Ennyi telik

 

Számolgatunk. Ez az első reakciónk. Hogy ezt is megpróbáljuk túlélni. Majd spórolunk. Esetleg kicsit éhezünk. Vagy inkább nagyon. Majd fázunk. Nem baj, felveszünk mackónadrágot, azt a régi endékást, látod, milyen jó, hogy nem engedtem kidobni, tudtam, jó lesz az még, meg trikót, pulcsit, tetejébe a mackófelsőt, a cipzárosat, milyen drága volt az akkor.

Számolgatunk. Megpróbáljuk megúszni. Eddig mindig sikerült, az bizonyítja, hogy  itt vagyunk. Most is lesz valahogy. Kibekkelünk, mint az első szabadon választott miniszterelnökünk tette, az eddigi legkártékonyabb ember, aki I. István óta rászabadult erre az országra. Aki lehetett volna igazán országalapító, de nem lett, mert áporodott politikai nézeteivel és baromi történelmi reminiszcenciáival visszavetette az országot a nyilaskorszakba és még annál is visszább, ránk szabadította a sujtásos, díszmagyaros, árvalányhajas, dzsentroid, zsidó- és idegengyűlölő nagymagyarokat. Ezer évvel előtte annak az István nevűnek volt lehetősége, aki viszont arra szorítkozott, hogy az ajándékba kapott kereszténységgel megfélemlítette, megalázta és rabságba döntötte a népet, ugyanennek a borzalmas ideológiának a nevében halomra ölte az ellenszegülőket, majd hűbérbirtokká silányítva a maga „királyságát” távozott az élők sorából. Ezer év történészeinek sunyi hazugságai folytán a jelen pillanatig nagy becsben tudjuk az államalapítóként nyilvántartott, förtelmes tömeggyilkos gazembert (az első államszerű képződmény a mai Hollandiában jött létre a 17. században), Istvánnak még országot, többé kevésbé működő királyságot sem sikerült alapítania, a törzsi szervezetből kilépni képtelen, koronás hordavezérként pusztított egész fennállásának végéig, magánbirtokának tekintett uradalmán nem hagyott egyetlen időtálló épületet, semmilyen írásos dokumentumot, csak sárral tapasztott vesszővel fedett, földbevájt kunyhókat és egy jövőtlen, tanulatlan, tehetetlen, ezer évet végig rettegő népet.

Számolgatunk, mert azt szoktuk meg, hogy velünk csak úgy történnek a dolgok, amikkel kapcsolatban teendő nincs, azokat bármi módon befolyásolni nem tudjuk, soha nem is akartuk, annyit tudunk, hogy ezeket a történéseket valahogy meg kell úszni. Most itt van ez a fióknáci, ez a lumpenparasztnak is rossz minőségű markecoló, aki jóformán semmiben nem különbözik az ezer évvel korábbi törzsfőnöktől, ha csak abban nem, hogy nyíltan vállalt parancsot sosem ad ki a gyilkolásra, mert ahhoz is gyáva, hogy vállalja azokat az emberöléseket, amiket az eddigi tevékenységével előidézett. Ezt a karikalábakon guruló göncihordót is meg kell úszni, bár azt már sejtjük, hogy ez nehéz lesz, szinte lehetetlen, de teendő akkor sincs, mert nem tudjuk, milyen az, amikor az ember tesz valamit. Számolgatunk. Ha az jön ki a végén, hogy ezt már nem lehet megúszni, akkor megpróbálunk elbújni a nádasba, majd lefekszünk és várjuk a halált.

De nemcsak számolgatunk, szét tudjuk mi kenni a ránk öntött trágyát magunkon és egymáson másképp is. Nemcsak azt magyarázzák különben okosnak nevezhető  emberek, hogy Hegedűs Zsuzsa  miért remek ember, mert ha későn is, azért csak szembe szállt „Viktorral”, hanem azt is, hogy „Viktor” alapjában véve persze nem antiszemita, ezzel szemben viszont milyen érzelmes. Ő csak antiszemita, idegengyűlölő szövegeket mond, de ő valójában nem is antiszemita és nem is idegengyűlölő.

Tessék szíves lenni végre megérteni, bármilyen nehéz is… na hogy is mondjam, nem szeretném, ha indulatosnak vélnének, tárgyilagos vagyok és hűvösen leíró stílusban rögzítem a tudnivalókat. Ez egy rendkívülien egyszerű agyberendezésű, érzelemvilágát illetően fogyatékos, sunyi, alattomos, jellemtelen, tanulatlan, gyáva gyűlöletrakás, akit nem lehet emberi tulajdonságokhoz felépített műszerrel mérni. Másképp működik, mások a szenzorai, és azoknak a jelzései másféle, pszichológiai típusba sorolható ész számára felfoghatatlanok. A megnyilvánulásait folyton emberi mércével próbálják definiálni, ebből fakadnak a félreértések. A „Viktor” nem úgy antiszemita és idegengyűlölő, mint egy rendes, a szokásos fejlődésen keresztülkísérhető, hétköznapi náci, amilyen a magyar lakosság jelentős hányada, amilyen például a tipikus fidesz szavazó…

Álljunk meg itt egy pillanatra? Hallom a megbotránkozást, rá kell szánnom egy-két mondatot, hogy világos legyen: a „fidesz szavazó” nem egy olyan embercsoport, amelyiknek más a véleménye, mint a „nem fidesz szavazónak”. Aki a fideszre szavaz, az bűnsegédi bűnrészes egy kártékony despota rablógyilkos rendszerének a fenntartásában, nélküle ugyanis nem volna lehetséges napról napra mélyebbre süllyeszteni Magyarországot, és megvetett páriává alázni ennek az országnak minden egyes polgárát. A nyilasérzelmű illetrista kétlábú és a gerinctelen dörgölődző a két véglet, csúcson a háromnevű, különlegesen irritáló honvédelmi miniszterrel, a butaságát hangzatos kifejezésekkel leplezni próbáló kultuszhüllővel, valamint a két nőneművel, a női nemet meggyalázó és a mocsárba rángató marionettelnökkel és az erkölcstelenség legmélyén dagonyázó igazságügyes miniszterrel. Hosszan és alaposan lehet ezt argumentálni, de az csak egy tudományos igényű, büntetőjogi paragrafusokkal alátámasztott elemzés szükségessége esetén érné meg az időt és intellektuális fáradozást, aki ennyiből nem érti a lényeget, annak fölösleges akadémiai székfoglalót prezentálni.

A „Viktort” akármilyen jóhiszeműen megérteni próbáló, kékszemű emóciógombócoknak szeretném megmagyarázni, mi az, amit képtelenek felfogni.

A genetikai öröklődés az emberi szervezet biológiai leírása, ha tetszik, ez a matematika, ez a konkrétum, a természettudományos megközelítés, amiben vagy nincs vagy alig van vitatható komponens. Az öröklődés másik formája az imprinting, a minta már lényegében etológiai fogalom, sok vitatható tényezővel, de még mindig sok természettudományos összetevővel. Az öröklődésnek ezzel a részével foglalkozik Szondi Lipót genotrop elmélete, aminek az a lényege, hogy az ember egyebek között ebben különbözik az állatvilág más fajaitól: képes választani két viselkedésforma között. A genotrop választás voltaképpen nem is választás, az emberiség majdnem 100 százaléka ezzel a „választással” éli le az életét – a szüleitől örökölt és látott minta alapján. A valódi, a tudatos választás az egotrop választás, azaz (ahogyan a nevében is benne van) az egyén, az „én” döntése, amivel ilyen-olyan módon és mértékben eltér a mintától.

Az öröklődés harmadik formája már valóban csak az emberre jellemző: szociokulturális öröklődésnek hívják, ami lényegében azt jelenti, hogy az ember képes beépíteni a viselkedési formáiba a kulturális tapasztalatot, azaz mindazt, ami az előző nemzedékek által felhalmozott ismeretekből megtanulható.

E legutóbbi formát nevezem például kíváncsiságnak, érdeklődésnek a világ még nem ismert dolgai iránt, az egymásra utaltság felismerésének, az együttműködés kényszerének.

A „Viktorban” nem szétválasztható a három örökléstani csoport, nála semmi változást nem hozott az imprinting, még kevésbé a szociokulturális öröklődés. Úgy is mondhatnám, a formálhatatlan genetikai örökségéről lepattan mindenféle környezeti hatás, ami netán képes volna beépülni, az legfeljebb parazita módjára kapaszkodna rá a „Viktor” DNS-spiráljára, mint tetvek a gazdatestre. A „szocio” és „kulturális” meg alanyunk esetében totálisan értelmezhetetlen.

Tetszik érteni? Nincs olyan a „Viktor” elemzésekor, hogy antiszemita-e vagy idegengyűlölő, mert magától értetődően, úgy is mondhatnám, eo ipso az. Egy ilyen mértékig torz élőlény esetében az a különleges, ha valamely kártékony, pusztító tulajdonság nem található meg benne. Azt tarthatjuk kisebb csodának, hogy ideig óráig ezeket az ingereit képes valamilyen mértékig palástolni, ahogy elhatalmasodik rajta a gátlástalanság, úgy egyre kevésbé, most már ott tartunk, hogy semmit nem tart palástolandónak, hiszen ismét kétharmada van…

Csak azt akartam mondani, hogy ne tessék magasztalni a Hegedűs Zsuzsa-féléket. Mert olyan van, hogy az ember elmélázik, és csak akkor veszi észre, hogy belelépett egy kupac szarba, amikor megcsúszik a cipője. A kérdés az, mit tesz a következő pillanatban.

Az nem kérdés, hogy az szar, amibe belelépett.

Csak azt akartam mondani, hogy számolgatunk és szétkenünk.

Mi mást vártak?

P.S.: Ma (29-én) elolvastam Hegedűs Zsuzsa levelét, és egy pillanatig eltűnődtem, milyen az, amikor a szar lép szarba. De csak egy pillanatig.

 

Napóleon 2.

„Kiemelkedő államférfi vagy a hatalomvágytól elvakított diktátor? Máig megoszlanak a vélemények Napóleonról az ehhez hasonló kérdésekben. Persze a válasz – ahogy általában – nem egyértelmű, Napóleon személyiségének és viselkedésének néha egyik, néha másik vonásai kerekedtek felül, és akár szinte egy időben is tudott nagylelkű és diplomatikus, illetve bosszúálló és szűklátókörű lenni – ahogy ez például a tilsiti békékben is megmutatkozott.”

Van egy elméletem. Annyira magától értetődő, hogy nyilván ezért nem olvastam sehol – senki nem veszi magának a fáradságot ilyesmit leírni: minden foglalkozás művelőire érvényes egy általánosnak tekinthető százalékos megoszlás szabálya. Eszerint 95% rossz a területen alkalmazottak közül, azaz olyan csapnivalóan végzi a munkáját, hogy az éppen csak eltűrhető, gyakran tűrhetetlen. 3% közepes, nevezhetnénk korrektnek is, nincs vele semmi baj, észrevehetetlen. 1,9% jó. Örömét leli a munkájában, mindenki felnéz rá, hozzá lehet fordulni, minden szakkérdésre tud megfelelő választ, szívesen is adja. A rosszak és a közepesek aránya országonként változhat, a fenti elsősorban ránk jellemző, de a kettő összege mindenhol konstans.

Egy tized százalék kiváló.

Ez a már-már törvényszerűnek nevezhető szabály érvényes az utcaseprőre, a csillagászra, a csatornatisztítóra és a kutató orvosra. Érvényes a történészre is.

A fenti idézet a 98%-ba tartozótól való, a BBC Historyban jelent meg, egyetért vele sokszázezer szakmabeli és sokszázmillió fogyasztó. Még több százmillió csak az első mondat első felével ért egyet, mert ezt hallja 200 éve a számtalan gyalázatos, kártékony történésztől.

Holott miről van szó? Az illető egy felfuvalkodott, hatalmi tébolyban tomboló tömeggyilkos, aki milliók halálának közvetlen okozója, felmérhetetlen pusztítás és szenvedés maradt a nyomában, amihez képest totálisan mindegy, tett-e valami jót is. Az illetőnek a világtörténelem legbüdösebb szemétdombján van a helye, ezen a megállapításon semmi módon nem lehet vitatkozni, mert egy tömeggyilkos tetteire nincs mentség, sem magyarázat, nincsenek szempontok és különféle nézőpontok, a halottak hekatombája és az elpusztított javak romjai kizárnak minden elemzést. Azaz nem véleménykérdés, ami megoszolhat. Fel sem merülhetne semmi ilyesmi, ha nem a történelemtudományt a lehető legostobábban művelő 98% volna a meghatározó, és mint ilyen, nem az emberiség egyik legförtelmesebb foglalkozási csoportosulásaként fertőzné a köznép agyát.

A történészek feladata annak leírása, hogy az apró termetű káplár előbb megtagadta a szülőhazáját a francia forradalomért, aztán a forradalmat a saját hatalmának kiteljesítéséért, államcsínnyel lett konzul, majd császár. Nix „zseniális hadvezér” meg ehhez hasonló, gondolkodásra való képtelenségre mutató tódítások – a zseniális hadvezér is csak a tömeggyilkos gazember szinonímája.

Azaz a válasz – a BBC History szerencsétlen okoskodójának ostoba mondatával szemben – abszolút egyértelmű. Ahogyan minden, Napóleonhoz hasonló gazember megítélése egyértelmű kellene hogy legyen, tekintet nélkül a figura korabeli nimbuszára.

„Nagy” Sándor, vagyis III. Alexandrosz impozáns világbirodalmának méricskélése kétségkívül látványosabb a halottak számának és a felperzselt földeknek a felmutatásánál. A hunok vadbarbár Atillájára ugyanez vonatkozik, azzal a megjegyzéssel, hogy róla kevesebbet tudunk, mint macedón kollégájáról.

Spengler írta le 1918-ban, hogy „a valódi történelemben Arkhimédész, összes tudományos felfedezésével együtt, nyilvánvalóan kevésbé volt jelentős, mint az a katona, aki Szürakuszai bevételekor agyonütötte őt.”

A „valódi történelem” a bulvár. A „valódi történelmet” írók szereptévesztésben élő bulvárhírlapírók. Ócska kis fiókvámpírok, akik a hónuk alatt egy vekni kenyérrel járnak tunkolni abban a vérben, amit a világtörténelem elmeháborodott despotái ontottak ki, zseniális hadvezérek, hódítók, főpapok és egyéb politikusok.

A birka nép meg csak megy, megy, mendegél a vágóhídra. A menet két oldalán a történelemtudósok állnak, és kedvtelve jegyzik fel a hullák számát.

 

P.S.: Az összefüggést a francia és a jelenleg regnáló, pitiáner magyar gazember között tavaly november 21-én már megírtam.

 

Idézetek

 

„Dörgő és hálás vastaps köszöntötte a magyar vízilabda csapatot, amiért sikerült megszereznie a 7. (hetedik) helyet.” – írta az egyik portál a vizes világbajnokság végén. A portál „újságírója” nem talált semmi kivetnivalót ebben a hálás vastapsban.

Leírtam már április 3-án este, hogy ez a nép 8000 év vegetálás után ezen a választáson hozta meg az ítéletet saját maga felett, a pusztulást választotta.

Nem is nagyon tehetett mást, nem lévén semmiféle alternatíva, az úgynevezett ellenzék csak egy gyenge, tehetetlen, de hasonlóképpen jellemtelen variációja az uralmon lévő bagázsnak.

Idézgetni fogok innen-onnan.

 

Mihail Petrovics Pogogyin, a moszkvai egyetem tanára 1841-es feljegyzéseiben a magyar „erőtlen, dölyfös nép”-ként szerepel.

Én Kossuthot tartom a legveszedelmesebb embernek egész Európában. Kossuth befolyása rendkívül ártalmas volt. Ha ő nincs, lehet, hogy Ausztria már rég átalakult volna alkotmányos birodalommá, aminek Magyarország lett volna a legerősebb tagja, mintegy védőbástyát alkotva Oroszország ellen, aminek most rabszolgája. Ezt Alexis de Tocqueville, Franciaország 1849-ben volt külügyminisztere írta Nassau William Senior brit közgazdásznak 1852-ben.

Ivan Szergejevics Akszakov orosz író az 1860-as években úgy vélte, hogy a „magyar törzs fiziológiailag kihalófélben van”, de ezt „úgy ellensúlyozza, hogy erős nemzeti szellemet fejlesztett ki”.

„Nagyon nagy örömmel érkeztünk Kazahsztánba. Az EU-ban politikai értelemben véve egyenrangú félként kezelnek minket. Ám a származásunk alapján mégiscsak idegenek vagyunk ott, ha Brüsszelbe utazunk. Ott ugyanis nincsenek rokonaink. Ám, ha idejövünk, Kazahsztánban vannak rokonaink. Ez igencsak furcsa érzés, de az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni" – Magyarország miniszterelnöke, 2015…

 

Most már csak két idézet kívánkozik ide a Bibliából. Az első a Királyok könyvéből való:

         

És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tizedik napján, hogy feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen, és táborba szállott ellene, és köröskörül ostromtornyokat építettek ellene.

És megszállva tartatott a város Sédékiás király tizenegyedik esztendejéig;         

De a negyedik hónap kilenczedik napján akkora inség lett a városban, hogy nem volt mit enni a föld népének.      

És betöretett a város, és a harczosok mind futni kezdtek éjjel a kettős kőfal között levő kapu útján, a mely a király kertje mellett van; a Káldeusok pedig ott táboroztak a város körül. És a király is elfutott a puszta útján.       

De a Káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utólérték őt Jerikhó mezején, és egész serege szétszóródott mellőle.        

És elfogták a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, a hol ítéletet tartottak fölötte.   

És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és lánczokba verve vitték el őt Babilóniába.       

És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilenczedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe;   

És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel.        

És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, a mely a vitézek hadnagyával volt.

A többi népet pedig, a mely a városban még megmaradt volt, és azokat, a kik Babilónia királyához hajlottak, és a többi népet mind elhurczolta Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya.   

A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket.  

És a rézoszlopokat, a melyek az Úr házában voltak, és a mosdómedenczék talpait és a réztengert, a mely az Úr házában volt, összetörték a Káldeusok, és azok rezét Babilóniába vitték.        

Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, temjénezőket, és minden, szolgálatra rendelt, egyéb rézedényeket.     

És elvitte a vitézek hadnagya a serpenyőket, a medenczéket, a melyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak,       

A két rézoszlopot, a réztengert és a mosdómedenczék talpait, a melyeket Salamon csinált volt az Úr házában; megmérhetetlen volt mindezeknek az edényeknek a reze.        

Az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és egy rézgömb volt rajta és a gömb három sing magas volt, a gömbön köröskörül hálózat és gránátalmák mind érczből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a hálózattal együtt.        

És elhurczolta a vitézek hadnagya Serája papot is, az első rendből és Sofóniás papot, a második rendből és a három ajtónállót,

És a városból elvitt egy főembert, ki a hadakozó férfiak előljáró hadnagya volt, és öt férfiút, a kik a király körül forgolódtak volt, a kik találtattak a városban, és a sereg hadnagyának íródeákját, a ki sereget gyűjt vala a föld népe közül, és hatvan férfiakat a föld népe közül, a kik ott találtattak a városban.    

És vevé őket Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, és elvitte Babilónia királyához Riblába,

És levágta őket Babilónia királya, és megölte Riblában a Hámát földjén. És így viteték el Júda az ő földjéről.        

A Júda földjén megmaradt népnek pedig, a melyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul.

A tájékozottabbak nyilván tudják, ez a részlet a babiloni fogságról szól. Kicsit később, az Ószövetségnek a Krónika könyve II. részéből még ide kell tennem a Biblia egyik legdöbbenetesebb részét, ami ordít a qumráni papok (az Ószövetség majdnem teljes egészét írók) igazi céljáról, a zsidók megfélemlítésének és megalázásának szándékáról – kiemelem a különös figyelemmel olvasandókat:       

Huszonöt esztendős vala Joákim, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; de gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt.

És feljöve ellene Nabukodonozor a babilóniai király, és kettős békót vete lábaira, hogy Babilóniába vinné őt.     

Az Úr házában való edények egy részét is elvivé Nabukodonozor Babilóniába, és helyezteté azokat az ő templomába, Babilóniában.      

Joákimnak pedig többi dolgai és az ő útálatosságai, a melyeket cselekedett, s a melyek találtattak ő benne, ímé meg vannak írva az Izráel és Júda királyainak könyvében; és uralkodék helyette Joákin, az ő fia. 

Nyolcz esztendős korában kezdett uralkodni Joákin, és három hónapig és tíz napig uralkodék Jeruzsálemben; de ő is gonoszul cselekedék az Úr előtt. 

Az esztendő fordultával pedig elkülde Nabukodonozor király, és elviteté őt Babilóniába, az Úr házának drága edényeivel együtt, és királylyá tevé az ő testvérét Sédékiást Júda és Jeruzsálem felett.       

Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Sédékiás, és uralkodék tizenegy esztendeig Jeruzsálemben.   

És gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, a ki az Úr képében szól vala néki.         

Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött, a ki őt az Isten nevére megesküdtette vala, s makacscsá és önfejűvé lett, a helyett, hogy megtért volna az Úrhoz, Izráel Istenéhez.       

Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undokságai szerint, és megfertőztették az Úr házát, a melyet megszentelt vala Jeruzsálemben.        

És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájok követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének.      

De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség.

         

És reájok hozá a Káldeusok királyát, a ki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedveze sem az ifjaknak és szűzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájokat kezébe adá. 

És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniába viteté.

Az Isten házát meggyújták, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait elpusztították.

Tetszik érteni? Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött…

Ki a hibás a Biblia írói szerint? Akik az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek.

Talán vagyunk még néhányan, akik nem érzünk hálát a vízilabdacsapat 7. helyének olvastán. De még az első helyért sem éreznénk. Akik a magyar futballcsapat említésekor is inkább azt érzik, hogy feljön a savanyú a gyomrukból. Mert önmagában az a jelző, hogy „magyar” nem elegendő semmiféle pozitív érzemény kiváltásához. A mi miniszterelnökünk is magyar. Az igazságügy-, a bel- és külügyminiszter is magyar. Kövér, Deutsch, Rogán, Gulyás is mind magyar, a nevük hallatán én mégis undort és szégyent érzek, és már jóideje nem akarom ezt a szót Bartók, Ottlik, Neumann nevéhez illeszteni, mert nagyon hosszú idő fog eltelni, amíg sikerül lemosni azt a gyalázatot, amit a fidesz, a tagjai és a szavazói rákentek a „magyar” névre. A fidesz, ami ugyancsak magyar. Mint ahogyan a nyilaskeresztes párt is az volt, a nyilas ivadékok itt a 21. században is magyarok.

Talán vagyunk még néhányan, akik az isten követeit kigúnyoljuk, az ő beszédeit megvetjük.

Na mi leszünk a hibásak a nagy orosz birodalomba való beolvadásért. Ha egyáltalán lesz még, aki ezért hibáztat bárkit.