60 000

Tetszik látni ezt a nyilat itt lenn? Ez mutat rá a szegedi Kárász-ház erkélyére, ahonnan Kossuth utolsó beszédét mondta el 1849. július 12-én. Ez a szegedi Kárász-házról készült fénykép nem sokkal későbbi, valószínűsíthető (tudom, ez gyenge szó, ha bizonyítékot akarunk), hogy ugyanilyen volt az épület is, a környéke is a nevezetes napon. Ebben a házban kezdődik a könyvem.

Azt olvastam (több helyen is), hogy ez a beszéd 60 000 (hatvanezer) ember előtt hangzott el.

Tessék jól megnézni a képet. Hányan férnek el itt? Akik Kossuth Lajost hallgatják. Úgy tudom, sem kivetítő, sem megfelelő hangosítás nem volt, hiába, harcok dúltak az országban...

Aki hallani és látni akarta a nemzetvezetőt... bocsánat, kormányzót, annak azért valahol ott kellett lennie az épület előtt. (Erre a 60 000-re majd még visszatérek, egyelőre annyit jegyzek meg itt - és ez már nem valószínűség, ez tény, adat - hogy Szeged lakossága a jelzett évben 33-34 000 /harminchárom-harmincnégyezer/ volt.)

Na jó, nem tudom meghatározni a tömeg nagyságát (egy nullát egészen bizonyosan le lehet hagyni), dehát ne saccolgassunk, vegyük csak a kor leírását és a néplélek működését.

Előbb ideteszek három levélrészletet, elsősorban azért, hogy legyen valami dokumentummal alátámasztott anyagunk is az előirányzott következtetésre, annak a bizonyos erkélyről elmondott beszédnek nincs ugyanis írásbeli nyoma.

Az első Simonffy József alezredesnek szól, Pesten íródott július 5-én:

"Önnek az oláh lázadás kibékítése iránt Avram Iancu^* lázadásfőnökkel váltott levelezéseire a miniszteri tanács hozzájárultával válaszolom:

Hogy én, szívemből sajnálva azon elnyomatást, melyben hazámnak román ajkú népe századokon át szenvedett, politikai elvrokonaimmal egyetértőleg a közös jognak, közös szabadságnak reájuk is kiterjesztéséért egész életemen át küzdöttem, tudhatja mindenki.

Hogy a tavaly június elején^* megkezdett s folyvást tartó országgyűlésen mint követ, mint miniszter, mint kormányelnök minden honlakosnak, bármi nyelvű és vallású legyen, az ország státusegységével megegyezhető jogszerű kívánatait mindég és minden alkalommal pártoltam és gyámolítottam, Istenre és a nyilvánosságra hivatkozom.

Egy nézetet azonban sohasem tudtam megérteni, azt, hogy egy országban különböző politikai nemzetiségek létezhessenek.

Hogy nyelv és vallás semmi politikai jogok élvezetében különbséget ne tegyen, ez hitem és vallásom.

Hogy a nyelvét minden népség nemcsak a magánéletben, hanem egyházában, iskoláiban, községében ne csak szabadon használhassa, hanem annak a civilizáció érdekébeni kifejlesztését a státustól igénybe vehesse, ezt is hiszem és vallom.

De hogy egy országban több diplomatikai nyelv lehessen, ha azon ország egy test akar lenni, és nem szuverén kantonokra feloszlani, ezt nem érthetem."

A második Bemnek, Szegedről július 14-én.

"Bălcescu^* és Bolliac^* urak, a moldvai és havasalföldi hazafiak küldöttei azt az ajánlatot tették nekem a mellékelt iratban, hogy hatalmazzam fel őket egy román légió megalakítására, mely a mi zászlónk alatt harcolna közös ellenségeink ellen. Szívesen aláírtam ezt, mert egy ilyen légió megszervezését bölcs és politikailag nagyon hasznos intézkedésnek tekintem mind belföldi, mind külföldi vonatkozásban; lévén, hogy ez a legalkalmasabb eszköz arra, hogy leszereljük azokat a nemzeti előítéleteket, melyeket ellenségeink határainkon belül és azokon kívül olyan gondosan terjesztettek el, és ez lényegesen megkönnyítheti a mi félrevezetett oláh honfitársainknak lecsendesítését. De e terv gyors végrehajtását még kívánatosabbá teszi az a tény, hogy ha a politikai érdekek arra kényszerítenek bennünket, hogy hadseregünk egy részét az oláh határokon túlra vigyük, ez a behatolás – az oláh légióval az élen – nem lesz ellenséges megszállásnak tekinthető, az egész lakosság, mely felvilágosult honfitársait a mi zászlónk alatt fogja megpillantani, testvérekként, felszabadítókként fognak fogadni bennünket.

Elfogadtam tehát az ajánlatot, és aláírtam az iratot, mely szerint az említett Bălcescu^* és Bolliac^* urak fel vannak hatalmazva egy román légió megalakítására hasonló feltételek mellett, mint amilyenek a lengyel, olasz és egyéb^* légiók megalakításának alapjául szolgáltak; ami a mellékelt irat különleges feltételeit illeti: ezeket teljesen önre bízom, altábornagy úr. Ön van a helyszínen, és tökéletesen ismerve az országot a lehető legjobban meg fogja értetni magát ezekkel az urakkal.

Egyébként felkértem Boczkó^* kormánybiztos urat, hogy amennyiben rá tartozik, segítse ezeket az urakat, és gondoskodjék a szükségesekről, hogy tervük megvalósításához^* késedelem nélkül hozzáfoghassanak.

Fogadja altábornagy úr őszinte nagyrabecsülésem kifejezését."

A harmadik Görgeynek szól, július 24-én.

"Megértvén mellékes, de hitelt érdemlő kútfőkből, hogy tábornok úr az I., III. és VII. hadtesttel és Görgey Ármin^* és Beniczky^* csapataival Miskolcon innenre megérkezett.

Édes hazánk megszabadításának minden tekinteten felül álló érdeke a veszély nagyságánál fogva okvetlenül megkívánja, hogy a nemzet különböző hadseregeinek összevágó munkálata eszközöltessék.

E célt csak egymást a fennforgó körülményekről tájékoztató bizodalmas értekezés útján lehetvén elérni, tábornok urat ezennel szíves bizodalommal felszólítom, legyen szíves e levelet átadó futár által engem értesíteni, mely helyet tart jelen állomásához s munkába vett hadjáratához képest legalkalmasabbnak arra, hogy július 26-án estve vagy 27-én délben tábornok úrral én és az alulírt hadügyminiszter személyesen találkozhassunk, s a teendők iránt értekezhessünk.

Én s az alulírt hadügyminiszter holnap, 25-én éjszakára Cibakházára menendünk, s oda várjuk tábornok úrnak e levelet átadó futár általi értesítését.

Tudósítom egyszersmind tábornok urat, hogy ezen értekezés annál szükségesebb – minthogy Mészáros altábornagy a reáruházott fővezérségről lemondott^*. Az operációk egysége pedig semmi esetre sem tűrhet a haza kiszámíthatlan veszélye nélkül időveszteséget. Gyors válaszát Cibakházára kikérem^*."

Azt most hagyjuk, miért volt olyan sürgős Cibakházára menni (körülbelül 50 kilométer Szegedtől), a lényeg így is érthető.

Egy nyilvánvalóan elvesztett "szabadságharc" nyilvánvalóan utolsó napjaiban az a nép, amelyik az elmúlt egy évben többször és többféleképpen kinyilvánította kishitűségét, majd' azt mondtam, érdektelenségét a harc iránt (az 1 400 000 hadra foghatóból összeállított legnagyobb létszámú hadseregben 172 000-en voltak - azaz nem többen, mert még a katonának alkalmatlanok is jelentkeztek a hazáért harcolni, hanem a hadköteleseknek is csak a 12 százaléka -, pedig 48 szeptemberétől sorozást léptettek életbe, a kötelező katonaság alól a legváltozatosabb módokon bújt ki a magyar), az a nép vajon miért gyűlt volna össze a Kárász-ház előtt, meghallgatandó az akkor már nyilvánvalóan bukott kormányzót?

Hatvanezer ember hallgatta Kossuth Lajost.

Tódítás, melldöngetés, hazugság - ahová nyúlok.

Mit akarok én egy olyan könyvvel, ami a nyilvánvaló tényekről szól?

P.S.: Valami lényegeset már megint elfelejtettem. Itt följebb van egy levélrészlet, amit nem kis részben azért is idéztem, hogy alátegyek egy másikat. Ezt a föntit itt most megismétlem: Hogy a tavaly június elején^* megkezdett s folyvást tartó országgyűlésen mint követ, mint miniszter, mint kormányelnök minden honlakosnak, bármi nyelvű és vallású legyen, az ország státusegységével megegyezhető jogszerű kívánatait mindég és minden alkalommal pártoltam és gyámolítottam, Istenre és a nyilvánosságra hivatkozom.
Istenre és a nyilvánosságra hivatkozik. Teljes lelki nyugalommal és mellszélességgel, két okból: egyrészt mert csak épp annyira volt jellemtelen, amennyire egy vezető politikusnak szinte kötelező a totális amoralitás (gerinctelenség), másrészt mert úgy vélte, ki a fene emlékszik már arra, mit mondott (írt) néhány hónappal korábban, amikor március 5-én Hadik Gusztáv ezredesnek a szerbekkel kapcsolatos leiratára reagált:
„A rácok pacifikácionális ajánlatai most is olyanoknak bizonyodtak, minőknek azokat mindig tapasztalám, - ármányos cselvetés, és egyéb semmi operációink elhalogatására számított kísérlet, és egyéb semmi. - Ezeket le kell győzni, s diktálni józan politika alapján a béke feltételeit, nem alkudozni."
Ez azért érdekes, nem?