Keresés ebben a blogban

2022. július 8., péntek

Idézetek

 

„Dörgő és hálás vastaps köszöntötte a magyar vízilabda csapatot, amiért sikerült megszereznie a 7. (hetedik) helyet.” – írta az egyik portál a vizes világbajnokság végén. A portál „újságírója” nem talált semmi kivetnivalót ebben a hálás vastapsban.

Leírtam már április 3-án este, hogy ez a nép 8000 év vegetálás után ezen a választáson hozta meg az ítéletet saját maga felett, a pusztulást választotta.

Nem is nagyon tehetett mást, nem lévén semmiféle alternatíva, az úgynevezett ellenzék csak egy gyenge, tehetetlen, de hasonlóképpen jellemtelen variációja az uralmon lévő bagázsnak.

Idézgetni fogok innen-onnan.

 

Mihail Petrovics Pogogyin, a moszkvai egyetem tanára 1841-es feljegyzéseiben a magyar „erőtlen, dölyfös nép”-ként szerepel.

Én Kossuthot tartom a legveszedelmesebb embernek egész Európában. Kossuth befolyása rendkívül ártalmas volt. Ha ő nincs, lehet, hogy Ausztria már rég átalakult volna alkotmányos birodalommá, aminek Magyarország lett volna a legerősebb tagja, mintegy védőbástyát alkotva Oroszország ellen, aminek most rabszolgája. Ezt Alexis de Tocqueville, Franciaország 1849-ben volt külügyminisztere írta Nassau William Senior brit közgazdásznak 1852-ben.

Ivan Szergejevics Akszakov orosz író az 1860-as években úgy vélte, hogy a „magyar törzs fiziológiailag kihalófélben van”, de ezt „úgy ellensúlyozza, hogy erős nemzeti szellemet fejlesztett ki”.

„Nagyon nagy örömmel érkeztünk Kazahsztánba. Az EU-ban politikai értelemben véve egyenrangú félként kezelnek minket. Ám a származásunk alapján mégiscsak idegenek vagyunk ott, ha Brüsszelbe utazunk. Ott ugyanis nincsenek rokonaink. Ám, ha idejövünk, Kazahsztánban vannak rokonaink. Ez igencsak furcsa érzés, de az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni" – Magyarország miniszterelnöke, 2015…

 

Most már csak két idézet kívánkozik ide a Bibliából. Az első a Királyok könyvéből való:

         

És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tizedik napján, hogy feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen, és táborba szállott ellene, és köröskörül ostromtornyokat építettek ellene.

És megszállva tartatott a város Sédékiás király tizenegyedik esztendejéig;         

De a negyedik hónap kilenczedik napján akkora inség lett a városban, hogy nem volt mit enni a föld népének.      

És betöretett a város, és a harczosok mind futni kezdtek éjjel a kettős kőfal között levő kapu útján, a mely a király kertje mellett van; a Káldeusok pedig ott táboroztak a város körül. És a király is elfutott a puszta útján.       

De a Káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utólérték őt Jerikhó mezején, és egész serege szétszóródott mellőle.        

És elfogták a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, a hol ítéletet tartottak fölötte.   

És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és lánczokba verve vitték el őt Babilóniába.       

És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilenczedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe;   

És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel.        

És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, a mely a vitézek hadnagyával volt.

A többi népet pedig, a mely a városban még megmaradt volt, és azokat, a kik Babilónia királyához hajlottak, és a többi népet mind elhurczolta Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya.   

A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket.  

És a rézoszlopokat, a melyek az Úr házában voltak, és a mosdómedenczék talpait és a réztengert, a mely az Úr házában volt, összetörték a Káldeusok, és azok rezét Babilóniába vitték.        

Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, temjénezőket, és minden, szolgálatra rendelt, egyéb rézedényeket.     

És elvitte a vitézek hadnagya a serpenyőket, a medenczéket, a melyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak,       

A két rézoszlopot, a réztengert és a mosdómedenczék talpait, a melyeket Salamon csinált volt az Úr házában; megmérhetetlen volt mindezeknek az edényeknek a reze.        

Az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és egy rézgömb volt rajta és a gömb három sing magas volt, a gömbön köröskörül hálózat és gránátalmák mind érczből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a hálózattal együtt.        

És elhurczolta a vitézek hadnagya Serája papot is, az első rendből és Sofóniás papot, a második rendből és a három ajtónállót,

És a városból elvitt egy főembert, ki a hadakozó férfiak előljáró hadnagya volt, és öt férfiút, a kik a király körül forgolódtak volt, a kik találtattak a városban, és a sereg hadnagyának íródeákját, a ki sereget gyűjt vala a föld népe közül, és hatvan férfiakat a föld népe közül, a kik ott találtattak a városban.    

És vevé őket Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, és elvitte Babilónia királyához Riblába,

És levágta őket Babilónia királya, és megölte Riblában a Hámát földjén. És így viteték el Júda az ő földjéről.        

A Júda földjén megmaradt népnek pedig, a melyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul.

A tájékozottabbak nyilván tudják, ez a részlet a babiloni fogságról szól. Kicsit később, az Ószövetségnek a Krónika könyve II. részéből még ide kell tennem a Biblia egyik legdöbbenetesebb részét, ami ordít a qumráni papok (az Ószövetség majdnem teljes egészét írók) igazi céljáról, a zsidók megfélemlítésének és megalázásának szándékáról – kiemelem a különös figyelemmel olvasandókat:       

Huszonöt esztendős vala Joákim, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; de gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt.

És feljöve ellene Nabukodonozor a babilóniai király, és kettős békót vete lábaira, hogy Babilóniába vinné őt.     

Az Úr házában való edények egy részét is elvivé Nabukodonozor Babilóniába, és helyezteté azokat az ő templomába, Babilóniában.      

Joákimnak pedig többi dolgai és az ő útálatosságai, a melyeket cselekedett, s a melyek találtattak ő benne, ímé meg vannak írva az Izráel és Júda királyainak könyvében; és uralkodék helyette Joákin, az ő fia. 

Nyolcz esztendős korában kezdett uralkodni Joákin, és három hónapig és tíz napig uralkodék Jeruzsálemben; de ő is gonoszul cselekedék az Úr előtt. 

Az esztendő fordultával pedig elkülde Nabukodonozor király, és elviteté őt Babilóniába, az Úr házának drága edényeivel együtt, és királylyá tevé az ő testvérét Sédékiást Júda és Jeruzsálem felett.       

Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Sédékiás, és uralkodék tizenegy esztendeig Jeruzsálemben.   

És gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, a ki az Úr képében szól vala néki.         

Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött, a ki őt az Isten nevére megesküdtette vala, s makacscsá és önfejűvé lett, a helyett, hogy megtért volna az Úrhoz, Izráel Istenéhez.       

Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undokságai szerint, és megfertőztették az Úr házát, a melyet megszentelt vala Jeruzsálemben.        

És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájok követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének.      

De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség.

         

És reájok hozá a Káldeusok királyát, a ki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedveze sem az ifjaknak és szűzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájokat kezébe adá. 

És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniába viteté.

Az Isten házát meggyújták, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait elpusztították.

Tetszik érteni? Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött

Ki a hibás a Biblia írói szerint? Akik az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek.

Talán vagyunk még néhányan, akik nem érzünk hálát a vízilabdacsapat 7. helyének olvastán. De még az első helyért sem éreznénk. Akik a magyar futballcsapat említésekor is inkább azt érzik, hogy feljön a savanyú a gyomrukból. Mert önmagában az a jelző, hogy „magyar” nem elegendő semmiféle pozitív érzemény kiváltásához. A mi miniszterelnökünk is magyar. Az igazságügy-, a bel- és külügyminiszter is magyar. Kövér, Deutsch, Rogán, Gulyás is mind magyar, a nevük hallatán én mégis undort és szégyent érzek, és már jóideje nem akarom ezt a szót Bartók, Ottlik, Neumann nevéhez illeszteni, mert nagyon hosszú idő fog eltelni, amíg sikerül lemosni azt a gyalázatot, amit a fidesz, a tagjai és a szavazói rákentek a „magyar” névre. A fidesz, ami ugyancsak magyar. Mint ahogyan a nyilaskeresztes párt is az volt, a nyilas ivadékok itt a 21. században is magyarok.

Talán vagyunk még néhányan, akik az isten követeit kigúnyoljuk, az ő beszédeit megvetjük.

Na mi leszünk a hibásak a nagy orosz birodalomba való beolvadásért. Ha egyáltalán lesz még, aki ezért hibáztat bárkit.