„Futottunk a réten, ugrottuk az árkot, másztuk a fát – úgy éltünk, hogy kifejlődtek olyan fizikai képességek, döntéshozatali helyzetek voltak, amik miatt 13-14 éves korunkra, mire elkezdődött a középiskola, mi már komoly embereknek számítottunk.
Ma ez a mamahotel… Szóval az az egész
pátyolgatás, ami Magyarországon jellemző nagyon sok szülőre, a rengeteg kütyü,
a különórák világa, ami a modern világnak a velejárója, ma nem segíti a magyar
futballt.
A magyar futball nem a szórakoztatóipar
része. A futball az komolyabb ennél, az az életünk, a magyar ember életének a
része, a nemzeti identitásunk része. Mi nem szórakozni akarunk és tapsikolni a
lelátón a mindenfajta, messzi földről idefújt, ügyes játékosok játékán
örvendezve, hanem mi a saját gyerekeinket akarjuk látni.”
A magyar lakosság jelentős része mindennap
próbálja elkerülni az éhhalált, milliók élnek a létminimum alatt, az ország
minden egyes része romokban, semmi nem működik, közel és távol megvetés,
szánalom és utálat kíséri Magyarország minden megnyilvánulását, mert külföldön
mindenütt pontosan tudják, hogy egy kezelhetetlen fasiszta vezér bitorolja az
elsőszámú tisztséget, és akkor ez az alak azon méltatlankodik, hogy a modern
világ ma nem segíti a magyar futballt. Neki ugyanis ez számít. Nem azt
mondtam, hogy ehhez ért, mert ez az iszonyatosan buta ember még azt sem képes
átlátni, ami születése óta átjárja az életét, amiben igazán otthon kellene
lennie, mert a mondataiból világosan látszik, fogalma nincs róla, miért ócska
és undorító a magyar futball, csak azt mondtam, hogy ez jut el hozzá, át azon a
használt rágógumiból épült, baromi vastag falon, ami a világ és közötte van.
Évtizedek óta mondom, hogy ez az alak
iszonyatosan buta. De azt én sem tudtam, hogy ennyire.
