Keresés ebben a blogban

2016. december 15., csütörtök

Názáreti 19.

Azt szeretném kérni, hogy segítsenek, mert én tehetetlen vagyok. Le fog esni a könyvem, mint egy kanál méz.
Most nagyképűsködni készülök, aki az ilyesmit rosszul tűri, itt álljon meg, ne olvasson tovább.
Azt mondják a hozzáértők, ez a könyv fontos, az egyik legfontosabb, amit az utóbbi időben írtak. De hiába az, éppen azokhoz nem jut el, akikhez azért kellene eljutnia, hogy célhoz érjen. A milliókat "elérő" média olyanokat juttat el a milliókhoz, akikre a tömegek kíváncsiak, a tömegek pedig a saját szellemi színvonalukon lévőket akarják, mert magukat akarják nézni, ahogyan a majom nézi magát a tükörben.
Most jön a nagyképűség. A "fejlődés" jelen állapotát tekintve tény, hogy a civilizáció legmagasabb fokán az atlanti térség tartózkodik, azaz a magukat kereszténynek nevező országok (egyelőre nem bizonyítanám a megállapításomat, csak közlöm, ehhez a kereszténységnek úgyszólván semmi köze nincs, az ázsiai "kistigrisek" meg a nagytigris Japán egy teljesen más ideológia alapján - inkább attól függetlenül - jutott el ugyanerre a szintre, és az ebből a szempontból mindegy, mennyit másoltak a nyugati technikai kultúrából és mennyi a sajátjuk).
Ennek a keresztény alapú civilizációnak a népe körülbelül annyiban van magasabb tudati szinten a hettita harcosnál, amennyiben tudja, hogyan kell felszállni a villamosra. Dehát erre a három évezreddel ezelőtt élt harcost is meg lehet tanítani néhány másodperc alatt. A keresztény alapú civilizáció népe ugyanis nem azt a technikai kultúrát hordozza magában zsigeri szinten, amit három évezred óta pár tucat ember létrehozott, hanem ugyanazokat a pogány mítoszokat és beépült reflexeket, amikkel a hettita harcos élt együtt. Az atlanti térség népe azért utasítaná vissza felháborodottan, amit állítok, mert ők a Bibliára esküsznek, és nem Tarhuntaszra, a viharistenre. Egyelőre nemcsak hiába magyaráznám, miszerint a kettő között alig van különbség, hanem inkább azt kockáztatnám, hogy minimum eretneknek nyilvánítanak és máglyahalálra ítélnek.
Pedig alig van különbség. Elmondtam, leírtam már sokszor: a Bibliára esküdő amerikai elnök és a dobozba zárt szellemek előtt cincogva táncoló andamán földműves lényegében ugyanazt teszi - rituális mozdulatsort mutat be egy jelkép előtt, az egyik tagolt hangokkal kíséri a tevékenységét, a másik cincog.
A Bibliára pedig azért lehet esküdni, mert bár ezt még soha senki nem mondta ki azok közül, akik a Bibliára esküdöznek, de attól még tény: a Biblia pogány mítoszok és mondák helyenként módosított, máshol kiegészített változata. Emberek által szentnek (azaz emberfelettinek) nyilvánított szövegek. Amik addig szentek (más néven érinthetetlenek), amíg ezt a közmegegyezést fel nem váltja egy másik. Mely közmegegyezés ki nem iktatja egyszer s mindenkorra a szentség fogalmát az ember életéből. Ami eltörli a kétségbevonhatatlant, a megkérdőjelezhetetlent és az érinthetetlent.
A fentebb említett, keresztény civilizációban élő embermilliárdok szellemi állapotának igen jelentős százalékban a Biblia az oka. Pontosabban az a fals szemlélet, ami mindig kártékony volt, de a nem is olyan régmúltig praktikus magyarázatot lehetett rá adni: a Biblia alapján félemlítették meg a keresztény "civilizációban" élő tömegeket, és lökdösték vissza évezredeken át a hettita harcos szintjére. Ezt ma meg lehet tenni a Biblia nélkül is. Ha másért nem, ezért volna érdemes végre ezt a könyvet az érdemének megfelelő helyre illeszteni.
A nagyképűségem nem abban leledzik, hogy azt képzelem, előttem még soha senki nem illette a Bibliát érdemleges kritikával, én vagyok az első. Majdnem mindent leírtak már, ami a Názáreti című könyvben van (hangsúlyozom: majdnem). De hadd kérdezzek valamit. Mennyi esély van arra, hogy egy Kelszosz nevű görög filozófus bibliáról írt szövegét (tudomásom szerint ő volt az első, aki kétségbe vonta a kereszténység állításait) tehát hogy Kelszoszt lefordítják a világnyelvekre, és sokmillió példányban el is adják? Vagy hogy Reimarus 18. századi elemzése a "történeti Jézusról" széles körben válik népszerűvé?
Az igazi nagyképűség annak állítása, hogy az én könyvem az első és tudomásom szerint az egyetlen, ami a Biblia általános kártételén belül a legnagyobb és legszélesebben fertőző kártételt próbálja megnevezni és ezáltal eltüntetni: a názáreti Jézus hamis, hazug leírását, jellemzését, kinek hogyan tetszik.
Ha ezt elhiszik nekem, és azt melléteszik, hogy ez a regény népszerűbb és olvasmányosabb módon van megírva, mint Kelszosz vagy Reimarus vagy akár Spinoza művei, azaz van esélye a széles körben való elterjedésre, akkor segítsenek. Úgy, hogy terjesztik, ahol csak tudják: ezt a könyvet érdemes elolvasni. Az okosok azt mondják, nincs az a milliókhoz eljutó média, ami fölvehetné a versenyt a "szájon át" való terjesztéssel.
Isten fizesse meg.
Aztán itt van még egy részlet, csak mert valamennyire ide való.


Visszaült a terpentinfa alá. Az eső elállt, a Sós-tenger felől még mordult néha az ég.
A gyérszakállú öregember közelebb jött.
- Miért mondtad, uram, hogy romboljuk le a Templomot? Úgy gondolod, így akarnánk lázadni a minket ért igazságtalanság miatt?
A kőrisbotot a földre fektette, ráállította a tarisznyát.
- Állj ide, kérlek, a botnak erre az oldalára.
Intett a kékruhás lánynak.
- Te állj ide, a bot mellé a másik oldalra.
Jöttek az emberek a Gecsemáné-kert felől is meg a Juh-kapun át a városból.
Felállt, odament a lányhoz, lehajolt, hogy az arcába nézhessen.
- Mit gondolsz, lát téged isten?
- Igen, lát.
- Bizonyos vagy benne?
- Egészen.
Az öregemberhez fordult.
- Ez a bot meg ez a tarisznya egy nagy, vastag, magas fal. Azt a lányt ott a fal másik oldalán látja isten, a lány bizonyos benne.
- Én is az vagyok – mondta az öregember.
- Ha az én botom helyén tényleg egy nagy magas fal volna, akkor téged isten bizonyára nem látna.
- Dehogynem.
- Hiszen épp az előbb állítottuk, hogy a lányt látja a fal túloldalán, akkor téged nem láthat.
- Már hogyan ne látna, isten mindent lát, isten mindenkit, mindenhol lát.
Fölvette a botot és a tarisznyát, visszaült a terpentinfa alá.
- Akkor mit akartok a Templomban? Mit akartok Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésében? Mit akartok a pénzváltók között? Azt mondtad az előbb, hogy a főpap lányának a boltjában dolgoztál. Miért nem oda jártok imádkozni? Ott csak egy-két kufár van meg egy-két vevő. Ott azért az isten könnyebben megtalál titeket, mint fent a Mórija-hegyen a vásári tolongásban. Vagy talán attól féltek, hogy a takácsboltban ti nem találjátok istent? Pedig ő ott van.
- Imádkozni a Templomban kell.
- Ki mondta?
Az öregember bizonytalanul körülnézett. Jöttek az emberek a Gihón-forrástól meg a Botránkozás hegye felől.
- Nem tudom, uram, ki mondta. Az ember a Templomba jár imádkozni.
- Az ember sehová sem jár imádkozni. Az írás úgy szól, imádkozzál az Úr előtt, a te istened előtt, de azt nem mondja, hol kell keresned az istent, hogy elé állhass. Az írás csak azt mondja, hogy minden termésedből meg kell adnod a tizedet a lévitának. Te elég öreg vagy ahhoz, hogy még emlékezz, az írás a papokat nevezi lévitának. És az írás azt is mondja, vigyetek kedves illatú egészen égőáldozatot az Úrnak, két fiatal tulkot, egy kost, és esztendős bárányt hetet, és azokhoz való ételáldozatul olajjal elegyített háromtized efa lisztlángot egy tulok mellé, két tizedet egy kos mellé. Hová kell vinned az állatokat és ételeket, öregember?
- A Templomba, uram.
- És hol veszed ezeket az állatokat és ételeket?
- A Templomban, uram.
- Na látod. Mert égőáldozatot csak a magát lévitának nevező pap mutathat be, aki már régen nem Lévi nemzetségéből való, aki attól az időtől fogva csaló, hogy magát papnak nevezteti. Te nem mutathatsz be áldozatot, csak ő, és ő is csak a Templomban. Ezért hiszed, hogy imádkozni a Templomba jár az ember. A Templomba akkor menj, ha a papot akarod hizlalni, mert az írás úgy rendelkezik, hogy övé az állat egy része. A legjobb része. Amiért korábban neki fizettél, és most visszaadod neki. Ha istennel van beszélnivalód, menj a Gecsemáné-kertbe vagy menj föl a Golgotára, vagy kerüld meg a Mórija-hegyet és menj az Emmaus felé vezető úton, menj bárhová, csak minél messzebb a Templomtól.
Sokszázan gyűltek már össze. Hallgattak.
Vastag köpenybe öltözött, fedetlen fejű férfi jött, ahogy keresztültolakodott a tömegen, szétnyílt köpenye alatt kék-vörös csíkos ruha látszott. Megállt, körbe fordult, gyors pillantásokat vetett a fa alatt állókra. Közelebb jött, türelmetlenül és rekedten suttogott.
- Te vagy a názáreti? Mondd gyorsan, te vagy a názáreti? Csak te lehetsz, rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz, meg még a leírás is rád illik.
Felállt, vállára vetette a tarisznyát, leszúrta a kőrisbotot.
- Milyen leírás? Igen, én vagyok.
- Azt mondták, magas és erős, rövidre van vágva a haja, és nem visel szakállt. A Palotánál teljesítettem, azt akarom mondani, hogy a Palotától jövök, a templomfelügyelő most hívja össze a Szanhedrint, le akarnak tartóztatni téged.
- A templomfelügyelő nem hívhatja össze a Szanhedrint.
- Ne mondj ellent, kérlek, tudom a dolgomat, a főpap Kafarnaumban van, a templomőrség parancsnoka meg vele, utánuk a felügyelő következik, de mindegy ki következik, mert meg fognak ölni téged, már Maszadába is küldtek futárt.
- Te miért kockáztatod az állásodat miattam?
- Honnan tudod, mi az állásom?
- Kilátszott a templomőrség ruhája a köpenyed alól.
A férfi összehúzta a köpenyt. Még közelebb hajolt, és még rekedtebben suttogott.
- Én voltam az a katona, akinek el kellett volna fogni téged tavaly, amikor eljöttél Qumránból, csak te előbb leütöttél a lóról, aztán megkötöztél, aztán eloldoztál, aztán beszéltél nekem Mózes törvényéről és Salamonról és aranyról és örökkévalóságról. És beszéltél a szombat törvényéről is. Azt mondtad akkor, hogy a szombat törvénye az emberért van, és nem az ember van a szombat törvényéért. A szombat törvénye azért tilt, hogy felszabadítson, és nem azért, hogy megbéklyózzon. Megjegyeztem. Minden szavadat megjegyeztem. És most hallottam, hogy valaki Betániában megszegte a szombat törvényét, és tetőt épített egy házra, és akkor én már tudtam, hogy az csak te lehetsz, és azért jöttem, de azt nem tudtam, hogy úgy hívnak, a názáreti. Menekülj, szépen kérlek, menekülj, mert ezek meg akarnak ölni, és meg is fognak ölni. Nekem most vissza kell menni.
- Menj gyorsan.
- Ne bízz ebben a tömegben. Sokan csak azért jöttek, hogy lássák, mikor elvisznek. Sokan nem szeretnek téged.
- Tudom. Ők azt szeretik, ami van, és nem kívánják azt, ami lehetne.
- Lehet, hogy ők vannak többen.
- Lehet.
A katona elment.
A kékruhás lány közelebb jött.
- Meg akarnak ölni. Miért?
Hagyta, hogy a lány átölelje.
- Mert megszegtem a szombat törvényét. A szombat törvényének megszegéséért pedig  a törvény szerint halálra kövezés a büntetés.
- Törvény, törvény, törvény. Nem akarom hallani ezt a szót.
A lány elengedte, háttal fordult, két karját oltalmazólag kitárta, kiáltása leért a Kidrón-völgy aljára és felkúszott a Templom oldaláig.
- Odafent törvényt ülnek. Ki akarja azt a törvényt?
- Senki – mondta az öregember.
Senki, mondta a mögötte álló, senki, senki, ment tovább a szó, mire a Siloám tornyától visszaért, szó már nem volt, csak morajlás.
Vállig érő hajú férfi lépett ki a tömegből, szakálla, köpenye sáros volt. Közelebb jött, megállt a terpentinfa alatt, a tömeg felé fordult.
- Tegnap zuhogott az eső, villámlott és dörgött az ég. A házam még nincs kész, nincs teteje. A feleségem vajúdni kezdett. A villám belecsapott a pajtába, a jószág szétszaladt. Akkor jött ő Betánia felől, gerendákat tett a konyha fölé, vesszőből és nádból fedelet csinált, a kisfiam már a fedél alatt született meg. Nem segíthettem, mert tegnap szombat volt, és nekem szombaton nem szabad dolgozni. Az eszembe sem jutott, hogy neki sem szabad. Mert nincs olyan, amit neki nem szabad, mert amit tesz, az a törvény. Csak rám nézett, és a kisfiam fejére tette a kezét, és tudtam, hogy ő a törvény. De amíg ő a tetőt készítette, ketten jöttek Betániából, aztán visszafordultak. És akkor tudtam, hogy kerülővel a Városba jönnek feljelentést tenni. Otthon hagytam a fiamat meg a feleségemet, elrohantam Betániába és Betlehembe, és mindenki tovább vitte a hírt, és most én is azt kérdezem tőletek, ki akarja, hogy törvényt üljenek őfölötte?
- Ő a törvény – kiáltotta a kékruhás lány.
Ő a törvény, mondták az elöl állók, és mire a Siloám tornyától visszaért a szó, már azt mondta mindenki, ő a Messiás.
A terpentinfa alá ült, nekitámasztotta a hátát, maga mellé tette a botot meg a tarisznyát. A sokezer ember mind leült a Kidrón-völgyben és hallgatott. A falevélről lecsúszó esőcsepp ebben a csöndben csattanó hangot adott, elnémultak a madarak is.
- Azt mondtam, ha istennel van beszélnivalótok, menjetek a Gecsemáné-kertbe vagy menjetek föl a Golgotára, vagy kerüljétek meg a Mórija-hegyet és menjetek az Emmaus felé vezető úton, menjetek bárhová, csak minél messzebb a Templomtól.
Úgy beszélt, mintha egy emberhez szólna, alig emelte föl a hangját.
- Akkor hallgattatok, és láttam az arcotokon, nem szeretitek, amit mondok, mert nem értitek, miért mondom. Ha pedig nem értitek, akkor vagy rosszul mondom, amit mondok, vagy rossz az, amit mondok. Azt mondtam, ha istennel van beszélnivalótok, menjetek bárhová, csak minél messzebb a Templomtól. Előbb pedig azt kérdeztem, mit akartok a Templomban? Mit akartok Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésében? Mit akartok a pénzváltók között? Mert az nem jutott eszembe, hogy nem nektek kell elkerülnötök a Templomot, ha beszélnivalótok van istennel, hiszen nem ti tettétek Jeruzsálem legnagyobb állatkereskedésévé.
Benyúlt a tarisznyába, kivett egy köteg pergament. Lapozgatott. Egyetlen ember sem mozdult.
- Mózes törvényei között nem találtam egyet sem, ami azt írná elő, hogy neked meg neked vagy a te kicsi gyerekednek pénzt kellene váltanod, és ezért a Templomban annyi asztalt kell felállítani, hogy te meg te vagy a te kicsi gyereked már nem fértek be. De ti mindannyian akartok ünnepelni, és az ünnepen az ember nem akar egyedül lenni. És ha a Gecsemáné-kertben vagy a Golgotán találkozhattok istennel, miért ne találkozhatnátok vele a Templomban, ahol együtt lehettek? Egy kérdés maradt csak. A kufárokkal akartok találkozni vagy istennel?
Sokezren mondták ki a szót egyszerre.
- Istennel.
Felállt, vállára vette a tarisznyát, az öregemberre nézett.
- Azt kérdezted, miféle törvény szerint lehet titeket kitiltani a tornácról. A főpap azt mondta, pogányok vagytok. Ti itt mind, akiket prozelitáknak neveznek a Templom papjai. Előkelő, finom emberek a papok, görögül szólnak hozzátok, mert nem akarnak vagy nem mernek arámiul megnevezni titeket. Hogy csak a néhány írástudó értse, jövevények vagytok vagy talán éppen idegenek, nem is mehettek be a Templomba, csak a Pogányok Udvarába. Most már oda sem. Dehát prozelita itt mindenki, mert szabad bejárása a Templomba már csak a papoknak van és a kufároknak. A Nikánor-kapuhoz vezető lépcsőn kalitkák és ketrecek állnak, az Asszonyok udvarán pénzváltó asztalok, pénz pengése veri fel a Királyi Oszlopcsarnok és Salamon Csarnokának csendjét. Jövevény vagyok én is, jövevények vagytok mindannyian. Most megyek és kizavarok a Templomból minden kufárt.
Ment. Felálltak előtte, félrehúzódtak, széles utat nyitottak a Szemét-kapuig. Mögötte összezárt a tömeg, mentek utána némán és zajtalanul.