„Lázár János: Orbán
örök
Mészáros Lőrincből
pedig több kellene.”
A következő kérdések merülnek fel:
1.
Lázár János nem tudja, mit beszél? Lehetséges a
zavarodottságnak olyan súlyos formája, amely nemcsak a valóságtól rugaszkodik
el félelmetes mértékben, hanem a puszta mondatok által ön- és közveszélyessé
teszi a beteget? Sürgős orvosi vizsgálatot javaslok, minél hamarabb kerül zárt
osztályra Lázár, annál jobb mindenkinek, például azoknak az újságíróknak is,
akik a betegéhez hasonló kényszerességgel úgy érzik, hogy a fent látható két
sort le kell írniuk és ki kell tenniük egy olvasott portál legelejére mintegy
vezető hírként.
2.
Lázár János tudja, mit beszél? Lehetséges a
butaságnak olyan súlyos formája, amely ilyen szavak kimondására sarkallja az
embert úgy, hogy ezeknek a szavaknak az értelmét – ha homályosan is – képes felfogni?
Nyilvánvalóan lehetséges, sokmillió butaságban tartott ember él ebben az
országban és sokmilliárd szerte a világon. Ebben az esetben javaslatom nincs,
emberünk a megfelelő helyen van, országunk történelmében egy-két olyat találunk
vezető politikai pozícióban, aki nem a legostobább, legaljasabb néprétegből
kerül ki, osztályra való tekintet nélkül, minthogy van ebben a riasztó létszámú
bandában király, főnemes, köznemes, polgár és proli. Lázár ezzel a két sorral
ennek a társaságnak is a legaljára került, nagyjából egy szintre az általa
megénekelt két alakkal.
3.
Lázár János tudja, mit beszél? És azt is tudja, hogy
az általa öröknek minősített alak helye már biztosan tudható a Mussolini, Hitler,
Sztálin által jelzett szinten, nevezettek mögött zárójelben „pitiáner”
minősítéssel, a Franco, Pinochet, Castro vonulat legkisebb szemétdombján
kukorékolók között? Mely módon persze valóban örök. Valamint azt is tudja, hogy
a gazellaarcú gázszerelő nem annyira a magyar nagytőkét reprezentálja, mint
amennyire a felzárkóztatásban sajnálatosan sikertelenül teljesítő,
reménytelenül lemaradt hátrányos szellemi képességekkel élőket? Ha Lázár ezek
tudatában préselte át „fogai kerítésén” az idézett hiányos mondatokat, akkor megnyilvánulása
még mindig az orvostudomány vizsgálatát teszi szükségessé vagy a bűnüldöző
szervekét? Esetleg mindkettőt?
4.
A „nagyinterjú”, ami a két baromi sor kivetésére
ragadtatta a portál szerkesztőjét, a tömegtájékoztatásnak mely alapszabálya
szerint készült? Az „újságíró”, aki elhatároz egy ilyen „nagyinterjút”, milyen
célból teszi ezt, mit akar elérni? Seggnyalás vagy felháborítás a motiváció?
Bármelyik, az illető „újságírónak” és a cikket megjelentető „szerkesztőnek” jó
szívvel tudom javasolni a hölgyfodrász megbecsült hivatásának gyakorlását, tevékenységük
károkozása ott legfeljebb förtelmes frizurák formájában háborítja fel a
kislétszámú kuncsaftokat.
5.
Lesz egyszer valamilyen követelmény rendszer,
ami világosan leírja, mit kell teljesítenie egy politikusnak és mit egy
újságírónak, hogy a nyilvánosság elé kerülhessenek?
6.
Hány miatyánkot kell elmondanom, amiért ezekkel
a kérdésekkel fölkergettem minden tisztességes ember vérnyomását?
