Ezt itt most olvastam az egyik hírportálon:
Becslések szerint Magyarországon minden évben körülbelül 300 ezer madár pusztul el áramütéstől, mondta az Inforádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. „Veréb mérettől fölfelé a legnagyobb termetű sasokig, keselyűkig és gólyákig, mindent és bármit fenyeget ez a veszély” – tette hozzá a szóvivő.
Magyarországon csaknem egymillió oszlop és százezer kilométernyi vezeték juttatja el az áramot a felhasználókhoz. Az egyesület 2010-es tanulmánya szerint rengeteg pénzt emésztene fel, ha ezeket földkábelekre cserélnénk, akkori áron 550 milliárd forintba kerülne.
Lehetne akár legyinteni is az ilyesmire, madarak, kit érdekel. Szerintem egy is sok, nemhogy 300 000, dehát nem erről van szó. Mutatok más képet, ezeket én fotóztam a falunkban:
Az első képen magasfeszültségű tartóoszlopok láthatók a házak tövében, a másodikon a dróthálózat. Hogy ez mit jelent az alattuk élő emberek egészségét szemlélve, azt talán nem kell taglalnom. Hagyjuk most az 550 milliárdot is, minden demagógiába hajló számolgatás nélkül is tudják, hogyan lehetett volna ezt a kérdést már régen megoldani. Esztétikummal itt most nem foglalkozom. Ez itt Ázsia. Közép-Afrika. Európa a mi nyugati határunknál kezdődik. Tessék átmenni Ausztriába, és tessék keresni légvezetékeket. Megmondjam, hányat találnak? Valahol megírtam már, egyszer Sankt Wolfgangban megkérdeztem a szállásadónkat, mióta nincs náluk drót a levegőben. Nem értette a kérdést. Aztán, mikor megmagyaráztam, mire gondolok, azt mondta, ő még csak hatvanöt éves, ő még ilyet nem látott, de régebben bizonyosan volt légvezeték. Szerinte az nem jó. És nem is szép.
