Keresés ebben a blogban

2022. február 6., vasárnap

Segítség!

„Kedden délelőtt kezdődtek el a Rómeó és Júlia olvasópróbái a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A darabot modern köntösben, Varró Dániel fordításában állítja színpadra Szente Vajk. Szemenyei János írt zenét a produkcióhoz, amely a rendezői koncepció alapján sok meglepetést tartogat majd a közönség számára. A viszálykodó családok olasz divatmágnások lesznek a darabban, a szerelmesek története pedig egy nagyszabású divatbemutatón kezdődik.

– A Rómeó és Júlia annyi zsenialitást rejt magában, mint talán semmi más a világirodalomban – kezdte az első olvasópróbát Szente Vajk rendező. Kifejtette, bár mindenki ismeri ezt a szerelmi drámát, biztosan tudnak újat mondani vele a Kecskeméti Nemzetiben. A koncepció ismertetése után ez mindenki számára egyértelművé is vált.

A főrendező részletesen beszélt a darab születésének körülményeiről, és arról is, mitől különleges Shakespeare-nek a szerelem és a gyűlölet kettősségéről szóló tragédiája. A karakterek személyiségét is kielemezte, rávilágítva arra, hogy bár a fiatalok a szenvedélyen nem látnak túl, a felnőttek hibáinak fontos szerepe van a végkifejletben. Ez az előadásból egyértelműen kiderül majd.

Szente Vajk bevezetője után bemutatta a díszlet- és jelmezterveket is. A rendező az olasz divat világába helyezte az örökérvényű történetet. Ennek megfelelően álmodta meg a díszleteket Rákay Tamás. A két ellenséges család egymással rivalizáló divatcégként jelenik meg, még logó is készült számukra, amely ott díszeleg majd kreációikon is. Jelmezeik Kovács Yvette Alida fantáziáját dicsérik.

Ebből a felszínes világból kitűnik az öntörvényű, különc Júlia, aki a divat helyett az absztrakt festészetben bontakozna ki. Őt Kovács Vecei Fanni és Horváth Alexandra játssza majd váltott szereposztásban. Rómeó szerepében Koltai-Nagy Balázst és Rohonyi Barnabást láthatjuk majd.”

No lám. Nem kell ahhoz Magyarország miniszterelnöke, hogy olyan gyalázatos, kártékony események piszkolják össze ennek a szerencsétlen országnak a kultúráját, amilyet jórészt a pálinkavedelő, disznóölő csúti primitív napi gyakorlatában látunk. Össze lehet azt hozni egy Shakespeare-darab pöcegödörbe mártásával is.

Megnéztem, mit lehet tudni erről a Varró Dániel nevű költőről, aki modern köntösbe fordította a Rómeó és Júliát (hallottam már róla, de most pontosabb információkat akartam). Hogy lelek-e valamilyen magyarázatot, miért nem elég modern köntös Kosztolányi fordítása. Ami már éppúgy a magyar irodalom klasszikusa, mint Arany János Hamletje, Babits Isteni színjátéka, Devecseri Iliásza. Ez a tehetséges ifjú már 44 éves. Nincs olyan információm, hogy elhomályosította Kosztolányi fényét a magyar irodalomban. Ilyen idős korában Kosztolányi már Kosztolányi volt. Miért gondolta Varró Dániel, hogy szükség van az ő Rómeó és Júliájára? Félre ne értsenek, kedvelem Varró verseit, dehát az ő súlya szállongó pihe Kosztolányihoz képest. Akkor miért?

Ami meg az olasz divatmágnásokat illeti, arról nem tudok mit mondani, félek, ha magyarázni kezdem, miért büntetném súlyos börtönnel az efféle aljas szélhámosságot, olyan dührohamokat kapnék, ami egészségkárosodással járna.

Nincs szerzői jog, ami Shakespeare-t megvédené a kecskeméti koszos kis bűnözőktől. Attól tartok, a hamisítás, a csalás és egyéb, paragrafusokkal leírható bűncselekmények nem járnának akkora büntetéssel, amekkorát egy ilyen tett érdemelne. A jóízlés, az erkölcs, a tisztesség nevében meg nem szokás bírósági eljárásokat kezdeményezni.

Úgyhogy ez a förtelem az emberek elé fog kerülni. Be fognak menni a színházba. Aki bemegy, megérdemli.