Keresés ebben a blogban

2016. október 13., csütörtök

A Népszabadságról

Nem szívesen teszem, de úgy illik e blog szorgalmas olvasóinak megfelelni, hogy mondok valamit erről a Népszabadság-ügyről.
Ismerik a véleményemet a magyar újságírás állapotáról, írtam róla sokszor, bár nem annyiszor, ahányszor kellett volna. Ennek a most megszüntetett újságnak a főszerkesztője áprilisban írt egy levelet. Azt nem bírtam szó nélkül hagyni, iderakom, hogy ne kelljen keresni.

"Ezt itt a NOL-ból másoltam ki. Itt van illusztrációnak, amiről néhány napja beszéltem:

Tisztelt Sajtófőnök Úr! Kedves Szilágyi Zoltán!
Tájékoztatását megkaptam. A döntést tudomásul veszem.
Biztosíthatom arról, hogy a Népszabadság célja nem a szabályok megszegése. A Népszabadság célja az, hogy munkatársai – pláne közügyekben – kérdéseket tegyenek fel a nép által választott és fizetett képviselőknek, a válaszokat pedig a közvélemény elé tárja.
Kérdésünk van elég. Válasz – mint ezúttal is kiderült – mind kevesebb érkezik, ami annak is betudható, hogy a Parlamentben egyre korlátozottabbak a lehetőségek a sajtószabadság gyakorlására. Azt is mondhatnám: az utóbbi időben munkánk gyakorlását a végletekig szűkített térre korlátozzák, ami ellehetetleníti az alapvető szabadságjogok egyikét, a sajtószabadság érvényesülését.
Ez különösen akkor érhető tetten, amikor munkatársaink hasonló fajsúlyú ügyekben igyekeznek informálódni, mint amilyen az MNB-alapítványok ügye.
Noha ráhatásom nincs az „országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó 9/2013-as számú házelnöki rendelkezés” finomhangolására, a köz mind szélesebb körű tájékoztatása érdekében tisztelettel javaslom a vonatkozó rendelkezés felülvizsgálatát. A legkézenfekvőbb az lenne, ha rendelkezést alkotnának arról is: a képviselők minden esetben álljanak rendelkezésre, amennyiben a sajtónak – a tömegtájékoztatás érdekében – kérdései vannak hozzájuk.
A Népszabadság továbbra is igyekszik megfelelni a vonatkozó normáknak. Ugyanakkor a jövőben is mindent megtesz a közérdekű információk megszerzéséért.
Bízom abban, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződik.
Üdvözlettel:
Murányi András

főszerkesztő

2016. április 26.

Ez itt egy főszerkesztőnek a levele. Egy diplomatikus (értsd meghunyászkodott) közhelygyűjtemény. Egyvalamit végképp nem értek: ezt minek kellett megírni?
A Népszabadság még mindig a legnagyobb példányszámban megjelenő politikai napilap (én nem növelem az eladott példányok számát). Kineveztek főszerkesztőnek egy sportújságírót. Az angol gyakorlat szerint aki jó bobbynak (közrendőrnek), abból nem kell főtisztet csinálni, mert az már meghaladná a képességeit. Nem tudom, mi a helyzet Nagy-Britanniában, ha valaki bobbynak sem jó...
Erre a levélre éppúgy vonatkozik Abody metonímiája a levéltetűről, mint pártunk és kormányunk megnyilvánulásaira - elemzése azt a tévképzetet keltené, hogy elefántot nézünk.
Néhány mondatot azért ideírok, hogy világos legyen, nézetem szerint mely esetben van értelme a levélírásnak.
A megszólítás egyszerű formula. De vannak változatai! Bizonyosan nem nevezek valakit "tisztelt"nek, akin nincs semmi tiszteletreméltó. "Kedves"nek meg aztán végképp nem. Sajtófőnök úr! Ez is egy megszólítás. De a levél stílusát és mondanivalóját az is meghatározza, ha egyáltalán nincs megszólítás. Mint ahogy a jelzett esetben (egy mindenféle alapon vállalhatatlan rezsim mamelukjának szól a levél, ki tudja, miért éppen annak, és miért nem az intézkedést kiadónak, ó persze, tudom, a szolgálati út, szentisten) nincs kit megszólítani. Tetszik érteni? A megszólítás feltételez egy személyt, akinek a megszólítást címezzük, a szolipszista térfogat múló és színehagyott látszatán nincs mit megszólítani.
A döntést nem veszem tudomásul! Éppen ez a lényeg. Egy viceházmesternek is alkalmatlan méregkupacnak nem döntése van, hanem fröcsögése, ami a Radbruch-formula (2016. március 19. A törvényekről) ismeretében már régen nem tartozik a tudomásul vehető intézkedések körébe, sok évvel ezelőtt kellett volna a megfelelő fórumokon intézkedni a kiiktatásukról. A baj az, hogy ebben az országban majdnem mindenki összetéveszti a törvénytiszteletet a sunnyogással, a megalázkodással.
"pláne" nem tartozik egy nyelvvel hivatásszerűen foglalkozó ember szókészletébe. "Tisztelettel javaslom" meg "a Népszabadság továbbra is igyekszik megfelelni" - ne tessék! Ez még iróniának is rossz volna.
"Bízom abban, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződik."
Hát ez az! Kádár elvtárs bölcs intézkedése a mi menedékünk. Alázatosan köszönjük a fenyítést, súlyt helyezünk arra, hogy belerúgjunk a seggünkbe, harcos kommunista üdvözlettel, esetleg a Kormányzó Úr Őfőméltóságának szárnysegédjének alázatos szolgájaként...
Egy frászt fogom én felhúzni magam már megint!"

Egy ilyen mértékig aljas "politikai" manőver következménye a világon mindenhol az, hogy az ország összes újságírója akcióba lép, és a földbe döngöli a politikusokat. Nem véletlen, hogy az atlanti térségben ilyesmi nem fordulhat elő.
Magyarországon nemhogy az összes újságíró nem tett semmit (némi dödögést leszámítva), de az úgynevezett szakmai szervezet is a kormánynak adott igazat, a szervezet élén egy szocialista tévés seggnyalóval, aki akkor bizonyosan nem lehetett volna a MÚOSZ elnöke, és a Népszabadság rengeteg újságírója is elkullogott, ahogy rendes birkanyájtól el is várja az ember.
Még mindig nem értik, hogy a törvénytisztelet és az állampolgári viselkedésformák nem érvényesek egy olyan országban, ahol köztörvényes bűnözők bitorolják az állami adminisztráció fórumait, és azok segítségével követik el naponta többször a maguk köztörvényes bűneit.
Talán mondtam már, amikor először távolítottak el a Rádióból, az összes beszari alak messziről nézte a történéseket, csak egy kollégába szorult annyi lelkiismeret-furdalás, hogy odajött hozzám, és azt mondta, ne haragudjak de neki két gyereket kell eltartania. Mondtam, nekem hármat és a mamájukat, de persze nem haragszom. Pedig dehogynem. Mindenkire haragszom, aki indokolhatatlan félelmében rakja tele a nadrágját. Aki még akkor is fél, amikor az ellenfelének kellene.