Mondtam már, nem számolok többet, csak rögzítem azokat az összegeket, amiket a lopás minősített esetének tartok (nem pusztán fölösleges kiadásokról beszélek, hanem zabrálásról).
20 milliárdot költöttek eddig (még egyszer: eddig) a Karmelita kolostorra, ahová a miniszterelnökség költözik.
Másfél milliárdba került a pénzügyminisztérium tervezése (még egyszer: tervezése, eddig).
És most jön a legszebb. Egymilliárd forintot költenek a miniszterelnök hivatalába kerülő műkincsekre. Az udvaron (Jóreggelt Európa, 2013. július 23. Az udvarról) nevelkedett vidéki futballista kifinomult és kényes ízlésének nehéz megfelelni, ahhoz valamivel több, mint egymilliárd kell. Vajon ki fogja megmondani, mi érdemes vásárlásra, művészettörténészek, galériások, handlék, akiknek a legnagyobb része hasonlatos kultúrával érkezett ebbe a szakmába, mint amilyen a gönci hordó formájú futballistát jellemzi? Ne tessék félreérteni, elég jól ismerem a szakmát gyakorló garnitúrát, a Szépművészeti Múzeumtól az Ecserin áruló vásárosokig. Magyarország legnevesebb műkereskedője mellett nőttem fel, ötéves koromtól jártam vele hagyatékot venni, a Teleki téren (az Ecseri elődje volt) szőnyeget, szobrot, faliórát keresni, és fillérekért eladni Bizományiban, szakérteni a Múzeum vásárlásaihoz (Genthon István, a Szépművészeti igazgatója az ötvenes években semmit nem vett addig, amíg az "öreget" - apám nagybátyját - meg nem kérdezte), az egyetemi "felvételim" lényege az volt, hogy a professzor (minden idők legnevesebb, legkiválóbb műtörténésze) a szakma alapjait kezdte megtanulni (saját szavait idézem), amikor eredetiségről, hamisítványok felismeréséről, a műkincs piac kriminalisztikájáról kérdezett. Voltam egy galériásnál a közelmúltban, végignéztem az áruját, láttam például olyan Fried Pál Ballerinát, aminek a születésénél jelen voltam a zseniális hamisító műtermében. Valószínűleg én vagyok ma már egyedül, aki a különféle múzeumokban látható hamisítványok jó részéről tudja, hogy azok hamisítványok. Ismerem azokat, akik sokszoros milliomosok lettek annak a tudásnak egy elhanyagolható töredékével, amivel én bírok, és én elég pontosan tudom, mennyire nem tudok semmit ahhoz képest, amennyit tudni kellene.
Ki fogja megmondani, mi érdemes vásárlásra? Hülye kérdés. Természetesen maga a miniszterelnök. Mint Sztálin elvtárs, mindenhez ért.
