Keresés ebben a blogban

2014. február 18., kedd

Nagyítás

Napok óta elemeznek. Boldogék és boldogtalanék. Egy beszédet elemeznek, amit egy eléggé buta ember mondott el, a maga szellemi színvonalának megfelelő módon. Stílust talán itt nem említenék.

Nem azon akadok fenn (azon már régen nem), hogy össze-vissza hazudozott, nem is az, hogy jelentősnek képzeli magát, és hogy a saját maga jelentéktelenségét jelentőssé valorizálja, jelentőssé igyekezvén növelni azt a tömeget, ami őt jelentőségteljesnek képzelte, miközben egy olyan tömeget lehetetlen jelentős minőségűnek beállítani, ami egy rosszminőségű embert választ vezetőjének – hanem azon, hogy viszonylag használható agyvelejű emberek fontosnak tartják elemezni ezt az izét.

Vegyük az amerikai lakosságot mint mintát az úgynevezett évértékelő beszédek célközönségére. Nagy létszámú gyermeteg emberből álló sokaság, a tömeg szellemi szintje valószínűleg nem lényegesen magasabb a magyarországi tömegénél, bár ez nem mérhető, mindenesetre elég valószínűnek látszik, hogy nincs szükségük semmilyen apafigurára. Rajonganak az elsőszámú emberükért, de nem tekintik őt mindenhatónak, nem akarják, hogy az illető nadrágszíjjal alaposan elverje őket, midőn részegen hazatántorgott a kocsmából. Nem gondolják úgy, hogy az elnökük bármit megtehet, még azt sem szeretik, ha hülyeségeket beszél, de hogy lopjon (nagy tételben) és hazudjon (folyamatosan, az igazmondásnak még a látszatát is kerülve), azt nem tűrik el. Van egy ilyen elöljárójuk, rendben van, hagyomány, sok kárt nem tesz az illető, mert az amerikai alkotmány kizárja, hogy az elnök köztörvényes bűnöket kövessen el, egye fene, beszéljen, tartson évértékelőt vagy mit, aki akar, figyelhet rá, azok az emberek, akiktől Amerika olyan, amilyen, nem is tudják, hogy az elnök beszél olykor, ha meghallgatják is, bizonyosan nem elemzik.

De tényleg, gondoljanak bele, a számadó juhász kiáll a középre, és értékeli Albert Einstein működését, mert mind a ketten abból élnek, hogy számolnak, nehogy már ez a nagyhajú úgy képzelje, valakinek számít, mikor a számadó juhásznak mindenki kalapot emel, és tekintélye van a falu kocsmájában. Ki ismeri a faluban ezt a nagyhajút? Na? A számadót meg mindenki. Hát azér’!

Az úgynevezett baloldali elemzők teszik a legnagyobb kárt, mert sztárolnak egy rosszminőségű hazudozót, mert folyamatosan napirenden tartják, miközben a szavazókorú népesség 8 milliójából legalább 6 milliót nem érdekelne, hogy az illető a világon van, mégis folyton beviszik a magánéletébe.

Sokszor elmondtam már, a hivatalnak nincs semmilyen becsülete, a hivatal nem tiszteletreméltó, a hivatalban lévő ember lehet az. Nem kell beszélni valakiről éjjel-nappal, aki jelentéktelen, akinek a szellemi és erkölcsi színvonala finoman szólva nincs túl magasan, mert ezzel tartják őt ott, ahol lennie semmiképpen sem volna szabad.

Az igazságot, a valóságnak megfelelő tényeket és adatokat úgy is el lehet mondani, hogy nem abból indulunk ki, milyen erőszakot tett a tényeken és adatokon egy jelentéktelen vidéki ripacs, egy falusi futballista. Nem számít ugyanis, a valóság nem változik meg a folyamatos hazudozás következtében sem. Csak azoknak az életminőségét roncsolják a „baloldali elemzők”, akik szeretnék a hétköznapjaikat nyugalomban, politikamentesen leélni. A gazdaság tudniillik rendes körülmények között nem politika, a történelem sem az. Ha valakinek mondanivalója van akár az egyikről, akár a másikról, nem kell úgy kezdenie, mi mindent hazudtak a közelmúltban a beruházásokról és a dicső magyar múltról, lehet ezekről írni és beszélni csak úgy. Mint egy önálló ember, aki nem függőségben éli az életét, akinek nem az a meghatározó élménye, hogy egy szerényen bútorozott agyvelejűnek milyen megnyilvánulásai kerülnek elő a nap minden szakában. Vannak elegen, akik kifogják a lovakat a kocsija elől, és pezsgőt isznak a cipőjéből, mondom, minden vidéki ripacsnak van rajongótábora.

Annyira groteszk ez itt négy éve, legyen már vége. Nem mondom, hogy mindegy, mi történik április 6-án, de bármi legyen is a végeredmény, bánjunk mindenkivel érdemei szerint. Ha már adekvátan nem lehet, ha nem utalhatjuk a megfelelő helyre, legalább ne beszéljünk róla.


Annyi minden van ezen a világon.