Názáreti 20.

Az orosz Krivosapka négyszer vetett keresztet a starthoz térdelés előtt, kétszer az első felszólításra, aztán megint kétszer a megismételt starthoz. Teguban volt ez látható az atlétikai világbajnokság 400 méteres női döntője előtt, 2011-ben. Közeliben. Ahogyan az ortodoxok szoktak keresztet vetni, azaz "fordítva", előbb jobbra, aztán balra.

A dél-amerikai futballisták is keresztet vetnek, miután gólt rúgtak. A német futballisták nem. A holland atléták sem.

A lengyeleket nem nagyon látni sportközvetítésekben, valamikor jók voltak atlétikában is, futballban is, most ájtatosságban jók, ők is nyilván keresztet vetnek minden start előtt és minden gól után. Az Európai Unió utolsó nemzete, amelyik nem vesz tudomást az elvben megtörtént szekularizációról. Ahogy Magyarországon a csúti futballista is azt hiszi, most kell beszélni a teremtésről.
A tegnap említett Japánban és a "kistigriseknél" többségben vannak, akik nem tartoznak semmilyen valláshoz.
Európában az országként működő országokban vannak régi statisztikák, de évtizedek óta nem tartják számon a vallásokat. Németországban például a régi adat szerint is 10 százalék alatt van a templomba járók száma. Ausztriában mind kevesebben vannak, akik azt mondják, hisznek istenben, a templomba járók nem érik el a lakosság 4 százalékát. "A felmérésekből egyenesen következik, hogy a lakosság Istenre igent mond, de a vallási intézményekből nem kér." Ez áll egy tanulmányban, ami Ausztria vallásgyakorlását elemzi.
A tendencia nyilvánvaló: a kereszténység a legfejlettebb társadalmakban fog leghamarabb elhalni. Amik persze elkeserítő kisebbségben vannak. A hitelesnek elfogadható adatok szerint 2,2 milliárd a katolikusok száma, nagyjából a tíz százalék lakik az említett országokban. És ebben nincs benne az ortodox oroszok nagyjából 80 milliós létszáma - a világ jelenleg második legerősebb katonai hatalmának lakossága, mely népesség, hogyan is mondjam finoman, leginkább Tolsztoj korában érzi magát igazán otthon. Az ortodox vallás kinyilatkoztatása szerint pedig "a Biblia nem emberek által kitalált és leírt könyvekből áll, hanem azok tartalma Isten leírt szava, amelyet kiválasztottjain keresztül nyilatkoztatott ki választott népe számára."
Erről beszélek. Pogány mítoszok és mondák mint isten leírt szava. Ezzel nehéz küzdeni.
Tegnap említettem Kelszoszt, Reimarus-t, Spinozát mint a Biblia bírálóit. Nézetem szerint ezeknek a kritikáknak a nagy része is fals, mert miként a bibliamagyarázók, a bírálók is adottnak vesznek állításokat. Reimarus megszabadította ugyan Jézust a vallásos dogmáktól, de az Újszövetség nagy részével ő sem tudott mit kezdeni. Albert Schweitzer írta le a 20. század elején (30 éves kora körül) a szomorú igazságot: "a kutatások irányát mindig a hipotézisek felállítóinak vágyai és igényei határozták meg."
Senki nem tette föl (legalábbis én sehol nem olvastam) a kérdést, amire a válasz elvezethet a történelem legismertebb emberének a megismeréséhez: miért akarták Jézust megölni? Mindenki adottnak veszi az Újszövetségben olvasható "életrajzot" - a tanulatlan, az írástudókról rendszeresen lenézően, sőt megvetően beszélő Jézus itt-ott mondott mindenféléket (általában nem túl okos dolgokat) az összegyűlt embereknek, valamint minden szembejövő halottat feltámasztott, és egyéb vásári csodatételekkel kápráztatta el a nagyérdemű közönséget. Egy ilyen ember nem veszélyes, ezt az akkori politikusok és papok is tudták. Ezért senkit sem ölnek meg! Akkor mit követhetett el, amiért annyira gyűlölték, hogy a kivégzés módjával az egész akkor ismert világot akarták elrettenteni  (ezt kétségkívül jórészt én is adottnak veszem, bár a könyvemben erről nincs szó)?

Ezt a kérdést tudomásom szerint egyedül a Názáreti című könyv teszi fel, és válaszol is rá. Mert lehet rá válaszolni, a tudomány ehhez minden segítséget megad. Csak kell tudni olvasni, és kell tudni kérdezni.

Amikor kilencéves volt, a kánai Simonnal együtt futottak Kafarnaumba. Magdalánál mentek le a tóhoz, aztán a parton tovább, ez kis kerülőt jelentett, de jó volt a nedves homok szaga, jó volt beszaladni a tóba, aztán kifelé keresztülcsobogni a nádason, ha reggel indultak, így is a városban voltak délben. Meszest játszottak a kafarnaumi fiúkkal meg trenderlit, olykor ott maradtak éjszakára.

Egy reggel olyan korán értek a tópartra, hogy a túloldalon Gergesa fölött a nap széle még bíborszínű volt, kis szivárványfoltokat gyújtott a hullámok taraja fölött szétporló vízben, a fövenyre boruló hab buborékjai kéken, sárgán, zölden pattantak szét. Simon felbukott és a földön maradt. Keze lába görcsbe rándult, szembogara befordult a szemhéja alá, a nyál kicsordult a szája szélén.

Kilencéves volt, kicsi ahhoz, hogy a nála három évvel idősebb Simont elbírja. Rohant fel a meredek parton az útszéli házhoz, ott azt mondták, Magdala felé van egy nagy szürke sziklán álló, hatoszlopos épület, oda menjen. Vörös hajú kislány hasalt az udvar füvén, mellette ősz, simára borotvált öregember ült egy széles, sötétbarna bőrszíjakkal húzott kecskelábú karosszékben. Hárman mentek le Simonhoz. Az öregember fél térdre ereszkedett, szétfeszítette a fiú száját, kihúzta Simon hátraesett nyelvét, két hatalmas tenyerével összenyomta, majd elengedte a bordáit. Aztán felnyalábolta a gyereket, fölvitte a ház tornácára, lefektette egy posztóval borított padra.

- Megszállta a sátán, mondta az öregember. – Hagyjuk kicsit pihenni, hamarosan mehettek tovább. Tegyél kislányom vizes tépést a homlokára.

Nézte Simont, majd az öregemberre emelte a tekintetét.

- Miért mondod, hogy megszállta a sátán?

- Így mondják.

- De te nem így mondanád, ugye?

Az öregember arca olyan volt, mint a szikla, amire a háza épült. Oldalt fordult, hogy belenézzen az őt vizsgáló szempárba, aztán inkább lenézett a padon fekvő kisfiúra, majd lassan vissza a tóra.

- Mert amit tettél, attól a sátán nem ment volna el.

Az öregember leült egy ugyanolyan karosszékbe, amilyen az udvaron állt.

- Tízévesnek néztelek. Talán tévedtem.

- Kilencéves vagyok.

Az öregember szeme sarkában megnyúltak és mélyebbek lettek a ráncok. Mosolygott.

- Akkor tényleg tévedtem. Szentbetegségnek hívják az írástudók, de gondolom, neked ez is kevés. Fogvatartás a betegség neve, görögül epilepszia. Tudsz görögül?

- Nem.

- Tanulj görögül, sokat tudsz meg a világról, ami úgy látom, jobban érdekel a kelleténél.

- Nem volna szabad, hogy érdekeljen?

- Nem volna szabad, ha hosszú életű akarnál lenni, de ezt már most is hiába mondanám. Tudj keveset, vagy tudj mindent, ha mindent tudsz, azt is tudod, hogy hasznosabb volna semmit sem tudnod. Aki keveset tud, az nem tudja magáról, hogy keveset tud, az úgy tudja, hogy ő sokkal többet tud mindenkinél.

Leült, hátát az oszlopnak támasztotta, nézte az öregembert.

- Tudsz olvasni?

- Tudok.

- Mit szoktál olvasni?

- A mamámnak olvasom fel a Tárgumot. A mamám csak arámiul tud.

- Héberül is tudsz olvasni?

- Tudok.

- Hozzám miért héberül szóltál?

- Mert te héberül szóltál hozzám, én csak válaszoltam.

- Ezt a hébert már alig beszéli valaki. Te honnan tudod?

- Apámtól.

- Ott van a bejárati mezuza, el tudod olvasni?

Felállt. Ránézett a kislányra, visszaült.

- Halld Izráel, az Úr a mi istenünk, egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És az igék, amelyeket a mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. Nem volna tisztességes, ha odamennék olvasni, tudom kívülről.

Ismét ránézett a kislányra, amikor pedig az visszanézett, elfordította a tekintetét.

Simon oldalt fordult, felkönyökölt.

- Nem lehet vele. Kezébe veszi az írást, és rögtön tudja. Azért biztos, hogy így van, mert Bertalan kicsit tud olvasni, ő mondta, mikor Máté fölvett valami írást az Annás főpap házánál. Egy katona vesztette el. Bertalan addig olvasta, hogy már megéheztünk, ő meg csak ránézett és tudta kívülről. Nem lehet vele. A trenderliből kizárjuk, mert ha nem zárjuk ki, mindig ő nyer, akármilyen szó van feladva, és az úgy unalmas. Hogy mindig ő nyer.

Simon felült, köhögött.

A kislány bement a házba, hozott vizet, leült a padra, megitatta Simont.

A hajának olyan a színe, mint az otthoni kaftanmézé, mikor a mama a magasba emelte a mézfát, és azt mondta, nézd kisfiam, hogyan kúszik lefelé a kenyérre. Az érett kaftanmézen átnézve a magasan járó nap is vörös. Ilyen. Egy kis göndör fürtöt belefúj a szél a szemébe. Sötétzöld szeme van. Most idenéz. Megint idenéz. Simon iszik, ő meg idenéz.

Ült, hátát az oszlopnak támasztva.

- Miről szólt az írás – kérdezte az öregember.

- Nem emlékszem – mondta Simon – sok nappal ezelőtt volt.

Felállt, közelebb ment az öreg székéhez, úgy ült le a lépcsőre, hogy Simont eltakarta az oszlop, de a kislányt látta.

- Hallgasd meg Izráel a rendeléseket és a végzéseket, amelyeket elmondok én ma fületek hallására, és tanuljátok meg azokat, és ügyeljetek azokra, megcselekedvén azokat. Ez állt a papiruszon. Aztán Annás rendelkezései.

- Ez állt ott? Így? Egy mondat hiányzik. És szólítá Mózes az egész Izráelt és monda nekik. Annás rendelkezései Mózes törvényeinek szavával szólnak?

- A Templom papjainak szólt az írás, hogy a pénzváltók és az árusok ne a tornácon legyenek, hanem nyerjenek bebocsátást a debirbe, mert nagy lesz az ünnepi forgalom. Ledobtam a porba a papiruszt, mert a katonát, aki elvesztette, kiköttették. De azután sem oldozták el, hogy meglett az írás.

- Hallgasd meg Izráel a rendeléseket és a végzéseket, amelyeket elmondok én ma fületek hallására. Mit gondolsz te erről a mondatról, te kilencéves?

- Hogy félni kell tőle. Én is tudom, hogy ez Mózes törvénye, nem Annás írásából tanultam meg, tudtam hamarabb is. Félni kell és engedelmeskedni.

- Mózestől? Mózesnek?

- Istentől, istennek. Mózes mindig azt mondja, hogy ő csak azt mondja, amit isten mond neki.

- Félsz istentől?

- Nem. Én attól az embertől félek, aki azt mondja, hogy félni kell istentől.

A kislány letette a cserépedényt, felállt a padról, elment az oszlop mögött, megállt az öregember székénél.

Nézte, ahogyan a kislány az öreg karjára teszi a kezét.

- Én azt hiszem, hogy ezt a Tórát Mózes sosem látta. Amiről mi úgy tudjuk, isteni eredetű, már sehol sincs. A Tórát nem jó emberek írták, hanem olyanok, akik azt akarták, hogy a többi ember féljen. És azt hiszem, az a Tóra, amit mi olvasunk, sok helyen nem olyan, amilyen régen lehetett.