, ahogyan az asszony nem ember).
Megkérdeztem a diplomást, aki kijavított, ő hol született. Pesten, miért? Csak kérdeztem.
Falun azt mondják, ember meg asszony, a magyar sajtóban meg azt, hogy nő lehet a párizsi polgármester.
Tanárok
Elnőiesedett a pedagóguspálya. Azt nem teszik hozzá, hogy sajnálatos módon, de nem is kell, abban a szóban, hogy elnőiesedett már benne van. Miközben tudom, hogy nő és férfi között alapvető a különbség (férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő a férfit – írta Karinthy Frigyes a Capilláriában), valamiért mégis bosszant, ha ilyen értelemben tesznek különbséget férfi és nő között. Mi az, hogy elnőiesedett? Rosszabb minőségű lett? Nincsenek már olyan jó tanárok, mert sok a nő?
A tanári pályán pontosan akkora arányban találhatók a jók, mint bármely más pályán, az utcaseprőtől a csillagászig: néhány tized százalék a jó tanár, a többi, a 99,… százalék közepes és túlnyomó többségben rossz. A közepes is rossz, hogy pontosabb legyek. A közepes utcaseprő és a közepes csillagász nem okoz túl nagy kárt, lehet ezeken a pályákon a rossznál jobb, amit közepesnek nevezhetünk, egy tanár viszont, ha nem kiváló, akkor rossz tanár. Rossz tanárokkal vagyunk körülvéve és rossz orvosokkal, mérnökökkel, marósokkal, szűcsökkel és humánpolitikai előadókkal. Ez az élet rendje, amíg az egyes ember választ magának foglalkozást, és nem a foglalkozás találja meg a megfelelő embert – ezt most inkább nem fejtegetném tovább (talán majd máskor), fogadjuk el az axiómát: minden foglalkozási ágban túltermelődnek a rosszak, az alkalmatlanok.
A jók kevesen vannak.
A tanárnők között meg azért még ritkább a kiváló (ha ez így van egyáltalán), mert tanárnak sokkal több olyan nő megy, akinek máshol volna a helye, mint ahány férfi. Azaz még hígabb a pedagóguspálya, mert még több alkalmatlan választja abban a hitben, hogy az neki való, mert ő nő. A nők ugyanis még most, a XXI. században sem hiszik el, hogy nem muszáj tanárnak menni, mert lehetnek zeneszerzők, karmesterek, festők, szobrászok, villamosmérnökök és fizikusok, és még annyi mindenfélék lehetnének, amiről azt hisszük (a nők is), hogy azok férfifoglalkozások. (Miért a férfiak mennek nőgyógyásznak például, és ha már így van, akkor miért nem a nők mennek urológusnak?)
Muzsikusok
A világ nagy zenekarai sok évtizeden (némelyek egy évszázadnál is hosszabb időn) át nem voltak hajlandók nőt fölvenni. Meg voltak győződve róla, hogy a zenekar férfidolog. Sokan még most is azt hiszik.
Negyvenvalahány évvel ezelőtt egy kedves ismerősöm… na jó, neve is van, Lelkes Annának hívják, elment Bécsbe, mert a Wiener Philharmoniker, azaz a Bécsi Filharmonikusok, a világ legjobb zenekara (nem bánom, egyik legjobb) próbajátékot hirdetett, nyugdíjba ment a hárfásuk.
Talán nem mindenki tudja, a zenekari próbajáték úgy zajlik, hogy összeül egy szakértő zsűri (ezek tényleg szakértők, ez nem az X faktor Magyarország), és egy paraván mögött játszanak az állásra pályázók.
Esetünkben a zsűri döntése gyors volt és egyhangú: a kettes számú (lehet, hogy nem kettes, nem emlékszem) jelölt messze a legjobb. Amikor szólították azt a számú jelöltet, akit mindannyian a legjobbnak tartottak, és megjelent Lelkes Anna, az urak meghökkentek, és zavartan megismételtették a próbajátékot. Megint Lelkes Anna volt a kiemelkedően legjobb.
Az 1842-es alapítás óta kizárólag férfi muzsikusokat foglalkoztató zenekarnak meg kellett élnie azt a szégyent, hogy egy nő lejátszotta a férfiakat. Becsületére legyen mondva a WPh-nak, attól kezdve Lelkes Anna lett a hárfás, ne legyen becsültére mondva (azaz nem tagadták meg az ostoba férfiságukat), még nagyon hosszú ideig nem vették fel tagnak (ez innen bonyolult, hogy milyen kiváltságokkal jár a WPh-nak nem mint zenekarnak, hanem mint egyesületnek a tagjának lenni), játszhatott ugyan a zenekarban, de azért megkülönböztették. Nemcsak így, anyagilag is. A férfi zenészek az osztrák állam prominens polgárai, megbecsültségük nem is hasonlítható semmilyen itthoni foglalkozáshoz, ennek megfelelő az anyagi helyzetük is.
Lelkes Anna hosszú ideig a nem túlságosan előkelő Andreas gasse egyik emeletes házának nem túl tágas garzonlakásában lakott (nekem persze itthon olyan sem volt, én az ő lakását is a luxus számomra elérhetetlen messzeségében tartottam számon, már amikor útlevelet kaptam, és meglátogathattam), és bár mindenre tellett a fizetéséből, ami a mindennapi élethez szükséges, sokáig nem hagyták, hogy a férfiakkal egyenrangú zenekari tag lehessen.
Ugyanezt a berliniek is eljátszották, a Berliner Philharmoniker is férfizenekar volt. Ma elismerten a világ legjobb klarinétosa Sabine Meyer, ha jól emlékszem, a berlinieknél ő volt az első nő, ma már nem játszik nagyzenekarban, saját kamaraegyüttese van.
Sarah Willis, a BPh brit első kürtöse mesterkurzusokat tart mindenütt a világon, a tanítványai imádják, azon kívül, hogy mindent tud a hangszerén (még nem mondtam, hogy őt tartom a legjobbnak), a humora is remek. Láttam néhány óráját (sajnos nem a helyszínen), tényleg varázslatos. És még szép is. Jó, ez nem ide tartozik.
Kislányok és kisfiúk
Az óvoda kertjében egy kislánynak nagyon kellett pisilnie, leguggolt a bokor tövébe. Egy ötéves nagyfiú nézte, megvárta, míg a kislány feláll, közelebb lépett, a leánykát egy erőteljes mozdulattal odébb tolta, azt mondta, na vigyázz innen, és fölényesen, némi megvetéssel a tekintetében megmutatta, hogyan kell ezt csinálni.
Százezer évek óta a kisfiúk mindig félretolják a lányokat, a lányok meg hagyják magukat. Mert szelídek és okosak, és ha tudatosan nagyrészük nem önti is szavakba, tökéletesen tisztában vannak vele, a fiúk csak nagyképűsködnek, de a nők nélkül a születésük után sem boldogulnak. Hiszen még azt is ők mutatták meg a kisfiúknak, mit kell tenniük a bokor tövében és azt hogyan.
Ez a Hamupipőke nyitánya, a felvétel a velencei Operaházban készült, (Teatro La Fenice , azaz Főnix Színház), Rossini jónéhány művét ez a színház mutatta be. Nem tudom, a zenekar mikor alkalmazott először muzsikusnőket (a latinok, mint sokminden egyébben, ebben is értelmesebbek voltak a nyársatnyelt északiaknál), de amint látták, itt még a trombita szólamban is volt nő. Ugye nem kell magyaráznom, miért éppen a Hamupipőkét tettem ide?
