Keresés ebben a blogban

2015. május 22., péntek

Európa nem hagy minket véleményt nyilvánítani


Ismerik a véleményemet a demokráciáról. A demokrácia eredménye például Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. (Komolyan mondom, nem akarom elhinni, a demokrácia hívei úgy vélik, a nép uralma, a nép akarata által fejlődik az emberiség? Bízzuk a népre, az mindig tudja, mi a jó? Tessék szíves lenni néha történelemkönyveket olvasni, hol a fenébe’ volt a nép, amikor pozitív változások vitték előre az emberré válás folyamatában? Legjobb esetben otthon kussolt, de általában inkább az utcára ment dühöngeni.)

Csak azért említem most a demokráciát, mert az olyan finom dolognak számít. Mert azt mondják okosnak tartott emberek, hogy Magyarországon nincs diktatúra (ez volna a demokrácia ellentéte?), mert nincsenek büntetőtáborok, és a börtönökben nincsenek politikai foglyok. Mert a vélemény nyilvánítás szabadságát például ennek a förtelmes társadalmi berendezkedésnek a jótéteményei közé szokás sorolni, és ez a falusi futballista is folyton arra hivatkozik, hogy ebben az országban lehet beszélni meg vannak fórumok… Hagyjuk most ezeknek az elemzéseit, hogy hány ilyen fórum van, meg hogy a vélemény nyilvánítás szabadsága nem azt jelenti, az eltérő vélemény hangoztatója életben maradhat, beszéljünk csak a demokráciának arról a nagyszerű tulajdonságáról, ami lehetővé teszi a szélsőségek féken tartását. És a diktatúrának arról a tulajdonságáról, aminek a lényege, hogy egy elmebeteg a legfőbb hatalom birtokában fékezhetetlen, azt tesz, amit akar.

Ebben az országban egy szélsőségesen buta, faragatlan, gátlástalan elmebeteg a legfőbb elöljáró, tetszik látni valahol valakit vagy valamit, aki vagy ami képes volna féken tartani ezt a rossz ízlésű tébolyultat? Nem akarom hosszan feltartani az olvasót, épp elegen írnak épp eleget a részletekről, Kossuth-térről, Várkertről, szobrokról és emlékművekről, korrupcióról, nepotizmusról és mindenféle középkori megnyilvánulásokról, én csak egy dologra akarom felhívni a figyelmüket. A felcsúti stadionra. Ezt úgy mellesleg szokás kicsit kárhoztatni, hogy ejnye-ejnye, hát szabad ezt?

Gondoljanak bele kicsit alaposabban. Egy csúti parasztgyerek szereti a futballt, vágyai netovábbjaként álmodozik egy hatalmas stadionról, amibe több ember fér be, mint a falu teljes lakossága. Aztán miniszterelnök lesz, és felépítteti a stadiont. És senki nem szól neki, hogy ilyet Idi Amin és Bokassa sem csinált.

Ez a lényeg. Hogy senki nem szól. Az illető tisztviselő, a primitív ösztönök által vezérelt klinikai eset azt csinál, amit akar, és senki nem szól neki, hogy ezt nem lehet.

Megírom én a véleményemet, megírja más is, nekem elvették az állásomat, bárhová megyek, mindenhová utánam nyúlnak a miniszterelnök pribékjei, másokkal nem tudom, mi történik, de ez teljesen érdektelen. Mert bárki bármit mond a falusi futballistáról, annak őrá nézve nincs következménye. Ez a lehető legjobban működő diktatúra. Egy ostoba, rossz külsejű, elhízott dugó peckesen járkál fel-alá a világban, azt mondja Európa legdúsabb és legszínesebb nemzetiségű országáról, hogy itt sosem ismerték a multikulturalizmust, lejárat engem és minden magyar születésű embert, és semmilyen tettének nincs semmilyen következménye.


Tehet bármit. És tesz is.