„Nem harcolhatunk a szabadságért a szabadságunkat föláldozva. És nincs magasztosabb cél, mint túllépni végre az önfelmentő hazugságainkon. Egy ügyes stratéga ezt a Pride aknát simán átkeretezi, és csinál belőle egy össznemzeti ügyet. Fölösleges arra hivatkozni, hogy a vidékieket ez nem érdekli. Ez is csak arra jó, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. BETILTOTTÁK A SZABAD GYÜLEKEZÉST, EMBEREK!!! HALLÓ!!!!!!!!!!!!!! Magyar Péternek vállalnia kell a kockázatot, hogy ne veszítse el hitelét, és együtt kellene sétálnia mindazokkal, akik a térfigyelő kamerák kereszttüzében is felvállalják akár nemi, akár politikai identitásukat. Mert kizárólag egyetlen üzenet erősíti a nemzetet: You’ll never walk alone!”
Bírom ezeket a bekiabáló okosokat.
Szerencsére az általam nem különösebben kedvelt, de minden lehetőségemmel
támogatott Magyar Pétert nem érdeklik. Szerencsére elég pontosan tudja,
mennyivel többet veszíthet egy Pride melletti kiállással, mint amennyit nyerne
rajta. Egyszer már majdnem belezuhant egy hasonló csapdába, amikor a „gyermekvédelemmel”
kezdett foglalkozni. Akkor még éppen idejében ébredt, midőn rájött, hogy Magyarországon
a gyerek nem fontos. Senkit sem érdekelnek a gyerekek. Ahogyan a Pride sem.
Utóbbi még sokkal rosszabb, mint a gyerek, mert a gyerek csak idegesítő,
folyton zajong és sokba kerül, de ez a buzifelvonulás gyűlöletes is. Persze,
kell próbálkozni valamelyest azzal a magyarázattal, hogy ez a gyülekezés
szabadságát jelenti meg ilyesmi, de azért azt jó tudni, hogy a magyar
lakosságnak körülbelül akkora része gyűlöli a buzikat, mint a zsidókat, azaz
úgy 96-97 százalék. Van köztük sok szalonbuzizó, aki talán megölni nem tudná
őket, ahogyan a szalonzsidózó is csak a pofáját jártatja, de ahhoz is gyáva, hogy
hangosan fröcsögjön. A gyülekezés szabadsága meg aztán végképp senkit nem érdekel.
Én annak idején megengedtem magamnak, hogy
kiálljak a Pride-on résztvevők mellett, ahogyan azt is, hogy kijelentettem,
kéretik engem zsidónak tekinteni, amíg egyetlen antiszemita lehet a magyar
kormányban. Megtehettem, a hallgatóim egy része legföljebb csóválta a fejét, de
nem pártolt el tőlem. Egy politikus ezt nem engedheti meg magának. Ez a Magyar
Péter nevű ember elég okos ahhoz, hogy tudja, melyik serpenyőbe milyen súly
való.
Kíváncsian, mondhatnám izgatottan várom,
mikor jön rá arra, hogy az Út a börtönbe program kiváló elgondolás, de csak
akkor, ha holnap elkezdik.
Tegnap kellett volna.
