Volt egy házvezetőnőm, boldogult úrfi koromban. Terike reggel hatkor érkezett, és este tízkor ment el, de ha vendégek jöttek (most így visszagondolva, már akkor is mennyire utáltam a vendégeket), előfordult, hogy Terike éjjel fél kettő-kettőig is maradt. Nélküle semmi sem történhetett, vásárolt, főzött, mosott, takarított, felszolgált, és legfőképpen intézte az életemet, számon tartotta, mikor hová kell mennem, kit kell felhívnom és engem ki fog felhívni és mikor. Az akkori feleségem kórházi rendjét (ügyeletet miegymást, orvos volt a feleségem) Terike tudta pontosan, Terike csodálatos ember volt.
Ő a Bástya utcában lakott, én a XI. kerületben, a Kökörcsin utcában. Nem emlékszem, hogy egyszer is lezárták volna a két hely közötti utat, és hogy szirénázó rendőrmotorosok vezették volna fel a Terikét szállító limuzint. Elsősorban azért nem, mert Terike a 49-es villamossal kereste fel az én lakásomat, másodsorban azért nem, mert ha én azt akartam volna, hogy ő reggelente rendőrmotorosok kísérte limuzinon járjon hozzánk, valószínűleg intézkedik, hogy egy pszichiáter engem alaposan megvizsgáljon.
Pedig Terikének ugyanaz volt a feladata, ami egy ország házvezetőinek: szolgált és ügyeket intézett. A különbség azért persze lényeges, Terike jól tette a dolgát. És soha nem gondolta, hogy ő fontosabb nálunk, hogy ő többet ér, mint a feleségem vagy én. Intézte a dolgainkat, ebbe beletartozott az is, hogy beosztotta a pénzünket, pontosan tudta, mit engedhetünk meg magunknak, mit nem. (Nem emlékszem például arra, hogy akart volna futballstadiont építeni, sőt egyszer kifejezetten megtiltotta, hogy vásároljak egy lemezjátszót.)
Tessék mondani, miért pöffeszkedik nagy sötét autóban egy ügyintéző? És miért gondolja úgy, hogy ő bármit megengedhet magának anélkül, hogy engem megkérdezne? Felhatalmazást arra kapott ugyanis, hogy intézze az ügyeket. Legyen mit enni, tiszta legyen a holmink ilyesmi. Senki nem mondta, hogy az illető építhet futballstadionokat, mikor gyerekek éheznek abban a háztartásban, aminek a vezetésével megbízták. Főzzön, mosson, takarítson, erre kapott megbízást, tartsa rendben az országot. Nem olyan nagy ügy, vannak helyek, ahol el tudják végezni ezt a feladatot.
Ja, és nem érdekelnek a családi ügyei. Az sem, ha olyan esküvőt rendez, amilyen egy házvezető ügyintézőhöz illik, és az sem, ha olyat, amilyet a falusi, félliterköpő túridanik szoktak.
Még az sem érdekelne, ha úgy viselkedne, ahogyan az egy iskolázott európai, felnőtt embertől elvárható volna, amikor férjhez adja a gyermekét.
Akkor csak kívánnék boldog életet.
