Az emberi teljesítőképesség határai

Könyöröghetek én akár naponta többször is, hogy ne tessék a levéltetűt mikroszkóp alá tenni, mert akkor elefántnak látszik, mégis mindig beteszik. És attól a pillanattól mindenki úgy kezeli, mintha jelentősége volna. A levéltetűnek.

Itt van ez a mondat például: „Mi nem azért vagyunk európaiak, mert erre geográfiai, földrajzi okaink lennének, hanem mert keresztények vagyunk.”

Komolyan kérdezem, egy ekkora rémületes marhaságot miért kell? Nem azt kérdezem, kimondani miért kell, azt tudom, foglalkozásánál fogva az illetőnek muszáj beszélnie, és hát mit csináljunk, olyanokat mond, amilyeneket tud, ha csak marhaságra telik, akkor marhaságokat fog mondani, senki sem képes felülmúlni a saját szellemi színvonalát.

Az emberi teljesítőképesség határairól beszélgetve hallottam egy történetet. Kényszerleszállást hajtottak végre egy polgárinak álcázott katonai repülőgéppel, méghozzá ellenséges területen. Néhány perc maradt a gép felrobbanásáig, menteni kellett a holmit. A személyzet tagja volt két nő, az elhárítás tisztjei, két olyan külsejű lány, akikről el lehetett hinni, hogy utaskísérők. Egyikük egy trezort vitt ki a hátán az akkor már lángoló repülőből. A pilóta (az esemény résztvevője) megesküdött, hogy a trezor súlya közelebb volt a 150, mint a 100 kilóhoz. Van ilyen. Az akaraterő, a halálfélelem meg ki tudja, még milyen motiváció képes megsokszorozni az ember fizikai erejét.

Viszont nincs az a halálfélelem, amitől valaki okosabb lesz. És nincs olyan akaraterő, ami jellemesebbé tesz valakit, aki egész életében váltogatta a világnézetét… világnézet, miket beszélek, valami olyasmiről van szó, hogy hétfőn azt mondja, csuhások, kedden meg azt, keresztények vagyunk. Azért ez a világnézettől elég messze van.

Jaj ne tessék! Már hogyan lehetne számon kérni olyasmit, hogy mit szól ehhez mondjuk egy zsidó? Dehogyis akarta megsérteni a zsidókat, ahhoz érteni kellene a fent idézett mondatnak a nagyjából való jelentését. A tartalmát. De hát erről szó sincs. Mármint egy akármilyen szövegnek a megfelelő értelmezésére való képességről. Nem, nem! Nem azt mondtam, hogy az illető nem antiszemita, hol az, hol nem annyira. Egy darab lágy gyurmától nem szoktuk számonkérni a tartást. Gerincet, ilyesmit, az a hibás, aki azt várja, hogy ez a fajta kanavászjellem egyszer két percig ki fog tartani a véleménye mellett, ahogyan azt Kosztolányi igényelte, ahhoz kellene vélemény. Saját.

Ahhoz képesnek kellene lenni annak felfogására, hogy az európai keresztényeken kívül vannak máshol is keresztények, most nincs kedvem kiszámítani, hányszorosa az Európán kívüli keresztények létszáma az európaiakénak, azt meg végképp nem akarom most számszerűsíteni, hány milliárd nem keresztényt sértene ez az ostoba felfuvalkodottságot manifesztáló mondat, ha a világon volna bárki, aki egy ilyen marhaságtól megsértődik. És ha egy bizonyos szellemi szinten felül azt lehetne hinni, hogy a kereszténységnek mint olyannak van valami különleges értéke.

Azt akartam kérdezni, miért kell egy ilyen szánalmasan ostoba mondatot közölni. A sajtóban. Meg egyéb helyeken. Ha valaki egy szépen terített asztalnál egy jobbfajta társaságban egy hangosat szellent, az valami ilyesmi, de ott lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna, annak nincs különösebb nyoma, az hamar elmúlik.

De egy ilyen mondatot kinyomtatni. Már engedelmet kérek, ezt azért mégsem kellene.