Keresés ebben a blogban

2015. december 28., hétfő

Isten, haza, család

"A család a Teremtő terve szerint – ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa megfogalmazza – egy férfi és nő házassága, gyermekeikkel együtt. A család intézményét Isten alkotta, ő határozta meg alaptörvényeit, tehát nem a pápa vagy az egyház, de nem is a világi közvélemény vagy a hatalmak tetszésétől függ. Vagyis nem mi, emberek, nem a házastársak döntik el, mi legyen a tartalma a családnak vagy a házasság jelentése, mindez előre meg van határozva – hangsúlyozta a bíboros.
Szent Ágoston 1600 évvel ezelőtt már megfogalmazta, hogy a házasság java hármas: a hűség, a gyermek és a szentség. „A hűségen azt értjük, hogy a házasság kötelékén kívül más nővel vagy férfival ne éljenek. A gyermekek java azt jelenti, hogy szeretettel fogadják el a gyermeket, jóindulattal táplálják, és vallásosan (gondosan) neveljék. A szentség pedig azt jelenti, hogy a házastársak ne váljanak el. És akit házastársa elbocsátott, az még az utód kedvéért se kössön házasságot mással” – magyarázza mindezt Szent Ágoston."
2015. december 28-án olvasom a fenti szöveget, most a napokban mondta el egy felnőtt ember. Magas tisztségviselője a katolikus egyháznak. Mert ha nem tetszene tudni, ott vannak magas tisztségek. Mint például a hadseregben.
Na jó. Ebbe sem vagyok hajlandó belemenni, nem elemzek. Annyira szomorú és annyira szánalmas, hogy egy írni olvasni tudó ilyeneket mond. Hogy nem mi emberek, nem a házastársak döntik el, mi legyen a tartalma a családnak. Meg hogy mit mondott valaki 1600 évvel ezelőtt - komolyan mondom, ez már fájdalmas.
Vallás és politika. A huszonegyedik században, millió évekkel az ember kialakulása után.
Ha addig nem találkoznánk, boldog újévet. És ne képzelegjenek, hogy van beleszólásuk, mi legyen a tartalma a családnak.