Semmi újat nem fogok mondani. Legalábbis ahhoz képest, amit eddig már elmondtam, leírtam, legföljebb most másképp szól majd. Afféle összefoglalás. A hatszázvalahányadik. Azt is sokszor leírtam, hogy egy levéltetűt nem nagyítunk elefánttá semmiféle részletes elemzéssel – ezt most sem teszem, mert nem Magyarország miniszterelnökét elemzem, hanem bizonyos, első pillantásra érthetetlen folyamatokat.
Csak úgy átsiklottunk a tanárképzés kivégzésének
tervén. Volt egy-két ejnyebejnye, de semmi különös, emiatt senki nem akart az
utcára menni (aminek különben az égvilágon semmi értelme nincs egy ilyen
rendszerben, mint a magyar, kár, hogy ezt senki nem tudja, aki mozgósítani
akarja a népet, nem a népet kell mozgósítani, hanem a bíróságokat – perek
százait elindítani, nagyon szépen kérem, ne tessék poltpéterezni, senki sem áll
a törvények felett, a főügyésznek csúfolt savanyújózsi sem, mindössze a megfelelő
módszert kell megtalálni).
Majd mostantól olyan „tanárokat” fognak „képezni”,
akik annyit tudhatnak, mint egy érettségiző diák. Annál nem kell több, hiszen
csak odáig kell elvinni a gyereket, hogy le bírjon érettségizni, ahhoz meg
pontosan az a szint kell, amennyit az érettségin kell tudni. Az úgynevezett
emelt szintűhöz valamivel többet, ahhoz majd elvégez az a tanár egy
tanfolyamot, és akkor majd azt is tudni fogja. Az emelt szintet. Ha valamelyik
hülyegyerek kérdez valamit, amihez ennél a szintnél többet kell tudni, akkor a
tanár majd rendre utasítja. Hogy mondjuk anyádat kérdezgesd, fiam-lányom, ez
itt az iskola, nem a tudományos akadémia.
Az kissé még homályos, hogy mi lesz azokkal, akik
ezeket a tanárokat az egyetemeken tanítják ebben a fékezett habzású kivitelben,
mert azt talán nem sejti a „törvénytervezet megalkotója”, hogy az egyetemi
tanárok is az úgynevezett tanárképzésből kerülnek ki. Ugyanazt tanulják, amit a
középiskolai tanárokká válók. Nincs külön egyetemi tanári egyetem. Van
mindenféle magasabb szint, de az arra az öt évre épül, amit egyetemi tanulmányoknak
neveznek. És egyáltalán, ez a nikotex tanárképzés meddig fog tartani? Öt évig
nyilván nem, ha csak azt kell tudni, amit az érettségizők tudnak. Voltaképpen
az egész egyetemi képzést meg kell szüntetni, az lesz középiskolai tanár, aki
az érettségi délutánján bemegy az igazgatói irodába és jelentkezik. Hogy
ugyanis ő tanár akar lenni. Olyasmi lesz ez, mint az újságírás. Jónapot, jöttem
újságírónak. Az nem olyan egyszerű, kérem, tudja valamivel igazolni, hogy a
magyar nyelv ismeretének az alapjáig sem jutott el? Persze, bármikor
tesztelhetnek, garantálom, hogy csak egy szénlehordó szókincsét vagyok képes
használni. Rendben, akkor ahhoz az asztalhoz üljön le. És ha hazamegy,
nekiláthat csomagolni, holnapután utazik Cannes-ba, a filmfesztiválra, kell egy
friss szemléletű filmkritikus. Nem baj, hogy nem nézek filmeket? Direkt jó,
éppen ez kell nekünk, az nem jó, ha a kritikus képzettebb a tanyasi olvasónál,
mert akkor Mari néni nem érti, miről van szó. Tapsikoljanak csak együtt a
Marvel-filmeken, és kérdezzék egybehangzóan, ki a franc az a Fellini és miért
kellene leborulni előtte, nem tud az szart se a filmkészítésről.
Na szóval, nem tudom, ez a miskárolás még csak
terv vagy már törvény, azért nem tudom, mert erről nem szólnak a hírek. Egyszer
leírtak valamit, aztán hagytuk a fenébe, nem fontos ez, itt van a homofób
törvény, az a felháborító.
Tényleg az. Csakhogy van valami, ami annál is
felháborítóbb. Az ugyanis, hogy a magyar és a világközvélemény szépen ráugrott,
mint a díszpárnára hímzett kismacska a pamutgombolyagra, gurigáznak is
szorgalmasan, Magyarország miniszterelnöke meg éppen írja alá a jutalmat annak
a brigantinak, aki ezt kitalálta. Mert most éppen egy ilyen kellett, valami
igazán felháborító, aljas intézkedés, ami tényleg önmagában is vérlázító, és
akkor simán átmegy az oktatás tovább rombolása. Aminek következtében eljut az
ország a butaságnak abba a mélységébe, ahol még sosem tartózkodott, pedig a
magyarság ismert, 8000 éves történelmének mindig ez volt a fundamentuma: a
népnek olyan sötét butaságban tartása, mely sötétség leple alatt bármit meg
lehet tenni vele. És amihez képest az igazán förtelmes homofób törvény egy
könnyű nyári szórakozás, minthogy az örök homályból ered a másféle ember
gyűlölete és nem fordítva. Azaz a homofóbia-törvény a betegség tünete, ami bármilyen
undorító is, a kezelésével (a törvény kiirtásával) semmit nem tettünk a
betegség ellen. Tetszik érteni? Dühöngünk a fekélyes seben, el akarjuk tüntetni
a visszataszító látványt, de eszünkbe sem jut tenni valamit a fekély okának
megszüntetéséért.
A fekély oka pedig az az alak, aki a vastag,
áthatolhatatlan butaságán kívül a zsigereiben hordozza az összes rossz
tulajdonságot, amivel ember születhet. Aki terjeszti a betegséget. És aki új
kórjelenségekkel mélyíti a fertőzést a gyógyíthatatlanságig, a halálig. Aki
Magyarország miniszterelnöke. Lényegében 23 éve megszakítás nélkül. Nem árt ezt
a tényt minél többször és hangsúlyosan rögzíteni, nehogy legyen az utókorban
egyetlen ember is, aki azt hiszi, az a nyolc esztendő, melyről az
adminisztratív feljegyzések szólnak mint MSZP-kormányzásról, az netán
megszakítást jelentett ennek a falusi futballistának az uralkodásában – akkor is
az történt, amit ő akart, a kormánypárt „demokratikusan” kormányzott, azaz
teszetoszán totyorgott és maga alá eresztett rémületében, ahányszor a csúti
szotyolahéjköpködő megparancsolt valamit a Rádiónak, Televíziónak vagy utcára
szólította a híveit. Ahelyett, hogy már akkor lefolytatta volna az összes eljárást,
amiknek az alapján Magyarország jelenlegi miniszterelnöke már akkor megkaphatta
volna az őt megillető börtönbüntetést, mellékbüntetésként az örökös eltiltást
mindenféle közéleti tevékenységtől. Tetszik tudni valamilyen nyomozásról és
retorzióról például a 2006-os események után? Hogy ugyanis ki a felelős a
TV-székház ostromáért, a tank elkötésével összekötött fővárosi harcokért, a
csőcseléknek a lakosságra szabadításáért? Megbüntettek valakit a rendőrfőnökön
kívül? Beszél bárki másról, mint a rendőrök „túlkapásairól”? Beszél bárki
bármit a valóságról, vagy csak a „szemkilövetés” megy anélkül, hogy valaki valaha
látott volna egyetlen dokumentum felvételt egyetlen szem kilövéséről a különben
végig közvetített puccskísérletben? Érdekelt valaha valakit a Rádió
megsemmisítése egy fizetett maffiózó által, aminek következménye lehetett az „öszödi
beszéd” gyalázata, a magyar médiatörténelem legundorítóbb epizódja, ami után sokévtizedes
börtönbüntetéseket kellett volna kiosztani, a rádióelnöktől indítva a sunyi
MSZP-tagokig? Ha van valamilyen súlyos bűne Gyurcsány Ferencnek, akkor ez. Hogy
ránk szabadított egy fasiszta gazembert.
Dehát persze nem erről van szó, már megint majdnem
belecsúsztam a levéltetű felnagyításába. A hordóhasú primitív csak egy
jelenség, egy voltaképpen kivédhetetlenül kitüremkedő következmény, amilyen sok
volt a magyar történelemben. A hordóhasú primitív az ostoba, értetlen
világpolitika következménye. Abból fakad, hogy a „nyugati” politikusok nem
képesek tudomásul venni azt a rendkívül egyszerű tényt, miszerint a földrajz
által meghatározott Európának csak egy töredéke nevezhető valóban Európának. Az
Odera-Neisse határ nemcsak a második világháború befejezésekor választotta el a
két világrendet, ennek a vonalnak a dél felé való meghosszabbítása lényegében a
történetének kezdete óta jelölte Európa keleti határát. És ez nem változott
1990. óta sem – ez itt Ázsia, a maga dühöngő fasiszta kommunizmusával, valamint
mindazzal, amit az magába foglal, a vicsorgó antiszemitizmussal és más,
idegennek ítélt népcsoportok kirekesztő gyűlöletével, a minden ismeretlentől
érzett rettegéssel, és legfőképpen az egyszemélyes vezető iránti rajongással.
Még egyszer: nem Magyarországról beszélek, hanem erről az egész hatalmas
térségről az Odera-Neissétől a Urálig. Ifjúkoromban nagyon dühös voltam a tehetetlen
szövetségesekre, amiért a szicíliai partraszállás után csak töketlenkedtek,
vacakoltak, ahelyett, hogy igyekeztek volna észak felé, bőven lett volna idejük
elvágni a szovjet hadsereg útját, és akkor mi maradhatunk a nyugati zónában. Az
eszembe sem jutott, hogy Churchill és Montgomery már akkor tudta, amit én csak
mostanában: ráérnek, Európa valódi határait így is meg tudják védeni, a ruszkik
meg végezzék el a piszkos munkát az övéik földjén.
Azt akarom mondani, hogy az 1990-ben elkezdett
művelet nemhogy nincs befejezve, sokkal inkább megy visszafelé. Most nem
szovjet birodalomnak hívják, de amint az nyilvánvaló volt már Jelcin
megjelenésekor, nincs változás. A lenini út helyett sűrű keresztvetések
közepette döngve masírozunk a középkori keresztény inkvizíció bevezetése felé,
különben minden úgy van, ahogyan volt, még a határok sem változtak. A helyi
párttitkárok helyett szövetséges kis diktátorok gyilkolják halomra az
embereket, bizonyos szempontból kegyetlenebb módszerekkel, mint korábban a
sztálinizmus idején, amennyiben például a magyarországi helytartó a
mélyszegénység mélyítésével növeli a megalázottak és megnyomorítottak
hekatombáját, meg a félelem, az elbutítás és a tömegek megalázása által nyomja mind
fiatalabb korra az elérhető élettartamot – voltak okos emberek, akik a fejüket
csóválták évekkel ezelőtt, amikor a csúti büdös bunkót tömeggyilkosnak
neveztem, lassan kezdik belátni, hogy igazam volt, legföljebb valamivel
hamarabb észleltem a nyilvánvalót, mint mások.
Egyelőre a Chamberlain-metódust látom alkalmazni, („ó,
hát nem lehet egy ember annyira elvetemült”), és nem a Kissingeri eljárást,
pedig utóbbi ma éppolyan aktuális, amilyen ’90 előtt volt, és éppúgy
alkalmazható, sőt egyszerűbben, csak a keresztényfasisztakommunisták pénzzel
való tömését kell abbahagyni, a rendszer pillanatok alatt összeomlik. De ehhez
valakinek szólnia kellene, mert egyre világosabban látszik, Merkel és a többiek
ugyanúgy nem képesek felfogni, kivel van dolguk, ahogyan a harmincas években a
finom angol úr miniszterelnök a saját kulturális szintjéről szemlélődött,
ahonnan Hitlerig nem lehetett lelátni. Szólni kellene, hogy a veszély nem azzal
arányos, amennyivel ez a pöcegödör mellől fölfelé könyöklő, primitív dugó
jelentéktelenebb az osztrák tájképfestőnél, mert nem a falusi futballista
képességei irányítják az eseményeket, hanem azok a fertőző magok, amiket a
Finkelstein-félék nyomnak bele ennek a szétfolyó gusztustalanságnak a
szervezetébe, amik aztán ott szaporodni kezdenek, és amit a magyar
miniszterelnök széthint a világban a maga „eszméire” mind fogékonyabb tömegek
közé. Mely folyamat itt, a góc közvetlen környezetében még talán megállítható,
de az epidémia (a koronavírusra dermesztően emlékeztetve) gyorsulva terjed.
Nagyon sajnálom, de az általam sokszor idézett alaptétel erre a helyzetre is
igaz: ha egy hordó szennyvízhez egy kanál bort adsz, szennyvizet kapsz – ha egy
hordó borhoz egy kanál szennyvizet adsz, szennyvizet kapsz. Ez a Felcsútról
elszármazott kanál szennyvíz már bele is került a boroshordóba.
Azt a sajnálatos tényt kellene tudomásul venni, hogy
nemcsak a magyar nép túlnyomó többsége fogékony a pusztító eszmékre és nemcsak
a tanulatlan magyarra leginkább hasonlító amerikai plebsz. A németek talán sok
évtizedig védő immunitást szereztek(?), de ezzel egyedül állnak még a töredék,
Európának nevezhető Európában is.
A nép nem demokrata és nem stabil szavazó. Ha a
népről rászűkítünk Mari nénire és Lajos bácsira, talán könnyebb megérteni:
nemcsak nem tudják, mi a demokrácia, nem is érdekli őket. Többször
elmorfondíroztam arról, kinek mi fontos, jó volna végre tudomásul venni, ez
mindenféle „politikának” meghatározó kérdése. Kellene hogy legyen. Ők nem azért
nem mennek szavazni, mert közömbösek az ország sorsa iránt, a marinénik nem is
tudják, hogy van szavazás, és ha netán hallottak róla, akkor azt nem tudják, mi
keresnivalójuk volna ott. És ha netán még azt is tudnák, egy dolog egészen
bizonyos, a marinéniknek és lajosbácsiknak nem fontos az, amiről
szavazhatnának. Nem tudom, készült-e valaha ilyen felmérés, de nyilvánvalónak
látszik, a különféle pártokra szavazók legnagyobb részét egyáltalán nem
valamilyen világnézeti irányultság, ideológiai meggyőződés vezeti, a pártokra
szavazók legnagyobb részének a közvélemény kutatási adatokban a „pártot
választani nem tudók” között van a helye, akik nem azért nem tudnak pártot
választani, mert egyik sem felel meg a kényes ízlésüknek, hanem mert fogalmuk
sincs róla, vannak itt pártok, és azokkal nekik bármi módon foglalkozniuk
kellene. A jelenleg uralgó keresztényfasiszta banda kétharmada (ami legutóbb a
csalássorozat előtt regisztrálható eredmény szerint már az egynegyedet sem érte
el, és egyáltalán, a jogosult népességnek a 30 százalékánál soha nem is volt
több), körülbelül 85-90 százalékban olyan szavazatokból áll össze, amilyenek a
létezett szocializmusban voltak: „most ez van”. Ez a fősodor iránya. A kisnyilasokból
lettek a Magyar Dolgozók Pártjának a leglelkesebb tagjai, akik 56 után nyomban
átléptek az MSZMP-be, aztán 90 után ismét nyilasok lettek. Keresztényfasiszták
a fideszben meg a jobbikban. Ha jön új irányú sodrás, akkor ott lesznek. Ők a
demokrácia tartóoszlopai. Ők azok, akiknek megmondják, mit kell tenni és azt
hogyan. Beszélünk itt népfelségről, önálló döntésekről, a magunk és a mások
iránt érzett és tanúsított felelősségről – a népnek semmi szüksége nincs
ezekre, a nép azt akarja, hogy mondják meg neki – ezt is elmondtam már százszor
és rajtam kívül elmondták már százan. Nem arról van szó, hogy nem értik a
demokrácia lényegét, még csak arról sem, hogy elutasítják a felvilágosítást –
ha netán megértenék, akkor sem kellene.
Félreértés ne essék, a földkerekségnek jóval több,
mint a 99 százaléka marinénikből áll, de én most csak Magyarországról beszélek,
meg valamelyest az Odera-Neisse vonaltól keletre eső, még egyszer mondom, az
Európának tekinthető területnél sokkal nagyobb részről.
Gyurcsány tragikai vétsége abban van, hogy neki tudnia
kellett volna, itt mást jelent a jobboldaliság, mint bárhol másutt az atlanti
térségben. Nem mintha bárhol másutt valamelyest is rokonszenves volna, de
általában nem feltétlenül jelenti az emberi jogok általános és folyamatos
megsértését, és kiváltképpen nem azonos mindenütt a fasiszta eszmékkel.
A
jobboldaliság számára a pozitív isteni archetípusok létezése nem igényel
igazolást, mondja a jobboldal egyik főideológusa. A jobboldaliság elutasítja az egyenlőséget, az egyenlőség
szempontrendszerét, mint az ember à priori előfeltevését (azt ne tessék
kérdezni, mit jelent az utolsó tagmondat, én csak idézem, de nem értem).
Különben ha a pozitív isteni archetípusok
létezése nem igényel igazolást, akkor ez az eszmerendszer már ki is
állította magáról a butaság és kártékonyság igazolását, de mondom, létezik a
világon mindenütt, jórészt kénytelenek vagyunk elviselni.
Ezek a baromi mondatok önmagukban elegendők
lehetnének ahhoz, hogy egy emberinek minősíthető társadalom megvetéssel
forduljon el a jobboldaliságtól, dehát nem fordul el, mert nincs emberinek
minősíthető társadalom (talán a skandináv országok kivételével), méghozzá éppen
a jobboldaliság léte miatt.
Ám a magyar jobboldaliság sokkal borzalmasabb
fogalom a fenti meghatározásánál. Tessék elolvasni Márai 1945-ös Naplóját.
Ahhoz, hogy
Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell
pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös
valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a
világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van
tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit,
aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény
magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést,
maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet
minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a
fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben
nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és
gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a
“jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett
zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a
nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.
Ez a fajta
soha nem változik meg.
Ezekből a „keresztény magyar emberekből” lettek a
Rákosi- és Kádár-rendszer legbuzgóbb kiszolgálói és ’90 után az újnyilasok. De
az igazán szomorú az, hogy még soha sehol nem olvastam a legnagyobb magyar
lángoszlopnak tartott Kossuth sunyi, szóvirágokkal leplezni próbált,
megátalkodott jobboldaliságáról. A nagy szabadsághősről, aki a nagy magyar
szabadság nevében rekesztette ki a horvátokat és az összes többi nemmagyart,
lopott el minden pénzt, ami a keze közelébe került, mert úgy vélte, neki a
magyar szabadság nevében joga van hozzá. A nagy magyar szabadságharc bukása
után jogosnak tartotta az amerikai magyarok által összeadott dollárszázezrek
elsikkasztását, a Londonban nyomtatott húsz tonna „Kossuth-bankó” terjesztését,
és jogosnak tartotta a magyar történelem legocsmányabb írását is elküldeni Deák
Ferencnek. Amit a hihetetlenül ostoba magyar „történelemtudomány” nem átall „Cassandra-levélnek”
nevezni.
Ilyenkor
mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól, és lemond oly módon, lemond,
magát oly politikának eszközeül szegődtetve, mely szomszédainkat úgy nyugat, mint
kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégítő megoldását,
a horvátországgali kiegyezkedést lehetetleníti, s szemlátomást közelgő európai
bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambícióknak céltáblául tűzi ki. [...]
... én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak... Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere! [...]
Ne vezesd
hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának!
Tudom, hogy
a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának
igaza volt!
Írta ezt az a százezrek haláláért felelős
gonosztevő a Kiegyezés hírére, akit máig magasztalnak, holott elég volna abból
a levélből ennyit elolvasni, amit itt fentebb látnak. A magyar „történelemtudomány”
a jelen pillanatig úgy tartja, hogy a Kiegyezés, históriánk egyetlen pozitív
korszaka olyan volt, amilyennek ez az ostoba diktátor, ez a Kossuth nevű
jellemezte. Iszonyatos.
Foglalkoztam sokszor sokféleképpen a
konzervativizmussal. Nene! Ne tessék véleménykérdést csinálni belőle, nem a
véleményemet írtam le, hanem definíciókat, adatokat, dokumentumokat soroltam,
amik mind a konzervativizmus kerékkötéséről szólnak, arról a kártevésről,
amivel ez a szűk csőlátás akadályozza az emberiséget az emberré válásban.
"A
konzervativizmus világszemlélet, a politikára és az államra vonatkozó nézetek
összessége, politikai irányzat, amelynek eredeti értelme a tradicionalizmusban
ragadható meg... a változásoktól való idegenkedést, azokkal való
szembefordulást jelenti... Hívei védik a hagyományos intézményeket, erkölcsöt
és rendet, szkeptikusak az újjal szemben, kétkedéssel fogadják a változtatásra
irányuló terveket..."
Ez itt egy szépen összerakott, részletes és pontos
definíció, jobbat nem tudok.
Többször mondtam már, én szégyellném magam, ha ez
rám érvényes volna. Értem, persze, vannak emberek, akiknek ez tetszik. Akik nem
is a jelen állapotot tartják őrizendőnek, hanem a múltat. Akik azt mondják, az
elit dolga, hogy vezesse a többieket. És akkor még nagyon finoman és
illedelmesen fogalmaztam meg a konzervativizmus egyik alapelvét. Ami a birkának
tartott emberhordáról szól. (Félreértés ne essék, nem pártunkról és
kormányunkról beszélek, sok csenevész sikló egy vödör takonyban azért mégsem
illethető a hozzájuk képest tiszteletreméltó konzervatív jelzővel.)
Gyávának, megalkuvónak, beszűkültnek, szánalmasnak
tartom azt, aki konzervatív, dehát én nagyon türelmetlen vagyok és bizonyos
élethelyzetekben kevéssé megengedő. Bizonyos élethelyzetnek tartom például az
emberellenes mentalitást és az abból fakadó cselekvéseket, a pusztító eszméket,
amikből agresszió lesz, háború, emberirtás.
A konzervativizmus alapja a tradicionalizmus, azaz
a hagyományőrzés, ami a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és
intézmények tiszteletét jelenti.
Nem kell őrizni a hagyományokat, a vallásiakat és
politikaiakat kivált nem. Vannak levéltárak és könyvtárak, ott mindenféle
megtalálható abból a förtelmes lomhalmazból, amit az emberiség elkövetett
valaha. Mindenféle csicsa jelmezbe öltözve handabandázni is lehet, szigorúan
zárt körben, ha azonnal fejbe csapják azt, aki valamiféle nagyszerűségnek
akarja beállítani az efféle idétlenkedést.
Nem a hagyományt kell őrizni, hanem az értéket.
Azt szeretném kérni szépen, Magyarországon ne
tessék elismerőleg szólni sem a konzervativizmusról, sem a jobboldaliságról.
Ezredszer is ideírom, nem vagyok híve semmiféle
politikai, rendeleti betiltásnak. De elkötelezett híve vagyok a természeti
törvényeknél sokkal gyengébb, ám azokból kiindulni kívánó emberi jogok
érvényesítésének.
Az Emberi és polgári jogok nyilatkozata
(franciául: Déclaration des droits de l'homme et du citoyen) az egyetlen olyan
törvény, aminek irányítania kell mindenféle emberi társadalmat. Úgy értem,
annak kell megfelelni. Azon belül is a negyedik cikkelynek:
A szabadság annyit jelent, hogy mindent
szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása
tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi
tagjai számára ugyanezen jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény
határozhatja meg.
A jobboldaliságot innen kéretik megvizsgálni. És ennek megfelelően bánni vele.
