Keresés ebben a blogban

2022. szeptember 16., péntek

A nátháról

„Polgári engedetlenséget szerveztek a pedagógusok az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium intézményében szerdán. Az iskolában 22 tanár szüntette be a munkát, míg aláírásával 25 pedagógus támogatta az akciót.”

Az iskolában 85 tanár van. Eltűnődtem, mit jelent az „aláírásával támogatta”. És hogy mit gondol, mit tesz a maradék 38, aki aláírásával sem.

Dehát van ennél szomorúbb is. Ideteszem a hvg.hu tudósítását:

Az Apáczai közleménye szerint egyetértenek a múlt héten az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola nyilatkozatával, ami szerint változtatásra van szükség a közoktatásban. A radnótisok szerint

·        évek óta nem kerül be annyi fiatal tanár a közoktatásba, mint ahányan nyugdíjba mennek, vagy elhagyják a pályát

·        a pályán lévő tanárok többsége megélhetési gondokkal küzd

·        az EU-s országok tanáraihoz képest kimagaslóan sokat kell dolgozniuk: a heti 22-26 óra nem a munkaidejük, csak annak a tanteremben töltött része

·        olyan mennyiségű és minőségű tananyagot kell a diákjaiknak megtanítaniuk, ami mellett biztosan nem jut elegendő idő a készségfejlesztésre

·        egyes tantárgyak esetében nyílt politikai szándékok irányítják a Nemzeti Alaptanterv összeállítását

·        a központi szabályozás szerint olyan tankönyveket, taneszközöket kell használniuk, amelyek többségükben nem szolgálják azt, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást kapjanak

·        mindezek felett a kormányzat a kormányzat képviselői lenézően, cinikusan kommunikálnak velük, agresszívnek és erkölcstelennek állítják be őket, minden tiltakozásuk mögött politikai szándékot sejtenek.

Az apáczais pedagógusok azt még hozzátették, szolidaritásukat fejezik ki mindazon kollégáik iránt, akiket fenyegető levelekkelmunkájuk alóli felmentéssel próbálnak meg eltántorítani a tiltakozástól a valós problémák sürgős megoldása helyett.

Ami a lapító 38-nál is szomorúbb, az a „közlemény”, mely szerint az Apáczai tanárai egyetértenek. Saját hozzátennivalójuk nincs, kivéve, hogy szolidárisak. Aminek különben sem súlya, sem kockázata nincs, ennélfogva értelme sincs.

Mielőtt félreértenének, sietek megmagyarázni, miért szomorú ez az egész esemény.

Amivel az apáczaisok egyetértenek, az a nátha tüneteinek a leírása. A magyar oktatásügynek folyik az orra, és tüsszög. Ráadásul még az orra piros is és fátyolos a szeme. És a magyar állam nem ad elég zsebkendőt. Ejnye, ejnye. Ezért mi most engedetlenkedünk egyet, és egy napig nem megyünk be tanítani. Cumtrucc. Beülünk a sarokba duzzogni egyet.

Mély fájdalommal közlöm, hogy a náthát egy olyan betegség okozza, ami már az egész szervezetet megtámadta, teljes izom- és agysorvadással jár, a kelések nyomán üszkösödés indult meg, a kór okozója pedig elképesztő sebességgel terjed tovább, megfertőzi a teljes társadalmat, a magyar nép gyorsuló tempóban halad a kipusztulás felé.

Innen indult. Az oktatásügytől. Ez ugyanis minden másnak az alapja. Akár elismerőleg is említhetném, hogy a csúti szotyolahéjköpködő rájött, az ő uralkodásának tér- és időbeli kiterjedése egyenesen arányos a tanulatlanság terjedésével. Nemcsak arról van szó, hogy a környezetében nem tűr okos embereket, azok távoltartása még viszonylag könnyen kivitelezhető, bizonyos szellemi szint fölött eleve senki nem megy a közelébe sem. A bekerülés szűrője régóta adott, a gerinctelenség foka szerint változik a felvétel esélye. Mondom, ez rendben van, ez a fundamentum, azt egy hatéves is tudja, hogy a primitív ember irányítható legkönnyebben, minthogy az érzelemvilágát a gyűlölet és a rajongás határozza meg, a kettő között meg nincs semmi.

Azt hiszem, az sem tekinthető különösnek, hogy Magyarország miniszterelnöke nem képes felfogni, egy nép tudatlansága nemcsak azt jelenti, hogy könnyen uralható, hanem azt is, hogy az illető nép haldoklik, és a folyamat viszonylag hamar visszafordíthatatlanná válik. Nem tudom, változna-e valami, ha az illető megértené, híveit a teljes pusztulásba vezeti – nem hiszem. Valószínűleg nem érdekelné. Legjobb esetben rendben lévőnek tartaná, a benne forró gyűlölet és bosszúvágy kiteljesedésének tekintené.

Dehát mondom, az igazán nagy baj az, amit a tanárok művelnek. A mondattöredék, ami a radnótisoktól származik, úgy szól, hogy „amelyek többségükben nem szolgálják azt, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást kapjanak”.  A nagy baj az, hogy a tanárok nem látják, a mondat helyesen így szól: azt szolgálják, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást ne kapjanak. Tudniillik ez a cél. Olyan mennyiségű és minőségű tananyagot kell a diákjaiknak megtanítaniuk, ami mellett biztosan nem jut elegendő idő a készségfejlesztésre. Jól tetszik látni, erről van szó. De mondom, ez a cél.

A legeslegnagyobb baj az, hogy a következő mondat: „egyes tantárgyak esetében nyílt politikai szándékok irányítják a Nemzeti Alaptanterv összeállítását”, valamint „minden tiltakozásuk mögött politikai szándékot sejtenek”, a totális értetlenséget tükrözi. A benne foglalt fejcsóválás a tanártársadalom gyermeteg, prüdériával kevert ostobaságát mutatja: politika, fújjj, de büdös, mondják fintorogva. Tessék szíves lenni valamelyest megbarátkozni a ténnyel, ez bizony tömény politika. Amire nem az a válasz, hogy szigorú pofákat vágva eltoljuk magunktól a politikának még az árnyékát is. Hanem az, hogy a politika különféle eszközeinek a felhasználásával élve beszállunk a partiba. Százharminc-száznegyvenezren. A politika eszköze a sztrájktól az utcakőig terjed és tovább. Mondtam már korábban, itt nem a választási győzelem lehetetlen. A törvényes felelősségre vonás is az.

A csúti szotyolahéjköpködő a maga elképesztően primitív, egyszerű agyberendezésével rájött arra, hogy először a gyerekeket kell megbénítani, az ő jövőjüket kell ellehetetleníteni azzal, hogy a legsötétebb butaságba taszítják őket a tanárok felhasználásával.

Ha a tanárok szellemi képességeinek terjedelme olyan szűk, amilyennek ez a fenti közlemény és nyilatkozat láttatja, akkor ennek itt tényleg vége van. Akkor tényleg nincs teendő. Azt nem tudom, mi történne, ha a tanárok megtennék az alaplépést, és határozatlan időre beszüntetnék a munkát az összes oktatási intézményben, az általános iskola első osztályától az egyetemekig.

De hogy ez az első teendő, az biztos, mint a halál.