Volt egy barátom (nemrég halt meg), a Nemzeti Bankban dolgozott. Évtizedekig. Bankelnökök jöttek, mentek, az érkezők a távozóktól kapott legfontosabb átadás-átvételi információja az volt, hogy őrá nagyon vigyázzanak. Mikor már nagy baj van, őt kell megkérdezni, és amit mond, azt pontról pontra betartani, a nagyobb baj, az összeomlás így kerülhető el. Az állampárt irányítói is tudták, Marjai, Nyers, Fehér Lajos, Katona István mindig őt hívta telefonon vagy ment el hozzá. Mindehhez ráadásul csodálatos ember volt, olyan, akire rábízod a kulacsodat a sivatagban. Az úgynevezett rendszerváltáskor őt kérték fel arra, hogy az állam (párt) vagyonának bizonyos részét ossza el az új, alakuló pártok között. Kérdeztem, minek ez, azt mondta, ez állítólag szükséges a demokrácia működéséhez...
1960 őszén rendeztem egy darabot, Voynich Bögölyét alkalmaztam színpadra, Huszti Imréné bízott meg az adaptációval is, a rendezéssel is, akkor már közismert volt az Apáczaiban, hogy a Színművészeti Főiskolára adtam be a jelentkezésemet színházrendezői szakra. A Bögöly a második rendezésem volt, előző évben az Egyetemi Színpadon volt bemutatónk, Gottfried Keller Ruha teszi az embert című darabját játszotta az Apáczai gimnázium színjátszó köre, a minden szempontból kiváló magyartanár, Husztiné vezetésével (engem nem tanított). Az Egyetemi Színpadot kinőttük, akkora volt a sikerünk, hogy a Bögöly átkerült a Tisztiház színháztermébe. A honvédség központi tisztiháza önmaga egy hatalmas épülettömb, négy utca határolja, a Váci-, Irányi-, Veres Pálné-, Duna utca, az egy hónapig tartó próbák idején megpróbáltam bejárni, megismerni - mindig nagyon érdekelt az építészet -, egy ilyen impozáns ház kiváltképpen izgalmas volt, egy hónap alatt nem sikerült bejárnom... Ezt kapta megosztva az MDF és a Fidesz. És ezt adták el két év múlva egy banknak. Kérdeztem az én barátomat, rendben van-e ez így. Nincs, mondta ő, ahogyan az sem volt rendben, ahogyan a pártok hozzájutottak a közvagyonhoz, de már nem volt kinek szólni, nem lehetett megakadályozni...
Jónevű riporter a Rádióban készített egy beszélgetést kettőnkkel, Esterházy Péterrel és velem a kárpótlásról (az illető tudta azt a korántsem közismert tényt a családomról, hogy a nagyapám volt az egyik leggazdagabb ember '45 előtt). Összefoglalva mindketten azt mondtuk, hogy a kárpótlás nemcsak marhaság, hanem sok utálatos köztörvényes bűn bölcsője lehet. Lett. Esterházy akkor mondta, hogy "földet vissza nem veszek", én meg akkor ajánlottam a magyar parlamentnek, hogy ne vacakoljanak, nekem adják vissza az Alföldet meg a Svábhegyen épült házakat, Péternek meg a Dunántúlt, és a dolog el van intézve. Nem fogadták meg a tanácsunkat. Egy rakás ócskalelkű senkiházi akkor, az abból fakadó "privatizáció" segítségével kezdte szétlopni az országot...
"Jelentős részben Ungár Péter és családja finanszírozta az LMP-t az elmúlt évben. A párt társelnökének testvére, Ungár Anna 145,8 millió forintot fizetett be a pártkasszába 2024-ben, maga Ungár Péter pedig további 2 milliót – írta a Hvg.hu.
A kedd este közzétett Hivatalos Értesítőben jelent meg az LMP – Magyarország Zöld Pártja párttörvény szerinti pénzügyi beszámolója. Eszerint tavaly összesen 440 millió forint bevétele volt a pártnak, ennek nagy része adományokból származott. A legnagyobb támogatást, 145,8 millió forintot Ungár Anna adta...
A 2022-es választási eredmény alapján csaknem 80 millió forint költségvetési támogatást is kaptak tavaly, az LMP parlamenti frakciója pedig 150 millió forint állami támogatásban részesült az előző évben. Csárdi Antal idén februári kilépésével viszont megszűnt az LMP-frakció, így pedig jelentős összegektől esik el a párt.
Az összesen 440 millió forintos bevétellel szemben 520 millió forintos kiadás áll. Ennek legnagyobb tétele a 154 milliós működési kiadás, valamint a politikai tevékenységre fordított 297 millió forint. Ezen kívül 63 millió forint „egyéb kiadása” is volt a pártnak."
Feltehető az alapkérdés, mire ment el ennyi pénz. Aztán az is, mi szükség van erre a "pártra". Én persze az összes többi pártot, egyáltalán a "politikai pártot" az emberiség egyik legkártékonyabb képződményének tartom, de ez már egy másik írás témája. Most foglalkozzunk csak ezzel az egy vizesnyolcassal, ezzel a teljesen jelentéktelen és fölösleges "párttal", pontosabban a "támogatásával" Egyrészt azzal a 80 milliós plusz 150 milliós "költségvetésivel", amiről egy nehézfelfogású hatéves is rögtön tudhatja, az a mi pénzünk, a "költségvetés" abból áll, amit mi befizetünk mindenféle adók formájában. Másrészt foglalkozzunk a "támogatókkal". Hogy ők miből támogatnak. Például Ungár Anna 145,8 milliója honnan van?
Az Ungár család többségi tulajdonában álló Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 5,97 milliárd forint osztalék kifizetését javasolta a 2024-es üzleti év után. A BIF legnagyobb részvényese 64,4 százalékos tulajdonrésszel a Pió-21 Kft., amelynek tulajdonosa Schmidt Mária és gyermekei. A Pió-21 kétharmada Schmidt Máriáé, Ungár Anna és Ungár Péter egyhatod-egyhatod arányban osztozik a megmaradó tulajdonrészen.
Az 5,97 milliárd csak az osztalék, mennyi pénz van a család birtokában? És az a "mennyi pénz" honnan származik? Mutatok egy kis részt a K. történetei című írásból, 2007-ből, Kőszeg Ferencnek, a világ legtisztességesebb emberének a visszaemlékezéseiből (érdekes - legalábbis nekem - ahogyan az életünk összekapcsolódik, ő akkor érettségizett az Apáczaiban, amikor én elsős voltam, és akkor volt végzős a Bölcsészkaron, amikor én elsőéves ugyanott).
Egy este, meglehetős későn, csöngettek. Az ajtó előtt ismeretlen férfiak álltak. Néhány évvel korábban K. házkutatási paranccsal érkező BM-eseknek nézte volna őket, időközben azonban megtörtént a rendszerváltás, kevéssé volt valószínű, hogy K.-t rendőrök keressék. "Biztos nem ismersz meg", szólalt meg a látogatók egyike, "Ungár András vagyok, de most nem szociológusként, hanem ingatlanügynökként kereslek, egy igen jelentős vállalkozó megbízásából"... Hamburger Misi felajánlotta, hogy összehozza egy volt kollégája feleségével, aki szabadúszóként németet tanít. K. korábban esszét írt Zsolt Béláról, sajtó alá rendezte az író Kilenc koffer című dokumentumregényét, örült, hogy megismerkedhet Schmidt Máriával: tudta róla, hogy olyan, éppen csak megtűrt témákkal foglalkozik, mint a magyarországi cionizmus története... K. már menni készült, amikor a másik szobából mocorgás hallatszott, és kisvártatva előbukkant Mária férje. Láthatólag akkor ébredt délelőtti álmából. Mária elmondta, lehet, hogy K. meg ő közös tanfolyamot indítanak. András helyeslőleg bólogatott, aztán hirtelen aggodalom ült ki az arcára. "Marcsikám, mondta, te is tudod jól, hogy Ferit állandóan figyelik, lehallgatják a telefonját. Azt hiszem, hogy a te helyzetedben, ebben a mostani helyzetben, ezt nem engedhetjük meg magunknak."... Az ingatlanügynöki látogatás, mintegy tíz évvel később, ugyancsak hamar véget ért. K. felajánlotta Andrásnak és a segédeinek, hogy nézzenek körül a lakásban, tegyenek árajánlatot. András azonban nem akart a konyhánál beljebb menni. "Annak még nincs itt az ideje", mondta. "Most csak elvben kérdezem, hogy eladod-e a lakást." "Elvben nem lehet üzletet kötni", felelte K., mintha ő lenne az ügynök. "Mondasz egy összeget, akkor gondolkodom rajta. De ha így kérdezed: elvben nem adom el." "Biztosíthatlak, hogy a megbízóm, a nevét egyelőre nem árulhatom el, ízig-vérig liberális ember." K. vállat vont. András egyre fenyegetőbb lett: "Cápákkal akarsz kikezdeni?", kérdezte végül. K.-t annyira elképesztette a látogatás, hogy nyomban írt belőle egy félig-meddig humoros tárcát, néhány nap múlva meg is jelent a Népszabadságban. Ungár András többé nem jelentkezett...
A gazemberségek sorozatát, amikkel a mi kis legújabbkori történelmünk kezdődik, "rendszerváltás" címszóval próbáljuk kiemelni az áporodott, orrfacsaró bűzt árasztó köztörvényes aljasságok mocsarából. A K. történeteiben megnevezett alak egyszerűen csak gátlástalan és valamelyest jellemtelen volt, kártételei eltörpülnek a 89-es újratemetésen feltűnt kóros hazudozó rablásai és közvetetten elkövetett tömeggyilkosságai mellett. Illusztrációnak viszont épp megfelel ahhoz, amit lassan 35 éve ismételgetek: egy dzsentroid miniszterelnök (az első "szabadonválasztott") fasisztoid országlásának első néhány éve abszolút lehetetlenné tette, hogy ebből az országból valami más legyen, mint a 21. század legundorítóbb közéleti fertőjének gyűlöletet böfögő gócpontja. Az a pénz, amit a mai kormány prominensei, élükön a miniszterelnöki hivatalt bitorlóval, a belügyminiszterrel meg a többi bitanggal, valamint az évtizedek óta élősködő pártokkal akkor, 30-35 évvel ezelőtt kezdtek ellopni, valahonnan hiányzott, és azóta mértani haladvány szerint növekvő mennyiségben hiányzik. Amit ez a néhány briganti azóta folyamatosan rabol, az ennek a népnek a pénze volt, amiből lehetett volna emberhez méltó életet teremteni, majd' azt mondtam, európait. Mindössze értelmesen kellett volna elosztani, a szakértelem-teljesítmény-érték hármassága alapján.
Az esetleg bekövetkező, 2026-ra ígért "rendszerváltást" vagy erre a fundamentumra helyezik a most szolgálatra jelentkező, leendő ügyintézők, természetesen úgy, hogy nevezettektől az utolsó fillérig mindent visszavesznek, az illetőket pedig életfogytig fegyházba zárják, vagy folytatódik minden úgy, ahogyan eddig volt.
Mert nincs bocsánat.
