Keresés ebben a blogban

2023. október 30., hétfő

A politikusok a spájzban vannak

 Ezt ma olvastam a Telexen:

Persze vannak (papíron) egyéb törvényi garanciák is, például a média működésének felügyeletére létrehozott Médiahatóság vagy Médiatanács.

A Médiahatóság csak a kormány embereivel van feltöltve, így esély sincs arra, hogy a kétes ügyleteket, ügyeket kivizsgálják. 

Érdekes, hogy a "Médiahatóság" létét már régen természetesnek tekintjük. Én a kilencvenes évek közepén, még rádiósként próbáltam elmagyarázni, milyen képtelenség az úgynevezett "médiatörvényt" egyáltalában szóba hozni is, legalább olyan felháborító volna azt létrehozni, mintha péktörvényt vagy utcaseprőtörvényt akarnának csinálni. A politikáról lepergett. Addig mondtam a magamét, amíg a politika (összefogva, ebben legalább teljes volt az egyetértés) ki nem rúgott a Rádióból, amiért én felháborítónak tartottam a létüket is bármilyen tömegtájékoztató intézmény közelében. Ma már nem kérdés, mit keresnek ott. Ideteszem egy tíz évvel ezelőtti bejegyzésemet:


2013. AUGUSZTUS 13., KEDD

Mánia

Az MSZMP Politikai Bizottságának akarata a Rádió és a Televízió fölötti parancsuralom megszerzésére érthető törekvés volt, minden diktatúra elemi érdeke, hogy a hírharsonák az ő dicsőségét zengjék. (A Magyar Televízióra nézvést van valami megtisztelő abban, hogy a jelenünk nagy hatalmas kétharmados pártja által inspirált rohamosztagok mindenáron a Szabadság téri épületbe akartak betörni még akkor, amikor /látszólag/ a nagy hatalmas ellenzékben volt, azon a szeptember 18-án, holott csak hátra kellett volna fordulniuk, ott drukkolt nekik az ő eszméik szétkürtölésére szakosodott tv „riportere” – elképzelhető-e alkalmasabb médium követeléseik beolvasására? És mégis a Magyar Televízió kellett. Másfelől van valami riasztó is abban a hisztérikus vágyakozásban, amellyel jelenünk nagy hatalmas kétharmados pártja mindenáron az állami hírharsonákat akarta elfoglalni újra, ahogyan tette már egyszer. Persze igaz, az MSZMP politikai hagyományainak legkövetkezetesebb őrzőitől és folytatóitól nem is várható más, legyen minden állami, kórházak, egyetemek, gáz-villany-víz és autópályák, gyógyszert a gyógyszertárból, cipőt a cipőboltból, az Első Titkár – vagy mi most a titulusa – majd bemondja a rádióba meg a televízióba, a nép meg tartozik engedelmesen örvendezni.)

 
Elkalandoztam. Ott tartottam, hogy az MSZMP Politikai Bizottságában még magától értetődően kialakult reflex tovább élt a ’96-os médiatörvényben: a politikusok istenadta jussa, hogy irányt szabjanak a Rádiónak és a Televíziónak. A kapkodásban nem volt idejük belegondolni: milyen irányt tartanak kívánatosnak? Mert az évtizedek óta megfélemlített és szolgálatkész médiamunkások persze sietnének előre a mutatott úton, de mi legyen, ha nem tudják, merre vezet? Hagyján, de még azok is zavarba jöttek egy pillanatra, akik korábban sem követték a kívánatos hűséggel a mutatott irányt, mert annak idején az legalább ismert volt, merre van a szembe. Nagyon igyekeztek a ’96-os médiatörvény megalkotói, hogy az ő törvényük lélegzetelállítóan demokratikus legyen, mert ők bizony minden parlamenti pártot jelöltek a felállítandó kuratóriumokba meg az országos gittegyletbe, meg még igazi piacteret is létrehoztak – az eredeti szándék szerint – igazi civileknek (hamarosan kiderült, igazi pártszolgálatosok ők is, nem is annyira bújtatottan), hadd beszéljen bele még egy szervezet valamibe, amihez nem ért. Talán akkor nem tűnik fel, hogy a szocializmus Tájékoztató Hivatalához képest részint megnövekedett a parancsnokló politikusok mennyisége, részint majd’ mindegyik más „ideológia” ködével burkolja körül ellenállhatatlan uralkodási vágyát.

 
Mindezzel nem csak az volt a baj, hogy e kártékony intézménytenyészet vitte a milliárdokat, hanem hogy valamennyi tisztségviselője halálosan komolyan vette magát, és úgy akart tenni, mintha megszolgálná a fizetését. Azaz kidobott az ablakon az adófizető egy nagy rakás pénzt, legyen, ha már demokráciásdit játszunk, de a hatalom odőrjétől megmámorosodott pártkatonák legalább kétszer akkora kárt okoztak azáltal, hogy még „dolgoztak” is: megmondták, mi hogyan legyen egy olyan területen, amihez még annyira sem értenek, mint bármi máshoz.

 
Hihetetlen és elborzasztó dolgok ezek, a múlt rémületes kísértetei.

 
Volt például egy tervezet, a Pártatlanságot és Kiegyensúlyozottságot Felügyelő Tanács, az 10 (tíz) évre is kitilthatta volna a közszolgálati dolgozót, ha helytelenkedik. A műsorkészítő 5 000 000 (ötmillió) forintra lehetett volna büntethető. Az ítélet végrehajtókat a köztársasági elnök nevezte volna ki – na honnan? Nem fogják elhinni: a parlamenti pártok jelöltjei közül.

 
Ilyesmiket gondoltak úgynevezett „szakmai vitára” bocsátani.

 
Ezek komolyan gondolták, hogy a pártatlanságot és a kiegyensúlyozást lehet egy szervezetben, mit szervezetben, egy bolygón említeni. A pártatlanságot, aminek egy közszolgálati műsorszolgáltató esetében olyan természetesnek kellene lennie, mint az, hogy az ember lélegzik, a pártatlanságot együtt említeni a kiegyensúlyozással, azaz a pártos alapon működtetett politikai manipulációval olyasféle szervezetet eredményez, mint az Általános Iskolásokat Tanító és Kivégző Tömörülés. Nekem mint pártatlan közszolgálati műsorszolgáltatónak és tájékoztatónak mi közöm lehet a kiegyensúlyozáshoz? Hogy jövök én ahhoz, hogy az általam működtetett médiumban kiigazítsam azt a valóságot, amelynek a tükrözésére szerződtem, egyebek között annak az evidenciának a hangsúlyozásával, hogy tevékenységem pártatlan? Ennek az intézménynek (nevezzük nevén, a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak) hosszú évtizedek óta megvannak a szabályai, ezeket a szabályokat semmi és senki nem érvénytelenítette, csak évek óta használaton kívül rozsdásodnak. A jelen hazai politikai és társadalmi tenyészeten ez meg is látszik. Ám a pártatlanul működő közszolgálat – ha egyszer visszanyeri eredeti funkcióját – nem tehet mást, mint hogy a szakma alaptörvényeinek megfelelően tájékoztat. Azaz híralapon. A hír szépen és szigorúan leírható fogalom, műbalhék és álcirkuszok nem férnek bele ebbe a definícióba. Az esemény és a teljesítmény avat valakit a hírek szereplőjévé, légyen az fizikaprofesszor vagy utcaseprő, olimpiát nyert kenus vagy mérlegképes könyvelő. A Rádió és a Televízió ugyanis nem a politikusok homokozója. Róluk is csak akkor szól a hír, ha fel tudnak mutatni valamilyen teljesítményt.

 
Akkor (ezek hét évvel ezelőtti történetek) még azt kérdeztem nyilvánosan, mit akarhatott a törvényelőkészítő szakmai bizottság kiegyensúlyozni? Hogy ha volt egy műsorban állatkert, akkor legyen benne ásványmúzeum is? Ha beszéltünk Mezopotámiáról, akkor legyen szó a kanadai inúit kultúráról is? Vagy mit tetszik akarni kiegyensúlyozni? Csak nem azt, hogy ilyen politikus mellett legyen olyan is? Mi köze van egy közszolgálati műsorszolgáltatónak ahhoz, hogy mit csinálnak a politikusok? Ha az ilyen politikus 9 rész teljesítményt produkál, a másik meg 1 részt, a pártatlan közszolgálati műsorszolgáltatónál az a 9 rész és az az 1 rész fog megjelenni. Sem több, sem kevesebb. És ha a következő nap ez fordítva van, akkor fordítva fog megjelenni. De csak akkor!

 
Ilyeneket mondtam. Nagyon mérgesen, hogy mégis mit képzelnek.

 
Na az volt az aranykor. Igaz, a nagy hatalmas kétharmados akkor ellenzékben is simán kirúgatott a Rádióból, amiért merészeltem így beszélni (a másik, az akkor kormányon lévő bagázs meg nézte jó messziről, mi történik, még csak nem is szörnyülködtek, talán egyet is értettek azzal, hogy a hozzám hasonlókat el kell hallgattatni), de legalább még voltak elképzeléseim arról, hogyan kellene működnie rádiónak-televíziónak, és a politikusoknak hol volna a helye ebben a felállásban (kívül, nagyon messze a média házatájától).

 
Ma fel sem merül a kérdés, vajon egy politikus miért nem tartja a száját, amikor a közszolgálati nyilvánosságról van szó. Természetessé vált, hogy Rádióban, Televízióban ők az urak. Nincs egyetlen ember ezekben az intézményekben, aki legalább otthon, szűk családi körben, halkan, suttogva megkérdezné: mi az, hogy egy politikus hetente bejár a Rádióba hazudozni és nagyképűsködni, és senki nem fogja meg a karját, és senki nem mondja, na kifelé, ez nem az a hely…

 
Hát ez az, hogy dehogynem. A Rákosi-rendszerben ugyanígy volt (a Kádárban ennyire undorítóan már nem, de a Párt vezető szerepe akkor is vitathatatlan volt), akkor most mit akarok?

 
Ismét rögzíteni bizonyos elveket, amiket kezdünk elfelejteni, pedig természetes és nyilvánvaló alapfogalmak.

A politikának és azon belül persze a politikusnak semmi keresnivalója nincs a médiában.

 
Nem hatóságosdit nem játszhat, nem az a kérdés, irányítson-e, megmondja, mit hogyan kell tenni, hanem arról van szó, a tájékára sem mehet. Nincs ott semmi dolga.

 
Ésszerű helyzetben a média eltartója a magyar adófizető, felügyeleti szerve a Legfőbb Ügyészség, működtetője egy szigorúan szakmai grémium, követendő törvényei megtalálhatók a PTK-ban és (súlyosabb esetben) a BTK-ban. Azaz ha valakinek valami nem tetszik, följelentést tehet a rendőrségen. Mint megannyi más szakma esetében.

 
A rádiózás és a televíziózás szakma, ahogyan például az építészet, az erőmű tervezés, a telivér tenyésztés vagy a csillagászat. Azokat a munkahelyeket, ahol a felsorolt munkaköröket betöltő emberek dolgoznak, nem politikusok vezetik, mert nem értenek hozzá, és egyelőre még nincs szó róla, hogy a Központi Fizikai Kutatót valamelyik nyikhaj vezesse, aki mostanában politikusnak nevezteti magát, és ilyen minőségben lop és csal Mari néni és Lajos bácsi csodálatától övezve. A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban éppúgy olyanoknak kellene dolgozniuk, akik ismerik az ottani munkakörök betöltéséhez szükséges szakmát, még élnek ilyenek, egyre kevesebben.

 
Hatóságok és vezérigazgatók uralkodnak, és viszik el a súlyos milliárdokat, a Rádió és a Televízió pedig halott. Nincs kedvem végignézni ezeknek a hatóságoknak a névsorát, azt sem, mennyibe kerül mindez nekünk, egyet tessék nekem elhinni: iszonyatos károkat okoznak, a létüket semmi nem igazolja, egy működőképes országban az egész társaságot a büntetőjog vonná felelősségre, az elkövetett, súlyos köztörvényes bűntettekre különben nálunk is vannak szankcionáló paragrafusok.

2023. október 23., hétfő

Összenő, ami összetartozik

Kifejező képet találtam a neten: a Felcsút díszpolgárává avatott gazellaarcú gázszerelő mellett Kondor Katalin. Együvé tartoznak.


Az illető nőnemű a Magyar Rádió elnöke volt a kétezres évek elején. Keményen megdolgozott azért, hogy engem eltávolítson az intézményből. Korábban egy társaság tagjaként engem kért fel arra, hogy alapítsak meg egy kereskedelmi rádiót. Már akkor évtizedek óta ismertük egymást - ő is tudta, amit sokan mások: a mérvadó nagy öregek szerint hozzám kell fordulnia annak, aki meg akarja tanulni a rádiózást. Félre ne értsenek, ez nem nagyképűsködés, egyszerűen tény - olyan szerencsém volt, hogy perfekcionistának születtem, azaz ha valamit csinálok, azt vagy a tőlem telhető legjobban csinálom vagy sehogy. Ötven évet töltöttem a Rádióban, és szerettem, bárhol dolgoztam: a gyerekkórustól az olasz szekción, hírszerkesztésen, zenei műsorokon át a dramaturgságig, hangjátékok rendezéséig, magazinműsorok szerkesztéséig és vezetéséig sokmindent csináltam. Még a kereskedelmi rádiózásba is belefogtam, egyik első műsorkészítője voltam a 80-as évek végén a Danubius-nak. Ha kellett, hírolvasó bemondóként szólaltam meg, beültem a hangmérnök helyére a keverőasztalhoz vagy magnóztam, zenei rendezőként működtem, sőt a Rádiózenekarban is helyettesítettem egy próbán az ütőst, amikor be kellett vinnie a kórházba a mindenórás feleségét, én meg éppen a 6-os stúdió vezérlőjében készítettem elő egy másnapi felvételt. Azaz nem rádiós újságíró voltam, aki tudja, a mikrofon melyik végén kell belebeszélni, engem a rádiózás a maga teljességében érdekelt. Ahogyan egyik hangmérnököm mondta, azért voltam jó főnök, mert bárkinek a munkáját el tudtam végezni, és meg is tettem, ha kellett.
Nem szívesen beszélek róla, de ismertem politikusokat, 1990-ben az SZDSZ is, az MSZP is engem kért fel médiaszakértőnek. 2002-ben szóltam nekik, ha értelmesen akarnak kormányozni, gondoskodjanak róla, hogy a Rádió és a Televízió ne maradjon a szovjet csapatokat 89-ben hazaküldő markában.
Ott maradt, hiába beszéltem. Meg is lett az eredménye, azóta is attól szenvedünk. A falusi futballista alfelébe lifttel közlekedő rádióelnökasszony egyik legfontosabb feladatának az én eltávolításom jelöltetett meg, ezt az elnöki titkárságon dolgozóktól tudtam, akik valamiért kedveltek engem. Ahogyan egy ünnepség utolsó mondatát is tőlük hallottam: egy nyugdíjba menőt búcsúztattak, aki elég régen elég jól ismert, amikor még nem volt elkötelezett jobboldali, ő mondta, úgy csináljátok ki a Benediktyt, ahogy akarjátok, csak egyvalamivel ne próbálkozzatok - szakmailag megesz titeket reggelire. Végül találtak egy jogszabályt, ami ellen nem tudtam védekezni: nyugdíjaztak, méghozzá jóval azelőtt, hogy elértem volna a nyugdíjas kort. Elvették a műsoraimat, a belépő igazolványomat, kitiltottak a Rádióból. Az MSZP kormányzás nagyobb dicsőségére - szerintem ők sem bánták, talán tudták, hogy azt a politikai pártot és rendszert, amiben én kezelhető volnék, még nem találták fel.
Ennyit a fenti képről.


2023. október 14., szombat

Fertőzés


A magyar írók, újságírók és művészek is munkával ünneplik Sztálin születésnapját

 ...Feláll a nézőtéren Szörényi Éva:

- Vállalom, hogy a próba megkezdése előtt öt perccel már a színházban vagyok, vállalom, hogy a harmadik próbán már teljes szereptudással veszek részt...

Vagy tízféle feladat teljesítését vállalja s a végén kijelenti:

- E versenypontok alapján kihívom versenyre Somogyi Erzsit.

Somogyi Erzsi felpattan a támlásszék kilencedik sorában:

- A kihívást elfogadom.

                                             Magyar Nemzet, 1949. november 4.

 

Nem az a baj, hogy ez megtörtént. Hogy két olyan színésznő, akikhez hasonlítható kevés volt a magyar színház- és filmtörténetben ilyen gyermeteg lelkesedéssel vett részt ebben az iszonyatban.

Hanem az a baj, hogy lényegében ugyanitt tartunk. Hogy azok a magyar írók, újságírók és művészek, akik még nem rajonganak a magyar miniszterelnökért saját, őszinte indulatból, burkoltan már most kötelezve vannak rá, rövidesen eljutunk odáig, hogy aki közülük nem tesz hasonlóan ostoba, a miniszterelnök szellemi szintjéhez igazodó "vállalásokat", azért jön a nagy fekete autó...

Csak most gondoltam bele, már eljött. Most nem Recskre viszik a kellőképpen nem lelkesedőket, most lassan ölnek. Az életkörülmények lepusztításával, a butaság, gerinctelenség, gyűlölet fertőző légkörével, ezzel a mindenkit beburkoló biológiai fegyverrel, ami ellen nincs védekezés.