Mint minden évben, most is tele van a nyilvánosság a "holokauszt emléknapjával". Ez a förtelmes, ostoba, érzéketlen elnevezés már nyilván kiirthatatlan, hiába hadakozom ellene.
Van egy könyvem, ami most már valószínűleg beláthatatlan időre a "fiókomban" marad (bár e-könyvként megjelent, de senki nem tud róla), az Ezerév, abból ideteszek egy részt, hogy én is megemlékezzem a magam módján. Mindenekelőtt arról a pusztításról, amit a kereszténység végzett az elmúlt kétezer évben. Mely borzalmas ideológia cinkos hallgatása jelentős segítség volt a náciknak a zsidók kiirtásához. Ahogyan korunkban is hallgatnak a kereszténység maffiafőnökei, ha meg nem, akkor a szokásos szemforgató ájtatossággal mossák össze a szembenállók "felelősségét" és bégetnek a békéért.
Íme a részlet a könyvemből:
A kereszténység
hihetetlenül rövid idő alatt érte el a születésekor kitűzött célt: bosszút
állt, mert azt az embert, akit a
görögök felfedeztek (lásd Szerb Antal), hosszú időre sikerült eltüntetnie, az
Úr akarattalan szolgájává silányítania, azaz sikerült megvalósítania a
voltaképpen fegyver nélkül fenntartható rémuralmat. A papok és királyok most
már az Úr nevében irtották az alattvalókat, és az isten haragjával fenyegetve fékezték
csaknem mozdulatlanná évszázadokra az ember szellemi fejlődését.
Az egyetemes
kultúrtörténet rendszerint nagyokat csodálkozik, hogy miért lehetett olyan
„sötét” a középkor, miért ez a cezúra, miért „múlt el” az ókor, és utána miért
nem folytatódott az emberi fejlődés, miért kellett évszázadokat várni az újkor
világosságára. Értem én, hogy a kereszténység rémuralma a különféle tudományok
művelőit is megfélemlítette, és aki netán ismerte az evidens magyarázatot, az
sem merte leírni, mert önmagának sem merte elhinni. Pedig a magyarázat olyan
egyértelmű, hogy valójában lehetetlen kitérni előle: az ókor vége és a középkor
a kereszténység születésének és terjedésének az évszázadaival telt, ennek a
vallásnak sikerült kiválasztania a legprimitívebb népréteget, és azokból is
kihoznia a legrosszabbat. Amint talán észrevettétek, igyekszem tartózkodni a
kereszténység pusztításának a részletes bemutatásától, nem rajzoltam le azt a
megszakítatlan ívet, ami az „üldözésükkel” kezdődött és az inkvizíción,
keresztes hadjáratokon, vallásháborúkon át tart a Ku Klux Klan és a keresztény
híd-, út- és disznóhizlalda szentelések
jelenéig, de azt azért ideírom – ha eddig nem lett volna elég érthető – az
ókori görög (és római) kultúra „kihalásától” a renaissance születéséig semmi
mást nem lehet kimutatni, ami ezt a szakadékszerű zuhanást, és az onnan való
lassú kikapaszkodást indokolná, mint a kereszténységet. Semmilyen egyéb
változás nem történt sehol a később atlanti térségnek elnevezett világban, ami
összedöntötte volna az emberi civilizáció addigra felépített, gyönyörű
konstrukcióját.
Egy pillanatra
tessék belegondolni: a rombolás, a felégetés, az épületek és tárgyak
elpusztítása soha a világtörténelem során nem jelentette az adott helyen, adott
időben meglévő kultúra elpusztítását.
Még a két iszonyatos (ugyancsak a kereszténység nevében vívott) huszadik
századi világháború sem volt képes rá. Az újjáépítéssel együtt a romok alól
mindig előbukkant a tudomány és a művészet, azonnal működni kezdett az egész
társadalmi struktúra, onnan folytatódott minden, ahol korábban tartott. Azt a
pusztítást, ami ki tudja irtani és évszázadokra képes eltemetni az ókori görög
és római kultúrát, kizárólag egy ideológia viheti végbe, mert az nem
a tárgyakat tünteti el, hanem az emberi szellemet fojtja meg, az nem a tájon
söpör végig, hanem az embert fenyegeti és bünteti halállal, az egyént és a megjelölt
csoportokat, társadalmi rétegeket. A kereszténység tilt és kötelez,
minden vallásnál dühödtebben bilincseli meg az emberi szellemet, az alapvető,
természetes emberi cselekvéseket és tulajdonság megnyilvánulásokat tiltja, és természetellenes
viselkedésre kötelez (mint különben kivétel nélkül minden vallás, bár egyik sem
olyan dölyfösen, ahogyan ezt a kereszténység teszi) – rajongást és gyűlöletet
követel, megpróbálja szemforgató szeretetprédikálása mögé rejteni a
kirekesztést, a bosszúvágyat és az ölésre uszítást. A keresztény ideológia
alapja az a dogmarendszer, ami tilt és kötelez. És amely ideológia szolgái
valamennyi vallás közül a legmegátalkodottabban, semmiféle ellentmondást nem
tűrve ezt az ideológiát érvényesítik is, ennek nevében kiirtva az emberiség
százmillióit.
A zsidótörvényeket
a kereszténység „védelmében” írták és alkalmazták, a „Szentszék” deklaráltan a
német katolikusok védelmében egyezett ki a náci párttal és a náci ideológiával,
ezáltal hallgatólagosan hozzájárulva a világtörténelem leggyalázatosabb
tettéhez, amit évtizedek óta azzal fokoz, hogy ezt az iszonyatos népirtást nem
szégyelli a „holokauszt” (elégő áldozat) címszóval illetni, aminél
undorítóbb, ostobán bombasztikus kifejezést nehéz lett volna találni sokmillió ember elpusztításának megnevezésére.
Még egyszer: ember az égő áldozat.
Akit nem felajánlanak, hanem elpusztítanak, aki nem egy primitív hiedelem áldozata
egy magasabb rendűnek tartott és rettegett hatalom kiengesztelésére, hanem a
beteglelkű ember zsigeri gyűlöletének tárgya. A gázkamrákban megfojtott és a
krematóriumokban elégetett emberek a
bosszú dühöngésének hamuvá és füstté vált végtermékei. Az állat feláldozásának célja van, az embert nem egy célért ölik
meg, hanem annak okán, hogy zsidónak
született. Az állat ártatlan, az ember bűne miatt égetik el, a zsidó maga
találtatik bűnösnek egy torz elme által, őt a maga „bűne” miatt gyilkolják meg.
Csak reménykedni tudok, hogy az ádáz állatvédők kivételével mindenki érti,
miért tartom felháborítóan stílustalannak, lealacsonyítónak a templomban
feláldozott kecskéről indult kifejezést az elpusztított emberekre
asszociáltatni (ha jól tudom, Eli Wieseltől származik a szó, ez a kiváló ember
talán kevésbé volt érzékeny a fogalmak jelentésére – vagy én vagyok túlságosan
az).
Namármost az
atlanti térségben semmilyen más nézetrendszer, eszmei áramlat nem ismert az
időszámítás után kezdődő években, mint a kereszténység, ami azóta folyamatosan, kétezer éve akadályozza nemcsak
egy faj (az ember) tovább fejlődését, az emberré válás folyamatát is. Ha netán
nem volna eléggé érthető, mit nevezek az ideológia,
azaz a kereszténység mindennél halálosabb pusztításának, ajánlom becses figyelmetekbe
azt a két, a kereszténységet közel kétezer évvel követő, azt elpusztítani
próbáló ideológiát, amit a mai kor embere már közelről ismerhet: a fasizmust (nácizmust) és a fasizmusnak egy kommunizmusnak nevezett variációját (aminek
persze a kommunizmus eredeti eszméjéhez semmi köze sincs). Nem véletlenül
próbálta mindkettő elpusztítani mindenekelőtt azt az ideológiát, amit elsőszámú
ellenségének tartott, a kereszténységet. Egyiknek sem sikerült. Hogy ebből mi a
tanulság, azt az olvasó kombinációs képességére bízom. Annyit segítek, hogy ez
a két ideológia megközelítőleg sem bírt annyi embert kiirtani, mint a
kereszténység. Pedig nagyon igyekeztek. A „sötét középkor” kizárólag a
kereszténység sötétsége – már amennyire a középkor valóban sötét, dehát azért
ott voltak a „barbárok”, akiknek már a renaissance előtt is sikerült némi fényt
hozniuk, és akik végülis megteremtették annak az újjászületésnek a lehetőségét,
amit renaissance-nak nevezünk. Na mégegyszer, kicsit másképp, csak azért, hogy
jól megjegyezhessük: a jelen civilizáció, a kultúra és tudomány léte ezeknek a
„barbároknak” köszönhető. A Frank Birodalmat, a Német-Római Császárságot a
„barbárok” alapították, ezek tették lehetővé, hogy a kereszténység tovább
tenyésszen, mielőtt elpusztította volna önmagát. A kereszténység azokra rázza
az öklét a mai napig, hogy lerombolták Rómát, akik legalább valamit
megmentettek abból a dúlásból, amit a keresztények műveltek az ókori
kultúrával. A mai keresztények, akik még mindig nagyra vannak a vallásukkal,
azoknak a barbároknak a leszármazottai, akikről azt írják az ostoba
történelemkönyveikben, hogy megsemmisítették az ókori kultúrákat. A
keresztények, akik nem tudnak racionális magyarázatot adni a vallásukra és a vallásosságukra.
Akik képtelenek felfogni, hogy ezzel szemben viszont észszerűen
megmagyarázható, miért kártékony, retrográd, mindenféle fejlődést akadályozó az
ő vallásuk. A kereszténység, ami a jelen pillanatban is förtelmes, cifra kolonc
az emberi fajon, ami még mindig hinni
akar, azaz nem akarja tudni, mi az
igaz.
