Az idei választáson 168 párt indul. Ezt
most olvastam. Ez pontosan 168-cal több a szükségesnél. Csak a rend kedvéért
írom ide, hátha van olyan az olvasók között, aki még nem foglalkozott a
gondolattal sem, egyszerűen természetesnek tekinti a politikai pártok létét:
azokat mi fizetjük. A legkisebbektől a legnagyobbakig nagyon sokszáz milliárd
forintunkba kerülnek anélkül, hogy megkérdeznének minket, akarjuk-e fizetni a „kampánytámogatásukat”,
„a központi költségvetésből juttatott támogatásukat” és egyéb „költségeiket”,
amiket az utolsó fillérig azért fizetünk, hogy minél több aljassággal
traktálhassák a népet, jórészét pedig azért, mert azt akarják elérni, hogy „igazi”
pártok lehessenek – ha nem sikerül, hát istenem. Itt van például ennek az
ápolatlan, szakadt alaknak a „pártja”, a kétfarkú, ami most ismét „elindul” a
választáson. Pontosan lehet tudni, mi lesz az eredménye ennek az „indulásnak”,
azt is, mennyibe kerül nekünk ennek az ostoba bandának a kísérlete, hogy elősegítsék
a jelenleg regnáló rablógyilkosok további országrombolását. Meg aztán van még
ez a „baloldaliságot” rikácsoló pénznyelő… na itt álljunk meg egy pillanatra.
Hadd ajánljak a figyelmükbe néhány
megfontolásra érdemes, talán nem is egyszerűen eldönthető kérdést. Például: nem
érzik-e bosszantó anakronizmusnak a baloldaliság állandó hangoztatását? Az
1789-es francia forradalom óta, azaz majd’ 240 éve ülnek neki különféle felkészültségű
emberek, hogy a baloldal-jobboldal szellemi székrekedést okozó definícióját
próbálják halántékukon kidagadó erekkel leírni – szerintem totálisan sikertelenül. A
történelemtudomány ezerszer megunt leírása szerint a Konvent üléstermében az
elnöktől balra ülők voltak a régi rend ellenségei, a másik oldalon meg a hívei,
a változatlanság akarói. Másképp meghatározva az oldalakat, a baloldalon ültek a
néhány hónappal, egy-két évvel későbbi tömeggyilkosságok elkövetői, a
jobboldalon meg az indulatok kiváltói, ezúttal éppen az áldozatok. A
baloldaliak kezdték Vendée megyében pusztítani a tárgyalni, kiegyezni kívánó
parasztokat, aztán onnan indulva végig söpörtek az országon, a vidékiek
százezreit ölték meg, azokat, akik nem értettek egyet a „köztársaságiakkal”,
azaz a jakobinus terrorral. Majd ugyanez a baloldal kiizzadta magából a
világtörténelem egyik legundorítóbb népirtóját, milliók gyilkosát, a Napóleon
nevű korzikait, akinek csak a saját hadseregében egymillióan haltak meg, akit a
világ történészei a jelenkorig dicsőítenek, amiért lerohanta Európát, Afrikát
és elindult Ázsia felé is – lényegében nem tett mást, mint 20. századi követője
és kollégája, Adolf Hitler… Az elnöktől jobbra ülők meg ragaszkodtak az ancien régime
minden embernyomorító hagyományához, halálra ítélve ezzel önmagukat és az
általuk állati sorba lökött, tehetetlen híveket, felszítva örököseik, a későbbi
„történelmi jobboldal” acsarkodó bosszúvágyát. Valamiféle ficamos logikai
bukfenc következtében a fiókok gyártói hosszú ideje a progresszivitás
megtestesítőjének képzelik a baloldaliságot, azaz azt a magatartásformát, ami
kíméletlenül lerombol mindent, ami volt, a saját fékezhetetlen hatalomvágyát forradalomnak
magasztalja, ezáltal valami dicsőségesen nagyszerű tevékenységnek manifesztálva
a forradalmakat, az embertömegek halálát okozó, korlátozatlan indulatokból
fakadó gyilkosságsorozatokat, amiknek eredményeként elpusztul minden, elsősorban
az, ami megtartandó érték volt. És a maradi
kártékonyság címkét ragasztják a jobboldaliság eszméjét tartalmazó fiókra
– utóbbi kevésbé alaptalan, mint a jóságos, csupa báj baloldal. Körülnézek a
Földön, és nem látom ennek a kiváló baloldalnak a jótéteményeit. Látom az NDK-t
a nyugati civilizáció oldalán hagyott NSzK mellett, meg a fasisztakommunizmus
többi országát, a Szovjetunió alá rendelt többi aljas diktatúrát. Ez volna a
baloldal? Ha ez nem, akkor hol keressük? Netán az amerikai demokratáknál? Akik
képtelenek megértetni a sokmilliónyi fehérbőrű bevándorlóval, hogy a
rabszolgaságot több, mint 200 éve törvény tiltja, és a sötétbőrű ember semmivel
sem alábbvaló, mint a fehér rasszhoz tartozó, ennélfogva nem szabadon
agyonverhető és lelőhető. Esetleg Kínában? Észak-Koreában vagy a jelenlegi
Oroszországban? Hol van a baloldal nagyszerűsége? Mitterand Franciaországában?
Mi teszi különbbé azt a kormányzást Kohl Németországának vezetésétől?... Az a
progresszió, amit a „baloldal” a magáénak vél, soha nem volt más, mint a „jobboldalinak”
nevezett kormányzás, ha ezek a rendszerek azoknak a boldogulását, a jogait
tartották elsődlegesnek, akik például a nevezett országokban éltek. A baloldal
ideológusai pontosan azt a fals és kártékony ostobaságot követik el, amit a
kereszténység fölkentjei: azt képzelik, hogy a „baloldali” érzelmű ember a jó,
a segítőkész, aki tekintettel van a másik emberre, mint ahogyan a keresztény
ember is különb a más vallásúnál, de különösen a vallástalanoknál, mert a
keresztény ember azt tartja magáról, hogy ő – mert keresztény – igazságos,
emberséges, önzetlen, türelmes, sosem hazudik, sosem ingerült, valamint megértő
és segít az elesetteken. Sajnálattal kell közölnöm, hogy fentiek emberi
tulajdonságok, nem szükséges hozzá sem baloldalinak, sem kereszténynek
lenni. Sőt.
Aztán itt van még az a kérdés, miért is
feltétlenül szükséges egy baloldali párt részvétele a magyarországi közéletben?
Kik azok, akiket egy baloldali párt nem akar „magukra hagyni”? Akik soha nem
szavaznának a Tiszára? Úgy is kérdezhetném, kik azok az iszonyatosan ostoba,
szűkült látókörű kriptofasiszták, akik majd éjszaka félni fognak egyedül az ő
baloldali pártjuk kiterjesztett szárnyainak oltalma nélkül, ha az nem indulna
el a választáson, hogy ők reszketve a boldogságtól elrohanhassanak rájuk
szavazni, garantálva ezáltal egy valódi fasiszta banda újabb győzelmét? Ez
volna a fent körvonalazott magyar baloldal?
Nem kellene lassan tudomásul venni, hogy Magyarország
egy igazi jobboldali ország, az volt az egész történelme során egy pillanatnyi
szünet nélkül, a jobboldaliság összes baromi jellemzőjét döngő léptekkel,
fölvetett fejjel magáénak tudva, minden egyes megnyilvánulásával a világ
tudomására hozva? Ma sem történik más, mint ennek a bornírt jobboldaliságnak az
egyenes folytatása, mostanában valamivel mélyebbre süppedve a rossz szagú
ingoványban. Ide tetszik kívánni azt a bizonytalan minőségű baloldaliságot?
Megismételve ezzel azt a gazságot, amit egyszer már 1956-ban elkövetett ez a
nyavalyás „politikai osztály”, az akkori dicsőséges baloldal? Ha esetleg nem
emlékeznének rá, felidézem a lényegesebb mozzanatokat: egy volt „kommunista”,
bizonyos Nagy Imre, rájött arra, amire most egy volt fideszes, hogy az általuk
korábban szolgált rendszer nem olyan, amilyennek egy valamilyen módon
tisztességes ember elképzeli. Azt most hagyjuk, miért olyan későn jöttek rá
mindketten, hogyan voltak képesek egy romlott, undorító ideológiát a magukévá
tenni, hogy egy filmklasszikus utolsó mondatát idézzem, „senki sem tökéletes” (nobody
is perfect, mondja Osgood szerepében Joe E. Brown a Van aki forrón szeretiben).
A jeles baloldali Kádár a nevét és örök hűségét adta a szovjet csapatok
inváziójához, megsemmisítve ezáltal egy emberibb rend bevezetését és egy
embert, aki talán képes lett volna működtetni ezt a rendszert. A mai „baloldal”,
ez a nevetséges, eléggé gusztustalan és nagyon ostoba banda valami hasonlóra
készül: nem a szovjet csapatokat hívja be, itt van neki helyben a rombolás
garanciája, a regnáló állampárt, élén a primitív despotával, további uralkodásának
elősegítéséhez nem kell egyéb, mint indulni a választáson – elvágva ezáltal egy
másik embert a bizonyítás lehetőségétől. Nagy Imréről soha nem fogjuk megtudni,
mit tett volna ezzel az országgal…
Historia iteratur.
