Keresés ebben a blogban

2019. november 11., hétfő

Ebből is egy kicsit meg abból is egy kicsit




A Heti Napló tegnapi kérdése így szólt: ön szerint Karácsony Gergely be tudja tartani a választási ígéreteit?
Az első inzert bevágása előtt úgy véltem, szoros eredmény lesz, az „igen” néhány százalékos többségével. 32-68-as „igen-nem” arányt mutatott.
Ennek a műsornak a nézői jórészt valószínűleg megszavazták, hogy Karácsony Gergely legyen a főpolgármester. Ennek a műsornak a nézői valószínűleg nem pontosan tudják, a jog mit tesz lehetővé és mit kötelezővé a főpolgármesternek. Én elolvastam azt a 105 oldalt, ami tartalmazza a részleteket.
Abban az nincs benne, hogy Tarlós Istvánnak kiemelt végkielégítést kell adni, sőt az sincs benne, hogy díszpolgári címmel kell megkínálni. Igaz, az sincs benne, hogy egy köztörvényes bűnözőt a jog eszközeivel felelősségre kell vonni. Az a PTK-ban olvasható, részleteiben pedig a BTK-ban mint állampolgári kötelesség. Azaz nemcsak a főpolgármesternek nincs mérlegelési lehetősége, tegyen-e följelentést, ha bűncselekményt tapasztal, hanem egy hölgyfodrásznak sincs.
Mindenhol a „kettős mérce” elnevezésű izét olvasom – nem tudom, mi az. Csak azt tudom, hogy egy mérce van, és azt minden esetben használni kell. Egy főpolgármester sem döntheti el, óhajtja-e használni vagy nem. A kiemelt végkielégítés tulajdonosa és a díszpolgári cím várományosa nem egy tábla csokoládét lopott, mert éhes volt, hanem bűnsegédi bűnrészesként vett részt egy világváros tönkretételében, valamint ellopott a költségvetésből 137 066 394 000, azaz százharmichétmilliárd hatvanhatmillió háromszázkilencvennégyezer forintot. Nem állítom, hogy zsebre tette, csak azt állítom, hogy ekkora volt a hiány, amit a kormány nullára írt. Lehet, a kormány lopta el (sőt nagyon nagy ennek az esélye), de a felelős ezért is a korábbi főpolgármester. A többit tételesen nem sorolom, sokszáz gépelt oldalt töltene meg csak ez a lajstrom. Mindannak a töredékéért, amit ez a szándékosan hangsúlyozott náci külsejű és modorú alak elkövetett, súlyos börtönbüntetés járna bárkinek. Azt tudjuk, miért volt ez alól kivétel Tarlós István. Azt nem tudjuk, miért kivétel még most is.
Mielőtt folytatom, le kell szögeznem valamit. A jelentkezett kínálatból nem tudok Karácsony Gergelynél jobbat mondani, ha még fővárosi lakos vagyok, én is rá szavaztam volna. Én azt is elhiszem, hogy ő ilyen, amilyennek megismertük, és ez leánylíceumi kézimunkatanároknak nagyon tetszik. De amint látható, ezen tanárok aránya a többiekhez nagyjából 32 a 68-hoz. Ez itt nem európai viselkedés meg gyerekszoba meg a fene tudja, még mi mindent hordtak össze Karácsony Gergely viselkedésének a védelmében, hanem a hatáskör totális félreértelmezése. Aznap szóltam, amikor ennek az első megnyilvánulása a közönség elé került. Ráadásul elég nagy példányszámban, ha jól ismerem a Kolozsvári Szalonna nemfizetős olvasói létszámát. Jajhát. Ez volt a legenyhébb reakció, hogy ugyanis mit képzelek én, lehet ezt finoman, úri módon is, nem kell mindjárt.
De. Kell mindjárt. Finoman, úri módon, enyhe mosollyal. És a hatályos törvények előírásai szerint.
Nem tudom, mennyire érthető most, amit mondok, és amit már majd’ egy hónappal ezelőtt is elmondtam: ez nem indulati kérdés. Hogy valaki szelídnek született vagy rabiátusnak. Annyira nem, hogy egyre kevésbé értem a történéseket. Ez nem jó modor, ez simulékonyság. Az „érdekérvényesítésnek” ez a módja bennem másfajta képzeteket kelt, mint amiket az első ilyen tárgyban írt jegyzetemmel kapcsolatban tapasztaltam. Ez gyengeség. Megalkuvás. Hason csúszva közeledés. Tessék szíves lenni elolvasni az érvényes jogszabályokat. Amiknek a legnagyobb része természetesen jogszerűtlen, mert a fideszes diktatúra terméke, de még így sem magyarázható ez a magatartás. Jó volna megérteni: Budapest egy közel kétmilliós világváros, önmagában nagyobb a súlya, mint nélküle az egész országnak. Ez a vízfej, ez az aránytalanra nőtt óriás ebben a pillanatban elveszett a csúti futballista számára. Akkor miért tetszik egyezkedni vele? Mit tud ő tenni törvényesen, amivel ellehetetleníthetné a fővárost? Addig működött a vidéki torzszülött fóbiája, amíg az ő parancsszavára várt mindenki Budapesten. Azt tetszik gondolni, ennek így kell maradnia? Hogy jobb a békesség, bekúszunk a talpa alá? Miért kellett a főpolgármesternek kezdeményeznie a miniszterelnökkel való találkozót? Ha jól tudom, nem a beosztottja.
A politika állítólag a kompromisszumok művészete. Ostoba emberek, ostoba politikusok állítása szerint. A politika valójában azon a döntésen áll vagy bukik, melyik az az ügy, ahol a kiegyezésre kell törekedni és melyik az, ahol a konfrontáció a követendő módszer.
Egy bűnözővel nincs kiegyezés. A világtörténelem eddig azt igazolta, hogy ez a tétel alapos, hosszú távon egyedül működőképes, az állítás dokumentuma az emberiség léte. Nyilvánvaló, hogy a törvény is a főpolgármester oldalán áll, de ha netán nem, ha csak küzdelem árán valósítható meg a törvényesség felülkerekedése, akkor is azon az úton kell elindulni – a választás felhatalmazásának ez volt a lényege vagy ahogyan most divatos mondani, az üzenete. Ebben partner Budapest és az ország lakója. Ha világosan megmondják neki, miről van szó. Ha kiáll Karácsony Gergely a nagy nyilvánosság elé (van rá mód, nem is egy), és azt mondja, itt most bunyó lesz, meglátjuk, ki az erősebb, de az nem mehet tovább, ami eddig volt. Olyan jó volna megérteni: nem partner, ellenfél. Sőt, a túloldal értelmezése szerint ellenség, amit talán nem ártana tudatosítani, és alkalmasint használni, ha elfajul a dolog. Ezt az országot és benne a fővárost újjá kell építeni, ahogyan egy pusztító háború után kell.
Azt is sokszor mondtam már, Schneider Mátyás kívánsága a fürdővíz keverésében lehet jó poén, de esetünkben az ebből is egy kicsit meg abból is egy kicsit nem fog működni.
Az nem megy, hogy nem akarunk újabb stadiont, kivéve, ha mégis akarunk. Én aztán igazán nagyon szeretem az atlétikát például, és tényleg sikeres is volt (nagyon régen és már nagyon régen nem) Magyarországon, de baromira nem érdekelnek a nemzet sportolói, elképesztő, hogy ez egyáltalán szóba kerülhet. Ez ugyanis nem samponreklám, ahol van az a pénz, amennyiért korpás a hajunk. Hogy majd megbeszéljük, aztán lehet, hogy mégis építünk százmilliárdokért egy tökéletesen fenntarthatatlan és fölösleges stadiont három embernek, tízmillió ellenében. Mint a falunk futballpályája, ami mellett naponta elmegyek, ami esténként fényesre van világítva a műfüves kispályával együtt, és ahol kéthetente hat hét ember rugdos egy labdát. Különben üres. Na ugyanez nagyban az összes stadion, beleértve azt is, aminek a megépítését az új főpolgármester nem tartja kizártnak.
Remek eredmények születtek október 13-án (kivéve Egert és Dunaújvárost, azokat a tegnapi Jászberénnyel együtt szívesebben írtam volna a veszteséglistára, mondom bűnözőkkel nem közösködünk, de ez már egy másik kérdés). Ezek az eredmények nem is olyan lassan veszítik el a jelentőségüket, amennyiben marad minden a régiben.
Nagyon szépen kérem, ne tessék fanyalogni, hogy ó, ez csak egy helyhatósági, majd az országgyűlési, az lesz csak komoly.
Nem lesz. Ennek van súlya. Mindenképpen, annak a bizonyos demokráciának ugyanis ez az alapja. Innen lehet elkezdeni azt, ami a jövőben kizárja a csúti gazemberhez hasonló brigantik felszínre nyomakodását. Ezenkívül ez itt van, ez most van és nem három év múlva, erre most kaptak felhatalmazást, amivel nem élni rosszabb, mint veszíteni.
Ha minden így megy tovább, az a hetinaplós kérdés hoz még csúnyább eredményt is.