A levéltetű metaforikus példáját Abody Bélától hallottam: egy szerkesztő azzal adta vissza egy kritikáját, hogy mikroszkóp alá teszi a levéltetűt, ezáltal felnagyítja, és jelentékenynek mutatja, pedig a holmi ócska, nem elemzésre, említésre sem érdemes. A magyar politikában sok ilyen levéltetű van és volt. Annak idején Torgyánról rengeteget írtak, a túloldalon állók jókat röhögtek rajta, holott egyszerűen csak nem kellett volna észrevenni. Hogy világos legyen, Abody levéltetű-metaforája a jelentéktelenségről szól, amiből mi, a beszélő és író emberek csinálunk jelentékeny figurát a részletes elemzés útján - a jelentéktelenség, különösen a nyüzsgő, tolakodó jelentéktelenség felnagyítása a mi hibánk, az illető nélkülünk eltűnne az érdektelenség homályában.
Ezt most azért említem, mert be kell ismernem, olykor
elkövettem azt a hibát, hogy a jelenlegi, sokak által miniszterelnöknek
nevezett biológiai kitüremkedést is a fenti metaforikus megnevezéssel illettem,
mondván, nem kell annyit beszélni róla, csak a mikroszkóp tárgylemezén látszik,
különben mindössze egy felnagyított levéltetű. Tévedtem. A mi miniszterelnöki hivatalunkat bitorló alak nem tüntethető el az érdektelenség sötétjében. Lévén ez a figura iszonyatosan kártékony, ellene csak radikális módszer lehet hatékony. A módszer ismert, úgyhogy elemzésre nincs
szükség, nem kell leírni, hogyan tegyük ártalmatlanná ezt a kórokozót és különítsük el
hermetikusan az emberiségtől, mert azt
tudjuk, életfogytiglani elzárásra alkalmas fegyház Magyarországon is létezik -
legföljebb ennek a fegyencnek az ajtajára ki kell tenni egy vörös cédulát, és
ráírni, hogy levegő útján is, cseppfertőzéssel is terjed, az általa okozott
kórnak lappangási ideje nincs, a várható halálesetek száma és az egyéb pusztítás
felmérhetetlen, előre jelezhetetlen. Ám a kórokozó leírása nélkülözhetetlen,
számtalan olyan ember él a Földön, aki nincs tisztában ennek az effektív
tömeggyilkosnak a természetrajzával, ennélfogva nem is érez elegendően riasztó
félelmet.
Nevezett sejthalmaz vasárnapi megnyilvánulása győzött
meg arról, hogy ennek a leírásnak a közzétételét nem halogathatom tovább. Az
imént nem emeltem ki, hogy az általa okozott kór beszéd útján is képes
terjedni, lévén a tárgyalt egyed - külsődleges jegyei alapján - az emberfélék
(Hominidae) családjába tartozó. Ilyenformán alkalmas volt a következő
szavak nagyjából artikulált kiejtésére: „semmi nem lesz elfelejtve. Minden
fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.” A szóban forgó
szervesanyag koncentrátumhoz leginkább hasonló formációk, mint például Hitler,
Sztálin, Rákosi effajta fenyegetést soha nem tartottak szükségesnek kibocsátani
a szájukon keresztül képzett hangokkal, minthogy a biológiai építőkövek
legócskább selejtjéből voltak ugyan összerakva, de egyik sem a mi
miniszterelnöki címünket bitorlóhoz hasonlóan ócskából.
Sokszor elmondtam és leírtam már, a
főváros legsötétebb részén nőttem fel. Nekem elég nehéz újat mondani, mutatni
az emberi silányság legriasztóbb variációiból. Egy szóval jellemezve a Körúttól
kifelé a Népszínház utca és Práter utca közé zárt területet, félelmetes volt. Sem
az ember testi épsége, sem az élete nem képviselt semmiféle értéket, az ott élők
ösztön- és indulatvezérelt cselekedetei a totális tudatlanságból fakadtak,
ilyenformán kiszámíthatatlanok voltak, a fizikai erő tisztelete is csak a
nyeszlettek szimpla agyának elborulásáig tartott. De olyan selejtre, amilyen a
mi miniszterelnöki hivatalunkat bitorló alak, nem emlékszem. Volt ott
mindenféle a rosszminőségű emberből, aljas és sunyi is, gyáván eliszkoló
nagyszájú, aki már egy felemelt kéz látványától is fülét-farkát behúzva
menekült, jellemtelen spicli, gerinctelen zsebtolvaj, zsidó-, cigány- és
buzigyűlölő szájtépő, gátlástalan uszító és hazudozó – de olyat egyet sem
ismertem, akiben ez mind együtt meglett volna, egyetlen jótulajdonság nélkül.
Akiben olyan heves, beteges vágy élt volna a gonoszság, a másoknak való ártás
iránt, hogy az első pillantásra mellbevágta a szemlélőt. Egy ilyen alakban
nincs semmi félelmetes, ez csak szánalmas és nevetséges, az ilyet egy szimplán
aljas, kötekedő, erőszakos verekedő egyszerűen félre taszít, turházik egy
lepényeset a porba és otthagyja. A mi miniszterelnöki hivatalunkat bitorló
sejtszerveződés lényegében szánalmas, nevetséges és kisszerű, nyilvánvaló, hogy
csak egy sunyi, gyáva kis nyavalyás szájtépő – de van egy körülmény, ami a hatókörében
élőt megbénítja, amitől a tehetetlenségbe lassan beleőrül: a mögötte nyüzsgő
tömeg mérgező lehelete, ami – sokak vélekedésével ellentétben – nem legitimál,
csak szétteríti a silányságot, nyúlós, nyálkás, rossz szagú váladékával beborítja
a lassan gyilkoló passzivitásba menekülő embert.
Eleinte dühbe gurultam, ma már csak
fáradtan legyintek, amikor azt hallom, milyen szörnyű gyerekkora volt
szegénynek, hogy bántották, verték, rúgták… Semmi különös nem történt, természetes
viselkedésformát tekintünk extrémnek, az effajta szocializációban ezek a gének
ki tudja, hány nemzedék óta sorvasztanak egyre gusztustalanabbra újabb és újabb
egyedeket, csak rá kell nézni a kedves papára, ez a borzalmasan rosszarcú,
modortalan, taszító figura semmi egyebet nem tett a fiacskájával, mint amit ez
a törzs generációk óta természetesnek tart, hiába tennének fel neki számonkérő
kérdéseket, nem is értené, hiszen az ő köreiben, az ő felemenőinél és
ivadékainál ez a világ rendje. Ahogyan egy évtizedekkel ezelőtti interjúban a
röhögcsélő ivadék is annak tartotta. Rúgta is az apja, persze, mi egyebet tett
volna…
…„semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve
és minden el lesz rendezve.” A fentiek alapján tekinthetnénk
ezt a mondattorzót akár egyszerű következménynek is, a miniszterelnöki hivatalt
bitorló alak nem adott mást, csak mi lényege, azt meg végképp nem lehet elvárni
egy effajta fejlődési rendellenességtől, hogy viselkedjék miniszterelnökként, a
baromfiszaros udvarból azt hozta magával, amit évtizedek óta látunk. Az „elemzők”,
ezek a különféle felkészültségű, de egyformán ócskalelkületű paprikajancsik meg
is tesznek mindent, hogy ezt tekintsük magától értetődőnek – az „őfelsége
udvari bolondja” jellegű adón rendszeresen kinyilatkoztató mulatságos kis
figura, a fensőbbségesen deklaráló őszapó például azt mondta, ez a fenyegetés
az „övéinek” szólt. Nagyon igyekezett ő is meg az őt naponta többször
megszólaltató csatorna is, jaj, nehogy valaki magára vegye a homo sapiens
fajhoz tartozók közül, oh irgalom atyja, ne hagyj el, ez a mi miniszterelnökünk
nem tenne ilyet. Volt efféle több is.
A förtelmes mondattorzó ismeretében nem lehetett
könnyű kitalálni ezt „az övéinek szóló fenyegetést”, dehát mint tudjuk a jellemtelenség
leleményessége végtelenül színes és szinte határtalan. Mindössze annyi
szükséges hozzá, hogy az „elemzők” amúgy is csekély szövegértelmezési
képességeiket a szokásosnál is kevésbé működtessék. Azt meg aztán igazán nem
lehet elvárni, hogy az alant következő, rövid, jórészt már hatodik általánosban
is megkövetelhető nyelvtani (és valamelyest lélektani) elemzést elvégezzék.
A határozói igenévhez a „hogyan” kérdés illeszkedik, a
kisujját eltartó sznob „szabályértelmezésével” szemben (miszerint a határozói
igenév germanizmus, használata helytelen) kifejezhet állapotot, de éppen ezért
az egész mondat idejéhez viszonyítva csak előidejű és befejezett lehet,
jövőidejű nem, minthogy a majd bekövetkező még nem állapot, csak terv,
elképzelés. A létige gyakori és indokolatlan használata szürkíti a nyelvet, és
a felelősség elhárítását jelenti: az egyes szám harmadik személyű, jövőidejű
alak (lesz) a személyességet helyettesíti, a mondat jelentését általánossá,
ködössé, megfoghatatlanná, azonosíthatatlanná semlegesíti: „semmi nem lesz
elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”
– azaz nem én
nem fogok felejteni, nem én fogok mindent feljegyezni, nem én fogok mindent
elrendezni. Az egyes szám harmadik személyű, jövőidejű létige
használata a primitív, gyáva emberre jellemző, aki nem meri vállalni még a
szándékát, a vágyát sem, ha megtette, letagadja, másra keni…
E mondatszörnyeteg akkor is felháborító volna, ha az „övéihez”
szólna, pedig az „övéinek” az emberi értékét nem lehet elég alacsonyra
taksálni. Egy bizonyos. Működőképes országban bármely ügyész azonnal intézkedett
volna. Hivatalból. Tettenérés esetén a mentelmi jog felfüggesztését is csak
utólag kell kérni…
Összefoglalásképpen vegyünk egy bővített, de világosan
érthető mondatot: adva van egy bizonyos jegyekben az emberi fajra emlékeztető, de
nyilvánvalóan rosszminőségű géneket hordozó, gyűlöletet, bosszúvágyat,
gonoszságot árasztó kártékony egyed, aki gátlástalanul, a hívei számára is
nyilvánvalóan szünet nélkül hazudozik, hivatalából eredően az országot és annak
népét az egész Földkerekségen lejáratja, utálatossá és megvetendővé rondítja, a
hazai életet elviselhetetlenné szegényíti, a magyarságot visszabutítja a
legsötétebb keresztény középkorba, és ez az egyed most további pusztításra,
rombolásra készül, ezt a szándékát a maga tanulatlan, ostoba, gerinctelen, primitív
lelkületének megfelelő mondatba öntve meg is üzente.
Teheti.
