Keresés ebben a blogban

2014. február 23., vasárnap

Honnan jutottunk idáig?


„Agymosás megy. Nem tudod, milyen az élet odakinn. Onnantól mossák az agyad, hogy megtanulsz beszélni, óvodába jársz. Mindenhol ez megy, az oktatásban, a társadalomban, még otthon is. (…) Azt akarják, hogy az emberek süketek és vakok legyenek, hogy ne tudjanak a külső világról és hogy ott mi történik.”

Valami megzavart olvasás közben, vissza kellett keresnem, hol is tartottam, nem emlékeztem rá, ki járt Magyarországon, elég szomorú, hogy ilyeneket mondanak rólunk, de hát szavam sem lehet, sajnos igaz. Aztán megtaláltam a kiesett mondatot: ez itt idézet egy ENSZ-jelentésből. Észak-Koreából.
Most sápítozzak, hogy össze lehet keverni Magyarországot Észak-Koreával? Régóta tudom, hogy fokozati különbségek vannak, lényegiek nincsenek. Ott folyamatos a diktatúra évtizedek, sőt századok óta, itt volt 20 év ilyen-olyan megszakítás, azóta kicsit nehezebb visszaállítani mindent az önkényuralom kellékeiből. Zavaros is a dolog, mit kell alkalmazni a Horthy-korszakból, mit a Rákosiból (ez a kettő már megvan, csak még össze kell csiszolni őket), mi jöjjön Észak-Koreából, Azerbajdzsánból, a közel-keletiekkel sem tudnak még mit kezdeni. Azt látom, hogy tetszik, a szírek, palesztinok egész jók, csak nem értenek a technikához, hogyan kell működtetni – na majd innen Magyarországról megmutatjuk.


”Észak-Koreában bár majdnem 500 sajtótermék van, ezekben lényegében ugyanaz áll: a cenzúra által átengedett kevés anyag mind a Kim család életéről és az ország sikereiről."

A „Kim” behelyettesítve, a többi stimmel. Nem arról van szó ugyanis, hogy az itteni Kedves Vezető szerint nem tartozik a népre, mit tesz, hanem arról, hogy a népet alapjában véve nem is érdekli, és ezt a Kedves Vezető pontosan tudja. Ő érte el, hogy így legyen. Az ország sikeres. Hosszú időbe telik, amíg a nép a saját szemének kezd hinni. Most bemegy a boltba, látja, nem tudja megvenni, amit szeretne, legjobb esetben bekapcsol otthon valamilyen tömegmanipuláló eszközt, ott azt mondják, az ország sikeres. Ja? Akkor jó, majd holnaptól én is sikeres leszek. Sok holnap telik el, amíg rájön, nem lesz sikeres, mert az ország sem az. Utóbbi különben nem különösebben érdekli, csak ő ebben az országban boldogulna, de hát nem megy. Akkor kapára-kaszára.

Az még messze van. Addig még sok holnapnak kell eltelnie. Főképp azért, mert az igazán nagy tömeg vagy már nem is nézi az árakat, tudja, azok messze vannak az ő lehetőségeitől, vagy még nézi, és azt mondja, holnap talán jobb lesz. Nem érdekli, mit mondanának mások, szokva van. Ez megy évszázadok óta. Nem tudja, hogy jobban is élhetne. Nem tudja, milyen a jobb, még nem látott olyat.
Valószínűleg van valaki, aki ezt megmondta a Kedves Vezetőnek, ő meg értette, mit mondanak neki, látott olyat közelről. Úgyhogy nem kell foglalkozni a néppel. Közülük csak kevesen jönnek rá, agresszióval, rablással, mások eltiprásával ki lehet törni a nyomorból.
Azt még senki sem mondta a Kedves Vezetőnek, hogy eljön az a pillanat, amikor ennek a tömegnek lesz elege. És ebben az a borzasztó, hogy nem lehet tudni, mikor jön el az a pillanat. Lehet, hogy még évekig nem. De az is lehet, hogy holnap.
Akkor már mondhat akármit az összes tömegmanipuláló. Attól a pillanattól semmit nem ér az összeharácsolt vagyon, nincs hová menekülni, a tömegnek nincsenek érzelmei. A gyűlöletet kivéve meg a bosszúvágyat.

„Bár a választások előtt pár héttel a titkosszolgálatok két öszödi jelentést is nyilvánosságra hoztak, továbbra sem tudjuk biztosan, hogy ki volt az eredeti kiszivárogtató. Az egyetlen kapaszkodót egy zavaros előéletű kalandor interjúja jelenti, aki 2009-ben Bolíviában meghalt. Ő Gyurcsány Ferencet vádolta, de gyanúba keverte a teljes fideszes vezérkart is, bizonyítani viszont alig tudott valamit.”

Mi az, ami bizonyítható? Egy tény bizonyosan, és abból kiindulva elég messzire el lehet jutni. A tény: az akkor hivatalban lévő miniszterelnöknek egy zárt körben elmondott beszédéből kivágtak néhány mondatot, ezzel elérték a hamisításnak azt a ritkán elérhető eredményét, hogy a teljes beszéd értelmének éppen az ellenkezőjét sikerült közvetíteni. Honnan közvetítettek? A közszolgálati Magyar Rádióból.

A közszolgálati Magyar Rádió elnöke bűncselekmények, még egyszer mondom: bűncselekmények sorozatát követte el. Ezeknek a bűncselekményeknek a következményei (ezzel is foglalkozik a büntetőjog) előre láthatók voltak. Ezek a következmények a megsértett paragrafusok büntethetőségét szinte felmérhetetlen mértékben súlyosbították, mert nemcsak egy embert tettek tönkre, hanem egy ország életét határozták meg. Az ország a polgárháború szélére sodródott, az anyagi és főképp az eszmei kár ugyancsak felmérhetetlen.

Történt valami a Magyar Rádió elnökével? Egy közönséges közokirat hamisítás büntetési tétele három év. Aminek nincs különösebb következménye, általában saját haszon szerzésének érdekében szokták elkövetni. Az három év. A fenti bűncselekmény (ami csak egy a sorozatból) mennyi? Kérdezte ezt valaha valaki?

Amikor ez a rádióelnök a hivatalába került, amikor „megválasztották”, a szocialisták voltak kormányon. A kuratóriumi elnökség elnökét és többségét az MSZP adta. A rádióelnök a kuratóriumi elnök jelöltje volt, a szocialisták követték az elnököt, a fideszesek meg csak hátradőltek, és elégedetten figyelték, amint a kuratóriumi elnökség teljesíti a kívánságukat, az ölükbe helyezi a Magyar Rádiót.

Ha a „kiszivárogtatás” idején én vagyok a Magyar Rádió elnöke, először meghallgatom, mi van azon a CD-n, az „anyag” meghallgatása után azonnal hívom a miniszterelnököt, felszabadítok egy stúdiót, és az adás megszakításával kapcsolom a Rádió addigra mozgósított két legjobb riporterét, akik megcsinálják az újkori magyar történelem egyik legrázósabb és legsúlyosabb riportját, élőben és azonnal, mielőtt a „kiszivárogtatók” elmennek máshová. Tettem volna ezt azért, mert ez volt akkor a teendő, pusztán szakmai szempontból vizsgálva a dolgot, nem is volt lehetséges mást tenni. A büntetőjogi szempont bennem akkor fel sem merült. Mellesleg nem voltam kormánypárti. Akkor sem. Emberpárti voltam. Azóta is. Legföljebb könnyebben viseltem el azt, ami akkor volt, mert a szocialistákról sok rosszat lehet elmondani, de hogy embertelen, agresszív, fasisztoid despoták volnának, azt nem. Ahhoz is tehetségtelenek.

Fentiekre számos tanúm van, le is írtam, ellenőrizhető, nem most találom ki.

Ugye nem kell mondanom? Semmi sem úgy történt volna, ahogyan akkor a mindenre elszánt ellenzék eltervezte, amiben a cinkos rádióelnök bűnsegédi bűnrészesként vett részt, nagy egyetértésben a kuratórium elnökével.

A kuratórium elnöke azóta meghalt. A Jóreggelt Európa című blogomban néhány hónapja leírtam, a Magyar Rádióban többször elmondtam az eredeti latin mondatot a helyes fordítással együtt: De mortuis nil nisi bene – azaz halottakról jól (helyesen, a valóságnak megfelelően) vagy sehogy.

Ám ha élne is, érdektelen volna az ügyben való tanúskodása: ő jogilag nem vonható felelősségre, a választása nevezhető egyszerű politikai tévedésnek (nem az, de mondom, jogi szempontból mindegy), a napi műsorszerkesztésbe meg elvileg nem szólhatott bele. Elvileg. Az meg most már végképp mindegy, tudott-e erről az akcióról, és ha igen, miért nem szólt senkinek abban a pártban, ami az akkori kormányt adta. Ha nem tudott semmiről, miért nem?

Az akkori rádióelnök viszont él. A jelenlegi kormány egyik legmegbízhatóbb embere. Bizonyára javára írható a hithűség – már 2006-ban is a jelenlegi kormány híve volt. Rádióelnökként persze nem lehetett volna az ellenzék elkötelezett híve, annak a munkakörnek megvannak az elég pontosan meghatározható kötelmei, bizonyítandó (és bizonyítható), hogy az illető ezeket a törvényerejű szabályokat is megsértette.

Kivizsgálta valaha valaki, milyen hordozón, mikor, hogyan került a hanganyag a Magyar Rádióba? Ki vitte oda? Hogy ment be az épületbe? Melyik kapun? Melyik rendész engedte be, milyen belépővel, kihez? Vagy csak lement valaki, és ott vette át? Akár beengedték a „kézbesítőt”, akár csak a portán várt, ki vette át a hordozót, a Rádió melyik osztályának milyen beosztásban lévő alkalmazottja? Kinek adta oda? Ki hallgatta meg? A meghallgatás után mit tett? Ki döntött az adásba kerülésről? Hová vitték? A Bródy-épület valamelyik Krónika-stúdiójába vagy egyenesen föl az adóra? Ha oda, ott melyik stúdióba? Oda ki vitte fel? (Oda belépni még a rádiósok közül sem szabad bárkinek.) Ki utasított, ki beszélt, milyen szöveget mondott, azt ki írta, és ki engedélyezte az adás megszakítását, melyik technikus játszotta le az anyagot? Hol van a műsorboríték, az adásmenet, amiben nyoma kell, hogy legyen annak a történésnek, aminek végeredménye az volt, hogy egy hamisított hangfelvétel, amiről – még egyszer mondom – abban a pillanatban lehetett tudni, súlyos következményei lesznek, hogy ez a hamis hangfelvétel kimenjen az éterbe.

És legfőképpen: hol volt mindezenközben az intézményben mindenért legfőbb felelős, a Magyar Rádió elnöke? 

Nem vagyok jogi szakértő. Nem tudom, elévülhet-e egy olyan bűncselekmény sorozat, aminek a következményei máig hatnak, ami megváltoztatta egy ország politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedését.

Csak azt tudom, hogy nyolc éve hámozzák a luftballont, kicsoda a kiszivárogtató. Mellékkörülmény. Az illető ócska kis figura, pitiáner tolvaj, senkiházi, puhagerincű lény, de a jog szempontjából irreleváns. Nem számít. Valószínűleg még lopásért sem lehetne elítélni.

Egy kérdés maradt. Van olyan ember, aki képes végre az érdemi kérdéssel foglalkozni, aki felfogja, hogy még most, nyolc év után is helyre lehet billenteni az akkor felborított egyensúlyt? Aki megérti, hogy csak egy-két szakmájához értő jogászra és médiaszakértőre van szükség.

Többször volt már befejező mondatom az itt következő: én szóltam.