Keresés ebben a blogban

2015. november 27., péntek

Carmen 1966. - Karajan

Egy beismeréssel kell kezdenem: a mai napig nem láttam a Carmen 1966-os salzburgi előadását. Pedig a Youtube-on eddig is ott volt, de nem tudtam. A Classica közvetítette ma délután, akkor kerestem meg, mert valamit muszáj megmutatnom azoknak, akik még mindig nem restek olvasni a Jóreggelt Európát.

Mindenekelőtt azért kell megnézni, mert bámulatos, mit tudott Karajan 1966-ban a zene közvetítéséről. Ahogy ez az előadás fényképezve és vágva van, azt ma sem tudja senki jobban. Jobban? Így sem. Jó, Karajan sok mindent megengedhetett magának, azt is, hogy stúdiószerűen vegye föl a darabot, de ezt ilyen tökéletesen azóta sem tudja senki, pedig a technika hatalmasat fejlődött. Egyszóval nézzék és csodálják, hallgassák Grace Bumbryt, minden idők egyik legkiválóbbját – de ezért talán nem szóltam volna.

Fölfedeztem valamit, amit nem volna szép megtartani magamnak. Nyilván sokan tudják, hogy Hithcock minden filmjébe beforgatta magát valamilyen néhány másodperces „szerepben”, egy utas, aki leszáll a buszról, egy kutyát sétáltató járókelő, ilyesmiként jelent meg. De azt nem tudtam, hogy Karajan átvette ezt az ötletet. Nézzék meg a neten a salzburgi Carment, és nagyon figyeljenek 53 perc 2 másodpercnél, aztán 53 perc 45 másodpercnél. Előbbi helyen csak egy pillanatra látnak egy sötétbőrű sombrerós bennszülöttet, másodszor kicsit hosszabban – ha másról nem, a kék szeméről és az orráról rá fognak ismerni, ő az, a Maestro, Herbert von Karajan.




Próbáltam utána nézni, kerestem valami dokumentumot, ami igazolná a felfedezésemet, de nem találtam semmit. Úgyhogy lehet, tévedek. De nem hiszem. Azt is mondhatnám, a nyakamat rá, hogy az ott Karajan.