A magyar történelemírás valószínűleg világszínvonalú. Amennyiben a világ minden civilizált országában siralmas állapotban van ez a tudományág. A történészek úgyszólván kivétel nélkül elsődleges feladatuknak tartják a dicsőítést, mely tevékenységet elsősorban a dokumentumok, az egzakt adatok figyelmen kívül hagyásával képesek folytatni, tökélyre fejlesztve ezáltal a köznép félretájékoztatását. A világ történelemírásának kiemelkedő személyiségei a legnagyobb gazemberek, legnagyszerűbb eseményei pedig a különféle forradalmak, első helyen a nagy franciával, de előkelő helyet foglalnak el más népirtások is.
Mi holnap fogjuk ünnepelni a magyar történelem
egyik legszörnyűbb eseménysorozatát, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot.
Mely eseménysorozat alkalmával előbb március 15-én nem történt semmi ("Hogy tulajdonképen mit ünnepelnek martius 15-kén,
midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a
napon, mellyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom." – írta Kossuth a feleségének 1849. március
15-én), majd a magyar nemesség, úgy is mondhatnám, a magyar jobboldal
belehajszolta a népet egy olyan háborúba, amiről a lakosság túlnyomó többsége
úgy érezte, hogy nem sok köze van hozzá. Minek eredményeképpen meghalt
soktízezer ember, a megvívni szándékozott szabadság meg rosszabb állapotba
került, mint amilyen korábban volt.
A magyar
történészek legnagyobb részét ez nem akadályozza abban, hogy a politikát
hozzásegítsék a világ egyik legundorítóbb nacionalizmusának további
hizlalásához. Pedig a hiteles források (amilyen például a fenti Kossuth-idézet)
nyitva állnak előttük, csak olvasni kellene tudni. És tartózkodni a fals
értékeléstől.
Írtam már sokat
az áprilisi törvényekről, jobbágyfelszabadításról, a nemzetiségek „kezeléséről”,
azaz arról a bánásmódról, ami mindig is sajátja volt ennek a szerencsétlen, kisebbrendűségi
érzésektől szenvedő népnek. Most idegyűjtöttem néhány mondatot egy másik
aspektusról, ezeket is bárki elolvashatná, és beilleszthetné azon okok közé,
amik ennek a dicsőséges szabadságharcnak a bukásához vezettek.
Olvassák el.
Aztán ki-ki azt kezd vele, amit akar, én nem segítek értékelni:
A politikai
jogokat gyakorló városi polgárság aggodalommal figyelte az ellenzék által
kidolgozott törvényjavaslatot, amely a városok demokratizálását, a választók és
a választhatók számának növelését célozta. Attól tartott ugyanis, hogy a
betelepült zsidók egy része vagyoni helyzete révén aktivizálódhat a városi
közéletben. A politikai monopólium elvesztésével kapcsolatos félelem tovább
erősítette a zsidókkal szembeni ellenszenvet. Ugyanezeket az aggodalmakat
növelték a vallási egyenjogúsítással kapcsolatos ellenzéki törekvések is. Noha
ezek elsősorban a protestáns és a görögkeleti felekezetek emancipációját
célozták, felvetődött a lehetőség, hogy a vallási egyenjogúságot adandó
alkalommal a zsidókra is kiterjesztik.
A márciusi
forradalom után ezek az aggodalmak beteljesülni látszottak. A jogegyenlősítés
eufóriájában mind a győztes reformellenzék, mind a zsidók joggal
reménykedhettek abban, hogy a vallási és politikai emancipáció kiterjed a hazai
zsidóságra is. Ám néhány nap alatt kiderült, hogy a helyzet korántsem ennyire
egyszerű, s hogy a győztes forradalom táborában is (többé-kevésbé komoly)
bázisa van a zsidóság emancipálását ellenzőknek.
A
zsidóellenes megnyilvánulásokra az első ürügyet a forradalom kezdeti napjaiban
létrejött rendvédelmi testület, a nemzetőrség szervezése adta. Pesten a
polgárok kijelentették, hogy nem hajlandók a zsidókkal együtt szolgálni.
Pozsonyban a zsidók csatlakozási szándéka miatt antiszemita zavargások törtek
ki. Ezek során a csőcselék megrohamozta a pozsonyi zsidónegyedet, több zsidót
is összevert. A tüntetések hatására az országgyűlés a városi szavazati jogot
végül nem adta meg az izraelitáknak.
A
jogegyenlősítés kísérlete itt szenvedte el első vereségét. Ezzel egy időben
több vidéki városból érkeztek tudósítások az antiszemitizmus különböző súlyú
megnyilvánulásairól. Kassán például a nyílt utcán megtámadták és inzultálták a
zsidókat, ablakaikat betörték. Nyíltan hangoztatták, hogy a városból a zsidókat
ki fogják űzni. Varasd megye székhelyén március 21-én tört ki zsidóellenes
megmozdulás „a zsidók élete és vagyona ellen”, aminek következtében a zsidókat
kitiltották a városból.
Március
végén-április elején egy sor városban felütötte fejét az antiszemitizmus. A
lakosság nyomására a hatóságok kiűzték a zsidókat Pécsről. Székesfehérvárott és Temesváron a helyiek
ugyanerre készültek. Heves- és Külső-Szolnok megye másodalispánja április 1-jén
jelentette, hogy a zsidók irányában „dühös szavakban mutatkozó ellenszenvről
lehet is hallani”, de támadások még nem történtek, és úgy vélte, nem is fognak.
A szabad
királyi városok egy részében történtek azonban szelíd szellőcskének tűnnek
ahhoz a viharhoz képest, amely 1848 áprilisának első felében Vas megye egy
részén végigsöpört. Április 4-5-én Szombathelyen nemzetőrök megrohanták a
zsinagógát és kifosztották a zsidók házait, a helyi hatóságok pedig
kiutasították az izraelitákat. Április 5-én Körmenden a városi vezetés és a
nemzetőrség tagjai is „kifakadtak” a zsidók ellen. Az éjszaka folyamán
antiszemita tüntetésekre került sor. Április 8-án a nemzetőrség ahhoz a
feltételhez kötötte az eskütételt, hogy a zsidókat tiltsák ki Körmendről. A
lakosság egy része gyújtogatással adott nyomatékot a követelésnek. Végül a
mezőváros vezetése kitiltotta a zsidókat a településről. Április 6-án
Rábahídvégen a lakosság beverte a zsidók
ablakait. Április elején Sárvárott és Rádócon szintén megrohanták a helyi
zsidóságot. A Vas megyei támadásokról beszámoló jelentéséhez Széll József
alispán sajátkezű utóiratként tette hozzá: „Éppen, midőn levelemet béfejeztem,
jelentik a vasvári zsidóság feldúlását és kiraboltatását.”
A Vas megyei
megmozdulások jellege eltér a szabad királyi városokban kirobbantakétól. Itt
nem annyira a (mező)városi céhes polgárság által inspirált, sokkal inkább a
paraszti népesség vagy a szegény köznemesség által kezdeményezett zavargásokról
volt szó. Azaz nem a rendi kiváltságait védő polgár, hanem a
jobbágyfelszabadítással elégedetlen paraszt antiszemitizmusa szabadult el.
A Vas
megyeihez hasonló események lehetősége Zala megyében is fennállt. Kisebb
incidensek itt is kirobbantak. Keszthelyen például március 24-én Bogyay József
főszolgabíró arról értesült, hogy a helyi, „a zsidók szerfeletti zsarolásai
által mód felett” eladósodott „keszthelyi vidéki s leginkább szőlőhegyekben
lakó” nép március 25-26-án a zsidók kiűzését és „számosaknak agyonverését”
tervezi.
Az
antiszemita erőszak a főbb politikai központokban is felütötte a fejét. A budai
Tabánban lakó polgárok által tervezett pogromot a pesti ifjak akadályozták meg.
Április 19-én Pesten népgyűlés követelte a zsidók kizárását a nemzetőrségből és
az 1838 óta beköltözött zsidók kiűzését a városból. A tömeg a Király utca
környéki zsidónegyedbe vonult, lakásokat fosztott ki, több embert megvertek.
Batthyány Lajos miniszterelnök mozgósította a nemzetőrséget és a
sorkatonaságot, amely végül felszámolta a zavargásokat. Bár a fennálló
törvények szerint a zsidók szolgálhattak a nemzetőrségben, április 22-én a
kormány a közhangulatra tekintettel és a zsidó közösség elöljáróinak kérelmére
ideiglenesen felmentette a zsidókat a nemzetőri szolgálat alól. Április 25-én
Batthyány miniszterelnök elrendelte a pesti zsidó nemzetőrök fegyvereinek
beszedését.
Az
Északnyugat-Magyarországon 1848. április második felében kibontakozó antiszemita
hullám egyesítette az addigi mozgalmak vonásait. A március-április fordulóján
lezajlottakhoz hasonlóan érintette a szabad királyi városokat, ugyanakkor sok
rokon vonást mutatott a Vas megyei eseményekkel is. A megmozdulások itt is
kiterjedtek a falvakra és mezővárosokra. A szomszédos települések zsidóellenes
atrocitásairól érkező hírek nyilván inspiráló hatással voltak az adott
községekre, szabad királyi vagy mezővárosokra is. Ugyanakkor egyre erőteljesebb
volt a szlovák nemzeti elem is, amit az is mutat, hogy az érintett települések
jelentős része szlovák lakosságú vagy szlovák többségű volt.
Az első ilyen
zavargások a nagyobbrészt szlovákok lakta Liptó megyében jelentkeztek, majd
hamarosan átcsaptak Pozsony, Nyitra és Trencsén megyékre is. A pozsonyi Nádason
például a részeg tömeg dorongokkal, fejszékkel felszerelkezve randalírozott az
utcákon és beverte a zsidók ablakait. Az április 23-25-én zajló, halálos
áldozatokat is követelő pozsonyi pogrom során a hadsereg és a polgárőrség
szabályos utcai harcokban tudta csak megfékezni a fosztogató, tomboló
csőcseléket. Április 28-án Szenicen (Szénásfaluban) több zsidó lakás ablakait
betörték, néhány zsidó vendéglőt feltörtek. Április végén a helyi lakosság
egy része megtámadta és kirabolta a helyi izraelitákat Pusztakürtön és a
környékbeli településeken. Április 28-29-én Brezován a helyi polgárok
kifosztották a zsidó lakásokat és üzleteket. A május 1-jén és 2-án lezajlott
vágújhelyi pogromban két zsidót megöltek. Egy hírlapi tudósítás szerint Okruton
is „csak nehezen lehetett a zsidókat megmenteni.”
Éljen a szabadság! Azaz a dicsőséges forradalom keltette szabadságillúzió, ami nyomban elszabadította a diadalmas gyűlöletet.
P.S.: Ünnepeljünk. A szomszédban népirtás, nálunk benzinhiány, megvehetetlenül drága ennivaló, vírus, halottak, akiknek a száma egy rablógyilkos kormány förtelmes tevékenységének következtében a világon a legmagasabb. Ünnepeljük a magyar történelem egyik legszörnyűbb tragédiasorozatát, aminek a hatása Kossuth baromi emigrációs dúlásán, az első világháborún, Horthyn, a második világháborún, Rákosin, Kádáron, Antallon, azaz a magyar jobboldal iszonyatos károkozásain keresztül a jelenig kihat. Ünnepeljünk.
