Keresés ebben a blogban

2015. október 11., vasárnap

Ég a puszta

Hihetetlen könyv. Ilyet író nem tud írni. Nagy író sem. „Az összeomlás idején a fia Ausztriában tartózkodott, de visszament Magyarországra, hogy megmentse anyját. Szerencsésen eljutottak Ausztriába, de Mariazell előtt lecsapott a menekülőkre egy légitámadás. A gépfegyversorozat kioltotta fia életét, és megölte a kocsijukat húzó két lovat is.” Ennyi. Nem elborzad, csak leír. Nincs jelző, nincs tanulság, sem eszmei mondanivaló, nincs ismétlés, nyomaték, hogy az anya milyen egyedül marad. Ennyi.

Stella Kuylenstierna-Andrássy 17 évesen ment férjhez Andrássy Imréhez. Írt egy könyvet, Ég a puszta a címe, alcíme, ha tetszik műfaji megjelölése szerint memoár. Lehet. De én személytelen, szikár és érzelemmentes memoárt még nem olvastam. Olyat meg végképp nem, ami éppen a szikárságával és természetes tárgyilagosságával ragad torkon vagy nevettet meg. Szerepel a könyvben… na itt álljunk meg egy pillanatra, mindjárt folytatom, de ez fontos. Senki nem szerepel a könyvben. Vannak nevek, helyszínek, történetek, leírások, de senki nem szereplője a könyvnek, még maga Stella Kuylenstierna-Andrássy sem. A korról, az arisztokráciáról és a II. világháborúról kapunk egy képet anélkül, hogy kapnánk hozzá bármilyen minősítést. A Horthy-korszakról van szó, az olvasó azt gondol, amit akar. Egy nő, (a mellékelt fénykép alapján) egy szép svéd nő élt ebben a korszakban, ebben az országban, azt kapjuk, amit ő tapasztalt. Arisztokrata családba született Svédországban, semmi nem ismeretlen itt sem, legföljebb szokatlan. Nem elítél, még csak nem is furcsáll, csak leír… Na vissza a megkezdett mondathoz. Tudunk egy Ester nevű emberről (nem szerepel, de tudjuk, ki ő), aki eljött Magyarországra, amikor Stella Kuylenstierna-Andrássy férjhez jött ide, Stella dadája volt, mikor az írónő megszületett. Az oroszok elől menekülve egy nap Ester agyvérzést kapott. Megálltak három napra. Ennyit tudunk. A menekülés folytatódik, szörnyűnél szörnyűbb események követik egymást (a szörnyű szót én használom), majd sok oldallal az agyvérzés megtörténtének rögzítése után egyszer csak ott áll a következő mondat: „Én itt maradok a gyerekekkel és öreg dadámmal. Esterrel, aki értesülvén közelgőnek látszó távozásáról az élők sorából, nekilátott takarítani.” (Gyanítom, hogy az eredeti szövegben ez a mondat nem pontosan így van. Gyanítom, hogy a fordító Kúnos László nem tudta megtagadni önmagát, és rejtőjenői mondattal jelezte, hogy ennek a kiváló svédnek még a humora is szikár, de abban bizonyos vagyok, hogy a fordítás kiváló. Nem olvastam az eredetit – ne tessék kajánkodni, tudok svédül olvasni, a Magyar Rádióban évtizedekig az én szakterületem volt a svéd irodalom –, egyszóval nem olvastam eredetiben, de azt lehet tudni, milyen egy fordítás. Pontosabban lehetne tudni, de a recenzensek legnagyobb része nem szokta észrevenni, hogy magyarul olvas, nem külföldiül. Éppen ezért azt sem szokás észrevenni, milyen a fordítás, éppen ezért nem szokás odaírni sem, ki fordította a könyvet. Akkor most még egyszer: Kúnos László fordította a könyvet, remekül.)

Többször lehet olvasni a szót: ellenség. Az ember belegondol, ki is az ellenség? Hát például az angolok. Meg az amerikaiak, akik bombáznak. Hiszen Magyarország szövetségese Németország. Akkor azok ott az ellenség. És bár itt sincs minősítés, vélemény is csak a könyv vége felé egy negyed oldalon, valahogy azért világos, hogy Stella Kuylenstierna-Andrássy megveti és undorítónak találja (ezek az én szavaim) az SS-t és rokonszenvesnek az ellenséget. Hiába, svéd – tetszik gondolni. Frászt. Ember. És abból is az értékesebb nem: nő.

Ideírok még néhány mondatot abból a bizonyos negyed oldalból.

„Soha nem jó az általánosítás, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a német anyákat nagy felelősség terheli annak a mentalitásnak a kialakulásában, amely a német nép romlásához vezetett… Ha a német anyák nem változtatnak nevelési gyakorlatukon, népük soha nem fog talpra állni, soha nem fogja visszanyerni a szomszéd népek bizalmát. Meg vagyok győződve róla, hogy az új kultúrának az anyák segítségével kell felépülnie.”

(Jelentem, megtörtént, a német anyák valószínűleg olvasták Stella Kuylenstierna-Andrássy könyvét. A magyar anyák sajnos még nem.)

Az Ég a puszta 1948-ban jelent meg svédül és németül. Stella Kuylenstierna-Andrássy több, mint húsz évig élt Magyarországon, nem említi, de nyilván jól beszélt magyarul, sokat tudott Magyarországról. Rólunk szól a könyve. Nem a svédekről és még csak nem is a németekről.


2015-ben magyarul is megjelent az Ég a puszta. Én ennek örülök. Hogy például van még Corvina könyvkiadó és hogy vannak, akik még le tudnak fordítani egy ilyen könyvet. Én ennek nagyon-nagyon örülök.