Hatalom

 

Egy ilyen tiszteletre méltó, idős úr már tudhatná, hogy ha valaki "hatalomnak" képzeli a lehetőséget, amit az emberi normák betartatására kapott, az önmagában a méltóság durva megsértése. A "hatalom" önmagában visszaélés, azt jobb helyeken szolgálatnak hívják, eszköznek arra, hogy egy tisztség viselője könnyebbé tegye egy másik ember életét. Nem a "népét", nem tömegekét, az egyes emberét.

Képzettársítás

Az oroszlán: Magyarország miniszterelnöke

A zebrák: Magyarország lakossága 

Küzdést kívánok, diszharmóniát (Lucifer)

 

"Emlékezetpolitikai szempontból még túl közel vannak hozzánk a száz évvel ezelőtti események. Egy konszenzusos kép kialakulásához hosszú időre van szükség, II. Rákóczi Ferenc vagy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc figurái például már kellő távolságra vannak. Saját korukban egy egész világ választotta el egymástól Széchenyit, Kossuthot vagy Petőfit, ma viszont mindegyiküknek úgy van helyük a nemzeti panteonban, mintha egymással összefogva, a nemzeti egységet szimbolizálva küzdöttek volna egy közös célért. Van tehát konszenzusos képünk róluk, csak az éppenséggel erősen stilizált és elnagyolt."

Ezt egy rendkívül okos és tehetséges történész mondta, mentségére szóljon, hogy még csak 38 éves.

Köszönjük, nem kérjük a konszenzusos képet, hogy alakuljon ki. Abból ugyanis soha nem lesz történelemtudomány. Nem akarjuk azt a "nemzeti panteont", ahol együtt van Kossuth és Széchenyi. A valódi, adatokra és dokumentumokra épülő történelemírást akarjuk - tudom, hiába, ha még egy ilyen figyelemreméltó ifjú ember is a konszenzust tartja kívánatosnak.

Helikon

 

Anyám forog a sírjában. Azért teszem ide ilyen nagyban ezt a képet, hogy jól lehessen látni a rajzokat és főképp a kiadó nevét.

A Helikon kiadót hárman alapították Magyar Helikon Könyvkiadó néven.

Bár az első „kapavágásnál” nem lehettem jelen (akkor még a Fő utcai büntetésvégrehajtási épület pincéjének – három emelettel a Duna alatti – mérsékelten egészséges levegőjét szívtam mint statáriálisan halálraítélt), de a táblára a kapu mellett emlékszem. A szerkesztőség a Petőfi Sándor utcában volt, egy nagyon csúnya feketére kormozódott ház harmadik emeletén. Ott most egy igen elegáns, modern épület áll (kár, hogy a keletkezése előtt évekkel már láttam, négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre ugyanezt a stílust Bécsben, a Kärtnerstraßén, a Peek és Cloppenburg székházaként), a Helikon első szerkesztőségét lerombolták, a Muskátli nevű eszpresszóval együtt.

A kiadót hárman alapították, két férfiember (Feri bácsi és Gyula vagy Gyuri bácsi, sajnos a vezetéknevük kiesett a memóriámból) és az anyám, aki nagyra becsülte az illető bácsikat. Őt ez a két férfi hívta műszaki szerkesztőnek, mert látták egy munkáját, a Bibliothéca Budapest nevű kiadónál megjelent könyvet, Szerb Antal két kötetes művét, A világirodalom történetét. A közhiedelemmel ellentétben ez volt az első, háború utáni kiadás, amiben nem voltak benne a Rákosi-korszak torzításai, nem kis részben az anyám makacsságának következtében.

Namármost. A fent látható könyv annál a Helikonnál, ahol az anyám volt a művészeti szerkesztő, nem jelenhetett volna meg. Ha valaki megpróbálkozik akkor egy ilyen förtelemmel, azt hárman rúgták volna ki.

Nem tudok semmit Korcsmáros Pálról, nem is akarom bántani, bizonyára rendes ember volt, azt sem tudom, ő találta-e ki azokat az iszonyatos torz, karikatúrának is primitív figurákat, amikkel éveken át gyalázták Rejtő Jenőt hatalmas példányszámban, és amiknek persze az égvilágon semmi közük nincs a magyar prózairodalom egyik legnagyobb zsenijének az alakjaihoz. Egyvalami viszont kétségtelen, ezeknek a „rajzoknak” az előállításához olyan baromian botfülűnek kellett lenni az irodalomhoz, ami örökre való kitiltást vonna maga után minden olyan intézményből, aminek a munkaköri leírásában szerepel a kultúra szolgálata. Soha senkinek nem ártottak annyit, amennyire ezek a borzalmas ábrák megalázták Rejtőt.

Pedig voltak követhető előképek.

Ez a könyv például valamikor az ötvenes években jelent meg a Novi Sad-i Forum Könyvkiadónál. Amint látják, P. Howard az író neve, azaz a kiadó átvette Rejtő álnevét, meghagyta az angolosan hangzó Howardot, vélhetően az eladhatóság kedvéért, de az nem jutott eszükbe, hogy a fenti velőtrázó szörnyűséghez hasonlót rakjanak a címlapra. Ez itt M. Stojnic munkája.

 

 

Az itt látható kötetek az én könyvtáramban foglalják el a megfelelően kitüntetett helyet, másodéves koromban jutottam hozzájuk. Bóka László, minden idők legkiválóbb professzora segített, hogy a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével megkaphassam az akkor még nálunk tiltott, a nyugatnak számító Jugoszláviában kiadott könyveket, összesen ötöt. Úgy volt ugyanis, hogy a szakdolgozatom, amit később doktori disszertációvá bővítettem volna, egy Rejtő-monográfia lesz, ami végre az őt megillető helyre teszi a világirodalom egyik legkülönösebb íróját. Bóka hamarosan meghalt, az én doktorim pedig soha nem készült el. Úgyhogy valamennyire én is bűnös vagyok abban, hogy a jelzett pokoli illusztrációk elkészülhettek. Dehát ezt már sokszor megírtam, ha nem is e rémületes torzképek kapcsán.

 

 

Ez a borítókép is Stojnic rajza. Ahogyan szolgáltathattak mintát a későbbi Albatrosz könyvek is, a Magvetőnél sem jutott eszébe senkinek lidércnyomás szerű „rajzokkal” bemocskolni Rejtő Jenőt.

Talán szólhatna valaki a jelen Helikonjának. Hogy a jóízlés minimuma azért ennél a küszöbnél sokkal magasabban van.