A nagytekintélyű világpolitikusokról rendre kiderül, hogy nem sokkal okosabbak, mint a mi lábszagú uracsaink.
Most meg vannak sértve, mert az amerikai nemzetbiztonsági munkások lehallgatták őket. Lármáznak. Majdnem olyan hangosak, mint a mi falusi futballistánk. Holott csak föl kellene tenni a megfelelő kérdéseket.
Miért tart egy ország hírszerzőket és titkosszolgálatokat? Azért, hogy hírt szerezzenek és titkos szolgák legyenek. Azaz hogy végezzék a munkájukat. Ha nem azt teszik, felmondanak nekik. Mi a munkájuk? Egyebek között az, hogy mindenféle embereket lehallgassanak. Ezek között az emberek között kiemelt jelentőségűek azok a főpolitikusok, akik most lármáznak. Valószínűleg még hangosabban lármáznának, ha kiderülne, nem elég jelentősek ahhoz, hogy lehallgassák őket (mi ez? Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?). Úgy is mondhatnám, a jelentőségüket növeli minden hozzájuk hasonló jelentőségű ember szemében, ha ők elég fontosak ahhoz, hogy lehallgassák őket. Ha nem akarnának ilyen nagy jelentőségűek lenni, akkor valami tisztességes foglalkozást kellett volna választani, mondjuk lehettek volna raktárosként hasznos tagjai a társadalomnak, és akkor senki sem akarná őket megfigyelni. Pedig talán jó lenne, mert egy raktárostól sokat lehet tanulni. Egy világpolitikus például szép dolgokat sajátíthatna el, ha megfigyelne egy raktárost.
Úgy mellesleg annak tudomásul vételén kívül, miszerint a szúnyog csíp, a nemzetbiztos meg lehallgat, azaz mindenki teszi a dolgát, még azt a kérdést kellene föltenni, hogy történt valami? Törvénytelenség, úgy értem. De legalább egy kis szabálytalanság. Bántottak valakit? Volt valami kellemetlen vagy még inkább fölháborító következménye a lehallgatásnak?
A titkosszolgálatok működésének ugyanis az ad értelmet, hogy a tevékenységük megakadályoz vagy elindít valamit, akciót, folyamatot – ha eredményes volt a lehallgatás, annak lesz valamilyen következménye. Még egyszer kérdezem, történt valami? Azon kívül, hogy Oroszország kivon a felelősség alól egy olyan köztörvényes bűnözőt, aki nyilvánvalóan rengeteg kárt okozott, de úgyszólván semmi haszna nem volt annak, hogy megszegte a hatályos törvényeket.
Meg azon kívül, hogy kacorkirály előbújt a Külügyminisztérium falai mögül, és megfeddte az Egyesült Államokat. (Úgy vélem, nem csúnya dolog valakit a külseje miatt karikírozni, ha az nem testi hiba következménye, amiről nem tehet, ez az arcszőrzet saját elhatározás eredménye, csak a vonatkozó testületek végtelen toleranciáját mutatja, hogy nem tiltják ki bizonyos helyekről.)
„Tisztázni kell, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatták-e Orbán Viktor miniszterelnököt – mondta Martonyi János csütörtökön a Hír tévében. A külügyminiszter hozzátette: erről tárgyalt is Victoria Nulanddel, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkárával, aki egy közép-európai diplomáciai találkozó miatt épp Magyarországon van.”
Borzasztó lenne, ha kiderülne, hogy nem hallgatták le. Ne tessék aggódni, dehogynem hallgatták le! Ő volt az első, akit lehallgattak, az amerikai nemzetbiztonság dossziéinak minimum a háromnegyedét az tölti meg, mit tesz és mit mond a magyar miniszterelnök, hát persze, lehet ez kérdés?
Elképzelem, ahogy kacorkirály „tárgyal” erről az égetően fontos kérdésről, és Victoria Nuland megsimogatja a buksiját: ne aggódjon, kedves, hát persze, hogy lehallgattuk, egész Európa azért van felháborodva, mert mi kizárólag a magyar miniszterelnököt hallgattuk le, csak nem mondják.
Mindig van lejjebb.
