Keresés ebben a blogban

2016. január 29., péntek

Magyarország nem normális ország

„Magyarország nem normális ország” címmel olvasható interjú Nemes Jeles Lászlóval, a Saul Fia rendezőjével. „A zsidógyűlölet Magyarországon, ahogy korábban, most is nagyon széles körben elterjedt. Sokan legszívesebben újranyitnák a koncentrációs táborokat, ha megtehetnék, inkább tegnap, mint ma. Régi hagyomány Magyarországon, hogy a tűzzel játszanak. Például, máig nem esik szó arról, hogyan kollaboráltak a németekkel a náci időkben, a politikusok pedig örömmel hevítik a létező antiszemitizmust. Másrészt az Orbán-kormány keményen kiáll az országban lévő zsidó közösségek mellett. És a széles körben tapasztalható antiszemita hangulat ellenére a Claims Conference nagyvonalú támogatása mellett kaptunk állami pénzeket Magyarországtól is. Tudnia kell: Magyarország nem normális ország, a politikusai és polgárai egészen biztosan nem...” 

A filmrendező felháborodott az interjú szövegén, közölte, hogy ő ilyeneket sosem mondott.
Nem csodálom. Tényleg lehetetlen, hogy azt mondta volna, „az Orbán-kormány keményen kiáll az országban lévő zsidó közösségek mellett…” – Nemes Jeles László értelmes, tehetséges ember, nem terjeszthet durva hazugságokat.
A cikkben szereplő többi állítás természetesen abszolút igaz.
Amit szembeszökően igazol az a tény, hogy a film alkotói ijedten hátrálnak meg igaz mondatok elől. Akár szó szerint ez hangzott el, akár csak valami ilyesmi.

Dermesztő.