Na ez a baj, tetszik látni? Ez itt Szardar Vallabhbhai Patel néhai politikus, India első kormányfő helyettesének 182 méter magas szobra.
Bizonyára jelentős alakja volt az indiai történelemnek. Az semmit nem jelent, hogy én például sosem hallottam róla. Dehát politikus! Ekkora szobrot senkiről se tessék. Jézusról és Mozartról se!
Jó, tudom, másfajta kultúra, meg azt is tudom, hogy a megalománia nem speciálisan ázsiai jellegzetesség. De mikor fogja tudomásul venni az emberiség, hogy a világtörténelem legnagyobb kártevőiről nem szükséges örök emléket állítani? Királyok, egyházfik, államelnökök - tessék csak gondolatban végigmenni a választékon, hány ócskalelkű, embert sanyargató politikusnak van szobra szerte a földkerekségen?
Ugyanakkor hallott már valaki egy bármekkora szoborról bárhol Finnországban, ami a finn oktatási rendszer elindítójáról készült? Persze az illető nem politikus, dehát akárhonnan nézzük, sokmillió ember életét tette derűssé, szerzett olyan éveket, amikre mindenki szívesen emlékezik vissza. És? Ja nem politikus, most mondtam.
A szoborba öntött, faragott alakok legnagyobb része valamilyen módon selejtes anyagból készült, amelyik netán tett is valami jót, az nyilvánvalóan csak a többé kevésbé alkalmas végrehajtója volt egy eszmének, aminek a kitalálására nyilvánvalóan alkalmatlannak született, hiszen ha nem így lett volna, nem áll politikusnak. A II. Józsefhez hasonlókat egy kezemen meg tudom számlálni - ezért nem lehet a legjobb társadalmi forma a felvilágosult abszolutizmus, holott az emberiség jelenlegi szintjén annak kellene lennie. Nota bene még ő is visszavonta a legjobb intézkedéseit.
Száznyolcvankét méter. Baromi.
Volt egy szakrális büntetés az ókori Rómában (mi mindent tudtak, amit kár volt elfelejteni): a damnatio memoriae (említettem már valamikor), szó szerinti fordításban: az emlékezet elátkozása. Azt kell visszahozni és beilleszteni a büntetőjogba mint mellékbüntetést, ami ellen nincs fellebbezés. Ha emberhez méltón akarunk élni.
