Keresés ebben a blogban

2016. május 3., kedd

Az x-tengelyről

Visszagondoltam az eddigi jegyzeteimre, és szomorúan állapítottam meg, hogy sok, aránytalanul sok foglalkozik közülük egy vidéki futballistával.
A daganatos betegségekkel is sokat (nem eleget) foglalkoznak. Kell velük foglalkozni. A kutató orvos, a mikrobiológus sem szereti a betegséget.
Minden ország történelmében vannak rosszminőségű emberek, ezeket a szerencsésebb sorsú népek viszonylag gyorsan kivetik magukból (Francóról és a spanyolokról lehet vitatkozni, a lényegen nem változtat), a magyar történelemben talán túl sok a daganat, és a népről szólva sem a szerencsés sors, ami elsőként eszünkbe jut.
A vidéki futballista első pillantásra egyszerű eset, könnyen operálható daganat, az áttétek veszélye minimális, ha a műtétet rendesen elvégzik.
A kilencvenes évek elején szóltam először, hogy vigyázat, egy ritkán látható jellemtelenséggel van dolgunk, a virulens arrogancia, a megalázottságból és rettegésből fakadó féktelen gyűlölet súlyosbítja a tünetegyüttest.
A Hősök terei gusztustalan "beszéd" óta folyamatosan mondom a magamét, tizennégy éven át 6-800 000 ember hallgatta a műsoraimat, három éve ez jócskán csökkent "példányszámban" folytatódik - és nem történik semmi.
Valamit talán félreismertem. Az ország testén terjedő daganatot nem látom elég bonyolultnak, vagy a népet...
Ezt hagyjuk. Itt élek. Sok évtizedes fennállásom alatt sem sikerült javítanom azon, amit előttem évszázadok óta próbáltak javítani fényesnél fényesebb elmék, nem sikerült Batsányinak, Berzsenyinek, Vörösmartynak, Vajdának, Adynak, József Attilának, Bajzának, Eötvösnek, Karinthynak, Ottliknak, Örkénynek... Azzal mentegetem magam, hogy ezzel a dagadtra hízott, primitív hazudozóval ők sem tudnának mit kezdeni...
Dehát nem erről van szó. Hanem a közegről, amiben egy ilyen elgennyedt góc így virulhat. Az atlanti térségben évtizedek óta terjedő újbarbárságról, ami egy olyan iskolázatlan, tudatlan országban, mint a miénk, még pusztítóbban terjed, és mindazokról a jelenségekről, amik ebből a barbárságból fakadnak: a kereskedők és politikusok uralmáról, a bulvárújságírók által keltett celebjárványról.
Az emberiség nem öngyilkos képződmény. A barbárságnak ezt az előzőnél is gyilkosabb támadását is túl fogja élni. 
A magyar nép is túl fogja élni ezt a 26 éve itt tenyésző daganatot.
A vidéki futballista primitívsége és butasága mindig azon a szinten lebegett, ahol nagyjából a nép átlagos szellemi színvonala húzható meg, azaz minimálisan az abszcissza nullája fölött.
Akkor lesz vége, amikor a betegsége lerántja az x-tengely alá. Amikor már Mari néni is azt mondja, elég volt.
Egy ideje képtelen csillapítani a hatalmi gőgjét. Elérkezett az elmebeteg diktátorok végső stádiumába: azt hiszi, bármit tesz, az mindenkinek tetszeni fog. Ha meg nem, annál rosszabb mindenkinek.
Innen már csak egy rövid lépés az abszcissza alatti tartomány.