Keresés ebben a blogban

2021. augusztus 8., vasárnap

Sárga vagy zöld

Tessék ezt végighallgatni, aztán beszéljünk róla.




Ha alaposabban belegondolnak, Rajkin félelmetes jelenete a diktatúra leglényegesebb alkotóeleméről szól: az eszmét szenvedélyesen szeretni kell. Nem elég eltűrni, végrehajtani egy elmebeteg minden bornírt, kártékony és pusztító parancsát, azokat meggyőződéssel imádni kívántatik, mert aki csak lélektelenül teszi az előírtakat, az nem elfogadható alattvaló, az esetleg még fel is lázadhat.

Rajkin dermesztő slusszpoénja azt mondja, ennek a rendszernek nincs semmilyen tűréshatára, bármeddig el lehet menni, mert az a természetes az alattvaló számára, hogy az ő elmebeteg uralkodója bármit kívánhat, ami az emberi elme számára ésszerűtlen. Azért tettem ide ezt a remek előadást, mert szerintem van ebben egy olyan elem, amin nekünk itt és most el kellene gondolkodnunk, pusztán az intellektuális játék kedvéért. Gyakorlati haszna nincs ennek a gondolatkísérletnek, ahhoz értelmes politikusok kellenének, ami mint tudjuk, önmagában való ellentmondás. Rajkin kongeniális alakításában benne van a figura kegyetlen cinizmusa, annak az alaknak a perverz gyönyöre, amivel kínozhatja a vazallusait, és ami mögött végig ott van a tudatosság, hogy ő ugyanis tisztában van vele, amit tesz, az aljasság.

Most pedig ráteszem a levéltetűt a mikroszkóp tárgylemezére – elemezni fogom Magyarország miniszterelnökének a viselkedését. A viselkedésének az ingerpályáit. Ebben a figurában nincs semmi cinizmus, mert a cinizmushoz szükségeltetik bizonyos mennyiségű tudatosság, Magyarország miniszterelnöke pedig nélkülözi ezt a képességet. Ő egy viszonylag egyszerű elmekórtani eset, akinek az állapota a laikus szemlélő számára is jól láthatóan rohamosan romlik. Azt hiszem, nem ismerjük azt az embert (lehet, többen is vannak), aki a saját perverziójának a kiélésére évekkel ezelőtt megtalálta ezt a szánalmas, ám tökéletesen működő médiumot, ezt a tanulatlan, rosszízlésű, faragatlan pojácát, aki olyan elementárisan vágyakozik a bosszúja kiélésére, a gyűlölet széthintésére, hogy ezzel az agresszív mániájával fanatizálni képes a hozzá hasonlóan tanulatlan, rosszízlésű, faragatlan embereket. Ebből pedig hatalmas a kínálat, ennek a népnek még a felsőoktatásban képzett rétegei is tanulatlannak tekinthetők, az edukáció minősége meghatározza ugyanis ennek a képzésnek az eredményét, az intézményből kikerülő rosszízlésű diplomások csak még mélyebbre süllyesztik a tömegek átlagszintjét.

A 2010. óta fennálló rendszerhez szükséges komponensek közül az alapok ezer éve megvannak: a tudatlan, erőszakkal butaságban tartott, törzsi struktúrában tenyésző nép ideális alattvalói tömeget jelent bármilyen elvetemült alak számára, ez az ázsiai jellemzőit soha le nem vedlett sokaság vonzza a zsarnokság különféle változatait. Az évszázadok során bebizonyosodott, nem is tudna mit kezdeni valamilyen despota ferde hajlamai iránt való rajongás nélkül. 1989-ben a felszínre nyomakodott egy elképesztően rossz minőségű ifjonc, aki nyomban el is kezdte további förtelmes ragályokkal fertőzni ezt a szerencsétlen népet, és aki a húsevő növények árasztotta rothadó bűzhöz hasonló szaggal vonzotta magához a pszichiátriai szakirodalomból ismerhető ferdült jellemeket. 2010-re összeállt a lehető legtorzabb konstelláció: a rossz minőségű ifjonchoz odatapadt néhány perverz intellektus, akik tudták magukról, hogy gyávák kiélni a beteges vágyaikat, valamint azt is tudták, hogy ez az időközben formátlanná hízott dugó olyan iszonyatosan buta, hogy még a meglévő, ugyancsak elementáris gyávaságát is képesek legyőzni a kártékonyság iránti heves indulatai.

Ritka az olyan antropomorf képződmény, akiből olyan mértékben hiányozna mindenféle gátlás, mint Magyarország miniszterelnökéből. Még a legprimitívebb biológiai szerveződés is hordoz magában egy ösztönt, ami megakadályozza abban, hogy a saját fajtáját kiirtsa. Ebből a mi miniszterelnökünkből ez is hiányzik, a látványos, robbantgatós, véres öldökléstől csak a gyávasága tartja vissza, mert nem tudja, hogy az Európai Unió akkor sem avatkozna be, ha koncentrációs táborok krematóriumaiban égetne el cigányt, zsidót, homoszexuálist és minden tanult embert, akinek felfordul a gyomra, ha csak meghallja az ő nevét.

„A Nyugat azért támad minket, mert annyira sikeres társadalmat építettünk, amiben jobb élni, mint Nyugaton.”

Ilyet sima cinikus hatalommániás nem mond. Egyszerű gátlástalan gazember sem. A mélysötét butaság legalsó bugyraiba is bevilágít annyira a valóság pislákoló fénye, hogy a fenti mondatot megfoganni sem engedi, nem kimondani. Ez a mondat az elmekórtan kutatási területein jelenthet olyan indukciót, amely egy új, eddig ismeretlen és rendkívül veszélyes betegség leírását teszi szükségessé.

Lehetne ennek a mondatnak a vonzata az is, hogy bírósági eljárás keretei között felkérjenek egy elmeszakértőt a beteg megvizsgálására, dehát mondtam, ahhoz értelmes politikus kellene.

Egyelőre annyit tudunk, hogy ez a kesztyű már fekete.