A magyar kormány egyik leggusztustalanabb tagja, bizonyos Semjén Zsolt Aranygyapjas-rendet kapott. A magyar történész, akinek olykor nagyon jó írásai is megjelennek, magyarázatot ad, hogyan kaphatta ezt a Habsburgok által alapított kitüntetést a nevezett alak. Az "újságíró", aki Ungváry Rudolfot kérdezte képtelen egyetlen magyar mondat leírására, dehát ez már csak a magyar "újságírás" szokásos formája, azért a lényeg kihámozható ebből a baromi cikkből, Ungváry ismét jó és alapos. Viszont az iromány végén van egy keretes anyag, azt nem kellett volna. Csak abban tudok reménykedni, hogy Ungváry ezt nem így mondta, ez is az "újságíró" fogalmazványa:
II. Rákóczi Ferenc Habsburg-ellenes uralkodó azért lehetett tagja az Aranygyapjas-rendnek, mert ő a spanyol ágtól, a Bourbonoktól kapta a kitüntetést, azért, hogy ezzel is bosszantsák a Habsburgokat – mondta el lábjegyzetként a történész.
A helyzet ugyanis az, hogy Rákóczi nem a "spanyol ágtól" kapta a kitüntetést, és nem is azért, hogy "bosszantsák a Habsburgokat", Rákóczinak semmi közvetlen kapcsolata nem volt a spanyolokkal, azoknál magasabb helyről jött az Aranygyapjas - XIV. Lajostól. Legalább a Bourbon stimmel.
Ideteszek egy részt az Ezerév című, valószínűleg soha meg nem jelenő könyvemből:
Budavár visszavétele a
magyar történelem egyik nagy büszkesége, de Budát nem a magyarok foglalták
vissza. A hamarosan Buda visszafoglalása után kezdődő Rákóczi féle
„szabadságharc” előzményeit nem is ott, hanem a vasvári békénél kell keresnünk,
ami a magyar főurak birtokait török kézen hagyta. Ami miatt a mi főuraink
hirtelen nagyon meggyűlölték a Habsburgokat.
Azaz nem is olyan hirtelen.
Kilenc évvel Vasvár előtt Zrínyi Miklós (a mi nagy költőnk) nádorrá akarta
választatni magát, majd midőn ez nem sikerült, (úgy vélte – alaptalanul –, a
Habsburg udvar gáncsolta el), a II. Rákóczi Györgynek írt levelében arra
próbálta rávenni a fejedelmet, hogy függetlenedjen a Habsburgoktól. „Míg Rákócziban élt annak a reménye,
hogy megvalósíthatja azt, ami eddig egyik elődjének sem sikerült, és
létrehozhatja a töröktől és Habsburgoktól egyaránt független magyar
királyságot, addig Zrínyi leszámolt ezzel az illúzióval, és a realitásokkal
való szembenézésre ösztönözte a fejedelmet
is. Úgy akarta a királyságbeli Magyarországot a Habsburgoktól elszakítani és Rákóczi uralma alá juttatni, hogy a török hatalmat érdekeltté tegye, amennyiben Erdély státusát kívánta Magyarország számára is megnyerni.”
A dicsőséges keleti
orientáció szép hagyományai a 17. századra nyúlnak vissza, a kívánatos török
„barátság” épp a több mint száz éve tartó török megszállás közepette látszott komfortosabbnak
a nyugatnál, miért? Mert Zrínyi úgy érezte, nem kapja meg a Habsburgoktól a
kellő „tiszteletet”. Pedig valójában megkapta. Éppen annyit, amennyit megérdemelt.
A mi szabadságszerető
kurucaink a sértett főuraknak a szerencsétlen jobbágyai közül kerültek ki. Ők
lettek a „bujdosók” (a szokásos, ostoba betyárromantika korai alakjai). A
„bujdosók” 1697-ben
fölkeresték az ő Rákóczijukat (akkor már Ferencet), hogy ugyan állna esetleg az
élükre. Történelmünk egyik legragyogóbb csillaga, a vezérlő fejedelem ettől úgy
megijedt, hogy Bécsig rohant lóhalálában. Jelenteni és mosakodni, nehogy az
udvarban másoktól hamarabb tudják meg a rebellió tervét. Magyarán:
följelentette a „bujdosókat”, köztük a saját jobbágyait. Tudtátok? Nem? Jé. Innen már egyenes a történet. A Habsburgok a
jelentéstől fogva rajta tartották a szemüket a mi szabadságharcos
fejedelmünkön. A birtokok zsugorodtak és szegényedtek.
XIV. Lajos viszont úgy gondolta, a keleti szövetségre
mint a satu másik pofájára, ismét szüksége volna. Egyszer már gondolta így
korábban, mikor úgy döntött, neki kell mennie a spanyoloknak nyugaton, a
Habsburgoknak keleten, ehhez mint még keletibb szövetségest, megnyerte magának
Wesselényit és az ő összeesküvését. Nem „jött be” ugyanis a devolúciós
törvényre hivatkozó követelése, miszerint az ő feleségének, Mária Terézia
francia királynénak mint a meghalt spanyol király első gyermekének kell
örökölnie a spanyol birtokok nagy részét, úgy körülbelül fél Nyugat-Európát (ez
a Mária Terézia nem azonos a „mi” későbbi Mária Teréziánkkal, annak csak
felmenő rokona, Ausztriai Mária Terézia, Habsburg-házi spanyol és portugál
infánsnő, főhercegnő, XIV. Lajos hitveseként Franciaország és Navarra királynéja
volt 1660-tól 1683-ban – 44 évesen – bekövetkezett haláláig). Ezért aztán
spanyolok és franciák egymásnak estek, az úgynevezett devolúciós háborút végül
az angolok és hollandok szövetsége döntötte el, a franciák vesztettek. A
magyarok (szép hagyományaikhoz híven, amiket ezután is folytattak) megint a
rossz oldalra álltak, az összeesküvés résztvevőit a Habsburgok kivégezték. Én
nem vagyok híve semmiféle kivégzésnek, de az ítélet, amin a magyar
történelemírás szokás szerint felháborodik – a kor törvényei alapján –
természetesen jogos volt (Madarász Viktor Zrínyi és Frangepánja ettől persze még
egészen kiváló festmény). XIV. Lajos az előző háborúban Wesselényinek ígért pénzt,
hogy keletről tartsa rettegésben a Habsburgokat. Valamiért a Habsburgok nem
rettegtek a kétbalkezes összeesküvőtől. Most Rákóczinak ígért még több pénzt, hátha
ő ügyesebb lesz a korábbi, devolúciós háborúba bevont Wesselényinél.
Rákóczi nem volt ügyesebb. Minden lényeges csatát
elbukott, vesztett Gidrafán, Zsibón, Trencsénben, Romhányban, XIV. Lajosnak
semmi haszna nem volt belőle. Rákóczi összevissza kapkodott, becsődölt a
veretett pénzével, nem tudta megnyerni sem a magyar nemességet, sem a
lengyeleket, az oroszokról nem is beszélve, végül meglépett, (mint 138 évvel
később Kossuth nevű kollégája), Károlyi Sándorra hagyva mindent, vigye el ő a
balhét. Előbb XIV. Lajos udvarában várta meg, amíg kinézik onnan, aztán átment
azokhoz a törökökhöz, akik néhány éve még ősellenségként tartották megszállva
az országot, és akik miatt a főurak (Wesselényivel és Zrínyivel – Miklós
öccsével – az élükön) felháborodtak a vasvári béke rendelkezésein. Gusztusos,
nem? A nagy löttyös kurucromantikával végigöntött dicső szabadságharc
lényegében sértődött és méltatlankodó főurak fakezű, kontár háborúja a francia
király szponzorálásával és a jobbágyok életével és vérével.
