Keresés ebben a blogban

2022. október 18., kedd

Én szóltam... és?

 

2013. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT

Harmadfokú riasztás

Itthon vagy! Magyarország szeretlek!

Ez megy egész nap, a magyar csúszómászó televízióban. (Ha jobban belegondolok, melyik nem az? Na mindegy, ezen egyelőre nem lehet változtatni.)

Minden diktatórikus rendszer, azon belül főképp a fasisztoid ideológiák arra építenek, hogy itthon vagy. Mármint te, aki velünk vagy, aki annyit vagy képes felfogni a világból, amennyit mi elegendőnek látunk, te, aki szeretsz minket, a mindegymilyenország szeretlek ugyanis azt jelenti, hogy minket szeretsz, minket, de elsősorban ezen belül természetesen a Vezért, és mert szereted a Vezért, azért te itthon vagy, ami egyben azt jelenti, hogy aki viszont nem szereti a Vezért, az nincs itthon. Azt leginkább kiirtani szükséges, a módszerek változhatnak, a lényeg marad: az ellenség ne érezze magát itthon. (Azért a fasisztoidot említem, mert a korábbi bolsevista rendszerek nem voltak nyíltan nacionalisták, azok éppen a várható reakcióra építettek, de ezt egyelőre hagyjuk.) Mindenesetre nehezen tudom eldönteni, melyik gusztustalanabb, a hagyományos fasisztoid nemzeti öblögetés vagy ez az új hazai, bolsevista módszerekkel romboló, édeskedő patriotizmusnak látszani akaró, émelyítő nacionalizmus.

Talán még soha nem éreztem magam ennyire tehetetlennek. Rádiós koromban százezreknek beszéltem, nem ritkán millióknak, most ez a néhány ezer...

Kérem szépen, szóljanak annyi embernek, ahánynak csak lehet. Ennél aljasabb, mint ami most jön, nem volt még a magyar történelemben. Néhány éves tagság után a magyar ember nem tekinti magát európainak, ami a kisebbik baj, de embernek sem! Csak magyarnak.

"Szükségképpen vagyok ember és csak esetlegesen magyar" - így szól Montesquieu mondatának Márai által magyarra értelmezett változata. Tudom, persze, hogy tudom, az átlagos (úgynevezett) értelmiségi szint is nagyon alacsonyan van ahhoz, hogy ezt a mondatot ebben az országban megértsék.

De azért tessék szíves lenni megpróbálni. Szólni és kérdezni. Hogy például Goldmark jobb zeneszerző-e Mozartnál, mert magyar? Vagy egyszerűen jobban szeretjük-e Goldmarkot, mert magyar volt?

Szálasit vagy Rákosit (ízlés szerint) jobban szeretjük, mert ők magyarok voltak, mint (például) Lincolnt vagy X. Keresztély dán királyt (ő volt az, aki kitűzte a sárga csillagot)?

Vagy hogy Bartókot azért szeretjük-e, mert magyar volt? Szentgyörgyi Albertet, József Attilát, Karinthy Frigyest, Ferenczy Károlyt, Hild Józsefet, Ferencsik Jánost, Székely Mihályt? Szeretjük és elismerjük, mert magyar? Keresünk gyorsan a világ basszistái között egy pontosan olyat, amilyen Székely Mihály (nincs olyan), hogy azt mondhassuk, annál Székelyt jobban szeretjük, mert magyar volt? Vagy inkább azt, mindegy, nem számít, zsidó volt?

Kérem szépen, szóljanak, hogy vigyázat, kérdezzenek, hogy mi lesz itt, ha most ilyen szökőárszerűen indul el a magyarkodás. Szóljanak, hogy gyűlölet és félelem lesz, nagyobb, mint amilyen most van, három és fél éve, pedig gyűlöletre és félelemre épül a vidéki futballista egész rendszere. Hogy vér fog folyni, mert polgárháború lesz.

Hogy ebben az országban sem születik senki magyarnak. Magyarországon is emberek születnek. És még mindig sokan azok is maradnak.

Ezt próbálják mától elfelejttetni velünk.