Keresés ebben a blogban

2017. május 13., szombat

Emih



Előbb valamit tisztáznom kell, hátha vannak új olvasók, esetleg a régiek figyelmét is elkerülte: álláspontom a zsidógyűlölettel kapcsolatban nem igazán koherens - eleinte dühödt filoszemita voltam, úgy is mondhatnám, cionista, attól a pillanattól kezdve, ahogy felfogtam, még Auschwitz után is létezik antiszemitizmus. Sosem értettem, gyerekkoromban tanácstalanul néztem körül, amikor Orosz Pisti a Lujza utcából felháborodva közölte velem (értesülvén, hogy halálosan szerelmes vagyok a Verába), hogy dehát az zsidó, és fokozatosan egyre dühösebb lettem, ahogy tapasztaltam a rejtett, fortyogó zsidógyűlöletet. Felnőtt koromban jöttem rá,  lassan én is kirekesztő leszek, ha eljutok odáig, hogy mindenki gyanús, aki nem zsidó. Azóta többé kevésbé értelmesen viselkedem, például nem ütök szó nélkül, ha zsidózást hallok. A Rádióból való végleges eltávolításomnak állítólag az volt az oka, hogy élő, egyenes adásban jelentettem ki, amíg az országban legális, sőt természetes az antiszemitizmus, kéretik engem zsidónak tekinteni.
Ezek után tessék megnézni ezt itt alant:

Köves Slomó rabbi szerint sorosozni nem antiszemitizmus




"Nem tudok olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amit szerint sorosozni antiszemita beszédnek számítana" - nyilatkozta le az M1 péntek reggeli adásában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Köves Slomó mondatait az MTI szemlézte. 
A rabbi arról is beszélt, hogy vannak még zsidók elleni gyűlölet-bűncselekmények az országban, 2015-ben 42 ilyet regisztráltak, többsége verbális inzultálás volt. 
"Friss összegzésekre" hivatkozva azt mondta, 20 százalék a szélsőségesen antiszemiták aránya Magyarországon, 16 százalék visszafogottan antiszemita, 64 százaléka a magyaroknak nem az. Köves szerint a magyar zsidóknak az az elsődleges, hogy biztonságban meg tudják élni fizikai  jogi, szellemi és lelki jólétük biztonságát. 
Frans Timmermans EB-alelnök még múlt héten nyilatkozott úgy, hogy Orbán Viktor Soros György elleni kampányával antiszemita hangokat üt meg.

A 444-ről másoltam ide ezt a cikket. Ha be tetszik ütni a Köves Slomó név után a "sorosozás" címszót, ez a portál a 17. (tizenhetedik) helyen található, addig az úgynevezett "kormánypárti" lapok sorakoznak. A képen Köves mellett egy hithű fidesznyik államtitkár látszik.
Ugye nem kell magyaráznom? A 17. helyet. Ennek a Köves Slomó nevűnek a kiadóm küldött egy példányt a Názáreti című könyvemből. A többi egyházi elöljárónak is. Az egyetlen, aki semmi módon nem nyugtázta az ajándékot, a Köves Slomó nevű volt. A katolikus egyházfőtől a reformátuson és evangélikuson át a főrabbiig mindenki kapott, mindenki köszönte (senki nem tudott semmi módon viszonyulni hozzá), csak a Köves Slomó nevű nem. Egyedül Várszegi Asztrik írt arról, hogy a könyv elgondolkodtatta, dehát vele évtizedek óta barátinak nevezhető kapcsolatban vagyok, sosem zavarta, hogy nem maradtam hithű katolikus. A fent idézett cikk után az jutott eszembe, hogy Köves Slomótól visszakérem a könyvet.
Nem kis részben azért is gurultam be, mert nem ez az első nyavalyás törleszkedés. Ideteszem egy korábbi bejegyzésemet, tavaly nyáron írtam:

"Ron Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában. Erre egy Heisler András nevű fontosnak tartotta, hogy írjon egy levelet Laudernak.

"Azt írta, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler szerint ugyanis a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik, Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként pedig a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.


Az elnök azért jelezte, hogy emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a Kormányzat között vannak nézeteltérések. De hozzátette, a Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, és folyamatosan lehetősége azokat a kormány képviselőivel megvitatni.


Heisler arra kérte a nemzetközi zsidó szervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihisz-hez forduljanak. Egyben felajánlotta a WJC vezetésének a szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához."

Én nem tudom, ki a fene ez a Heisler András és honnan szalajtották, csak azt tudom, hogy mindjárt elhányom magam. A primitív seggnyaló egy fajtája a jellemtelenségnek, ezt tudjuk, kis hazánkban nagy tömegekben fordul elő, régen és jól ismerjük.
De hogy a Mazsihisz elnöki székébe egy ilyen szánalmasan buta ember kerüljön, az nekem új. Ilyen levelet természetesen tele gatyával szoktak írni. A beszarás pedig attól van, hogy mit szól Magyarország dagadtra hízott miniszterelnöke, ha meglátja Ron Lauder nyilatkozatát. Mit szól az Európai Unió egyetlen miniszterelnöke, aki többször többféleképpen manifesztálta a zsidók iránt való gyűlöletét, ami a benne tomboló általános gyűlöletből is kitüremkedik. Mit szól, ha ő, a Mazsihisz elnöke nem ír rögtön egy levelet, amiben benne van, hogy Ron Lauder hazudik.
Egy ilyen mértékig buta ember, mint amilyen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke csak abban reménykedhet (különben alapos okkal), hogy a gönci hordó formájúra hízott csúti jobbszélső még nála is butább.
Mert csak egy ilyen iszonyatosan buta ember nem veszi észre, hogy Heisler András ennek a levélnek a megírásával eloszlatta az utolsó, esetleg még megmaradt, szemernyi kétséget, miszerint valóban leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában."

Na szóval. Ez a tavalyi a Mazsihisz, ez a legújabb meg az Emih (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség). Azt értem, hogy van többféle írószervezet Magyarországon meg a művészeti nemtudommiből is van néhány, sőt az újságírók is többfélék (meg is látszik a magyar sajtón), de a zsidók tessék mondani miért? Azért, hogy két szervezet is bizonygassa, mennyire nincs antiszemitizmus Magyarországon? Hogy két seggnyaló is a világ elé tárja, mennyire nem antiszemita a magyar miniszterelnök? Nem fordul fel a gyomruk, amikor tükörbe néznek?
Azt nem tudom feltételezni, hogy ők ne tudnák, a magyar miniszterelnök folyamatosan zsidózik. Azt sem hiszem, hogy illúzióik volnának a fenti statisztikák hitelességét illetően, nyilván tisztában vannak vele, hogy egy ilyen felmérés hozzávetőleg sem lehet valós, hogy a magyar lakosságban tapasztalható antiszemitizmusról legföljebb az lehet a kérdés, mennyivel van 90 százalék felett.
Akkor ezt itt miért? Ennyire ócska nem lehet egy ember... na jó, dehogynem. Be kell ismernem, a dühöm még mindig abból fakad, hogy egy zsidóról nehezen tudok feltételezni ekkora jellemtelenséget.
A könyvet különben nem kérem vissza. Ahhoz valami módon kapcsolatba kellene kerülnöm ezzel az alakkal. Azt meg nem szeretném.