Keresés ebben a blogban

2021. június 11., péntek

Törvényes jogtalanság

Az úgynevezett baloldali médiumok összes udvari bolondja, aki úgy képzeli, az a pártatlan és tárgyilagos tájékoztatás, ha hülyeségeket kérdez, olyanokat, amiktől egy elvadult fidesznyik is nyalogatná a szája szélét, mind sűrűbben aggódik a jövendő "ellenzéki" kormány legitimitásáért, hogy ugyanis majd milyen nehéz lesz törvényesen eltakarítani a jelenlegi bagázs nyomait. A butaságban és álságos objektivitásban utolérhetetlen feketeszemű széplány minap már azon aggódott, mit szól majd az Európai Unió ahhoz a törvénytelenséghez, amire az "ellenzék" készül, miszerint majd a jelen kétharmados törvényeit akarja eltörölni a maga erőtlen többségével.

Átmásolom egy 2018-as bejegyzésemet, ha a széplány ostobasága elbizonytalanított volna valakit:

Ideírok néhány idegen szót, zárójelben mindjárt meg is adom a magyar fordításukat:
graphé paranomón (törvénytelenségi vádirat)
comitia centuriata (népgyűlés - a centuriákra osztott kerületek gyűlése)
osztrakiszmosz - (cserépszavazás)
Kitalálták, ugye? Ezek a görög és római ókorból való kifejezések.

Az első lényege: bármely görög polgár beperelhet bárkit, aki a népgyűlésben törvénytelen javaslatot tesz akkor is, ha azt a népgyűlés jóváhagyta
Tetszik érteni? Nix kétharmad és egyéb gazemberségek, nem lehet utólag legitimálni egy törvénytelenséget, az akkor is az marad, törvénytelenség. Hogy milyen törvénygyűjtemény alapján? Na innen kezdve ez egy kicsit munkás lesz, de azért leírom. Volt hajdanán egy jogász (állítólag tanítják őt a jogi egyetemeken, csak valamiért a joghallgatók nem bírják megjegyezni, és ugyancsak valamiért a tanáraik nem is kérik számon), Gustav Radbruch-nak hívták, 1946-ban publikálta az elméletét, Radbruch-formula néven ismerhető, 2014. június 24-én írtam róla itt, ebben a blogban, Jogfilozófia címen, szerintem érdemes újra elolvasni, azoknak a civil szervezeteknek, amikről itt mindjárt említést teszek, egyszerűen kötelező. Természetesen nem azért, mert én írtam, hanem mert jó sok Radbruch-ot idézek benne.
A 2010. óta regnáló pártállami törvénygyártó diktatúra telerondította a magyar törvénykönyvet mindenféle piszokkal, undorító lesz elolvasni és kipucolni, de meg kell tenni. Sok-sok civil szervezetnek kell alakulnia hozzá (ha a csúti szotyolaköpködő létre bírta hozni a maga "polgári köreit", és ezekkel lényegében már 2002-ben át tudta venni a tényleges kormányzást, akkor talán a vele ellentétes oldalon is megoldható), és ezeknek a civil szervezeteknek el kell készíteniük azt a jogi etalont, ami által feléleszthető a graphé paranomón. Ha az az ember, akinek tegnapig még leírtam a nevét, nem csatlakozott volna a többi pocsolyagerincűhöz, akkor ő képes lett volna összehozni ezeket a civil szervezeteket és ezek által azt a 7-9 emberből álló grémiumot, ami el tudná zavarni ezt a bűnöző bandát. Méghozzá igen rövid időn belül. Hogy ne kelljen megvárnunk, amíg ez az összetákolt disznóól rájuk omlik, ami persze bekövetkezik, de az megint csak a tehetetlenségből fog fakadni, és olyan jó lenne egyszer ennek az országnak a történelmében tenni valami értelmeset az emberi élet megteremtésének érdekében. Ez a volt miniszterelnök tegnap minden használható cselekedetre alkalmatlanná vált, dehát csak van még egy-két magatehető ebben a nyavalyás országban. Ajánlgattam már effélét a múltkor azoknak az ifjaknak, akik a tüntetéseket szervezik, most megint megpróbálom, mert makacsul meg vagyok győződve róla, nem feltétlenül az a megoldás, hogy lelécelünk innen. Jó, tudom (éppen erről írok könyvet), ez egy szerencsétlen nép a maga melldöngető, ostoba, hazug hőzöngéseivel, egy förtelmes és ugyancsak hazugságok tömkelegére épülő történelemmel a háta mögött, dehát innen szép nyerni. Szóltam a múltkor, hogy értelmes célok híján ki fog múlni a tüntetés sorozat, ez legutóbb lényegében már be is következett (ugye nem tetszik a jégesőre fogni?). Nem tüntetni kell, mert az is csak egy fajtája a szokásos hőzöngésnek, amit azok fognak a leghamarabb észrevenni, akikre a legnagyobb szükség volna.
Olvasok mindenféle okos és kevésbé okos elemzéseket arról, hogy ez így nem jó. Némelyik még azt is leírja, miért nem jó, meg mióta nem jó, meg hogyan nem jó. Olyat nem olvasok, ami arról szólna, mit lehet tenni, lehet, azért, mert nem jó helyeken keresem ezeket az írásokat. Ezért próbálkozom ismét, természetesen tisztában vagyok vele, nem az egyetlen jó megoldást kínálom. Inkább csak azt akarom elérni, hogy legyünk sokan, akik kitalálják, mit kell tenni. Nem szép és ingerlő jelszavakat üvöltözni, hanem tenni. Azt is akarnám, hogy lehetőleg ne én találjam ki, mit kell tenni, ez az ifjúság dolga, az értelmes fiataloké, akik nem gondolják, hogy amint hárman összejöttek, az már sokaság és akkor gyorsan pártot kell alapítani.
Odafent a felsorolásban a második a comitia centuriata, ugye nem kell ezt is részleteznem. Fölösleges folyton tízezrekben gondolkozni, minél nagyobb a tömeg, annál inkább húha, dejó, kurvasokanvagyunkmi? Elég lehet az a centum (száz), amiből a centuriata származik, sok-sok ilyen jó minőségű száz összehasonlíthatatlanul többet tud tenni, mint a Kossuth téren telefonnal világító tömeg. A csúti gazember halálra röhögi magát ezen, pedig mint tudjuk, rendkívülien buta ember, de ennyit még ő is tud: (mégegyszer) értelmes célok híján ki fog múlni a tüntetés sorozat és marad minden a régiben. Lehet majd összetrombitálni százezreket, amikor valóban szükség lesz a tömeg súlyára, majd akkor, amikor ez a tömeg tudni fogja, miért van szükség arra, hogy a sok egyes ember ott legyen.
A harmadik, az osztrakiszmosz is egy civil technika volt. A cserépre (osztrakhon) ráírtak egy nevet, az agorára kihelyezett edényekbe bedobták, ha 6000 (hatezer) cserépen egyezett a név, az illetőnek mennie kellett - tíz évre száműzték.
Hadd ne kelljen transzponálnom hordozóra és létszámra, talán anélkül is érthető: ezek a pöffeszkedő, jellemtelen kétlábúak, akik "képviselő" címszó alatt lopják kisebb nagyobb összegekben a pénzünket, egy pillanatra se érezzék magukat biztonságban. Ne higgyék, hogy négy évig érinthetetlenek. Csak semmi mentelmi jog, egy frászt. A mentelem egyedül a tisztességes munkát illeti meg, aki nem csirkefogásra használja a képviselőségét, annak nem kell efféle sanda és gyáva paragrafus mögé bújnia (az már csak jogtechnikai kérdés, hogyan lehet kiszűrni a lakossági elmebeteg szélsőségeket).
Valami ilyesmi. Önző dolog tőlem, hogy ilyeneket írok, tudom, kilóg a lóláb: szeretnék itthon maradni, és szeretném, ha a fiatalok is szeretnének itthon maradni.
Ehhez csak azt az ócskalelkű gazembert kell a megfelelő helyre zárni, ahol megkapja a szükséges orvosi ellátást, mert szeretném, ha sokáig élne, az emberi kor végső határáig. Lehetőleg annyira egészségesen, amennyire egy elmebeteg még képes felfogni, hogy ami vele történik, az a bűnhődés. Az emberi kor végső határáig.

Hogy ne kelljen keresgélni, íme a Radbruch-formuláról szóló írás 2014-ből:

Jogfilozófiai idézetek következnek. Ne tessék megijedni, emberi nyelven íródtak. Gustav Radbruch ismerte Ludwig Wittgenstein elméletét: „amit el lehet mondani, azt el lehet mondani világosan, amit pedig nem lehet világosan elmondani, arról hallgatni kell”.

 A Radbruch-i formula

 „A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.” (Gustav Radbruch, 1946)

A parancs az parancs - tanítják a katonáknak. A törvény az törvény - mondják a jogászok. Amíg azonban a katonák esetében, ha tudják, hogy a parancs bűntett vagy vétség elkövetését célozza, megszűnik az engedelmesség kötelezettsége és joga, addig a jogászok - mióta egy évszázaddal ezelőtt az utolsó természetjogász is eltávozott körükből - nem ismernek semmilyen kivételt a törvény érvényessége és az annak alávetettek engedelmességi kötelezettsége alól. A törvény azért érvényes, mert törvény, s akkor törvény, ha van hatalom, amely az esetek többségében érvényesíti. A törvénynek és érvényességének e felfogása (melyet pozitivista tannak nevezünk) védtelenné tette a jogászokat, miként a népet is, a mégoly önkényes, mégoly kegyetlen és mégoly bűnös törvényekkel szemben. E felfogás végeredményben azt állította, hogy jog csak ott van, ahol hatalom létezik.

E tételt aztán egy másikkal akarták kiegészíteni vagy felcserélni: a jog az, ami a nép érdekeit szolgálja. Vagyis az önkény, a szerződésszegés és a törvénytelenség is jog, amennyiben a népnek hasznára van. Ez gyakorlatilag azt jelenti: ami az államhatalom birtokosai számára közhasznúnak tűnik - a zsarnokok minden ötlete és szeszélye, a törvény és ítélet nélkül kiszabott büntetés, a betegek törvénytelen meggyilkolása -, az a jog. Ez azt jelentheti, hogy az uralmon lévők saját haszna közös haszonként jelenik meg. A jognak a nép vélt vagy állítólagos szükségleteivel való azonosítása így a jogtalanság államává alakította át a jogállamot. Nem, ne mondjuk azt, hogy mindaz jog, ami a nép számára hasznos. Mondjuk inkább fordítva: a nép számára csak az hasznos, ami jogszerű.

A jog az igazságosság akarása. Az igazságosság azonban azt jelenti, hogy személyre tekintet nélkül ítélj, s mindenkit azonos mércével mérj. Ha dicsőítik a politikai ellenfelek elpusztítását és megparancsolják a más fajúak meggyilkolását, miközben az azonos meggyőződésűek ellen elkövetett ugyanazon tettet a legkegyetlenebb, leggyalázatosabb büntetéssel torolják meg, akkor az sem nem igazságosság, sem nem jog. Ha a törvények tudatosan megtagadják az igazságosságra irányuló akaratot, például ha önkényesen értelmezik, illetve ha tagadják az emberi jogokat, akkor e törvények nem érvényesek, tehát a nép nem tartozik engedelmességgel nekik, és a jogászoknak is venni kell a bátorságot, hogy kétségbe vonják azok jogi jellegét.

Biztos, hogy az igazságosság mellett a közhaszon is célja a jognak. Biztos, hogy a törvény mint olyan, s még a rossz törvény is, mindig értékes - hiszen a jog megszünteti a bizonytalanságot. S az emberi tökéletlenség miatt biztosan nem mindig lehetséges az, hogy a jog három értéke - a közhaszon, a jogbiztonság és az igazságosság - harmonikusan egyesüljön. Ezért továbbra is válaszra vár a kérdés, hogy a rossz, ártalmas vagy igazságtalan törvényeket a jogbiztonság miatt érvényesnek tekintsük-e, vagy igazságtalanságuk, illetőleg a közre nézve ártalmas voltuk miatt meg kell tagadnunk tőlük a jogi érvényességet. Egy dolognak azonban mélyen a nép és a jogászok tudatába kell vésődnie: lehetnek törvények, amelyek oly mértékben igazságtalanok és társadalmilag annyira kártékonyak, hogy tagadni kell érvényességüket, sőt jogi jellegüket is.

A jognak tehát vannak olyan elvei, amelyek erősebbek minden írott jogszabálynál, úgyhogy az ezeknek ellentmondó törvény érvénytelen. Ezeket az elveket természetjognak vagy észjognak nevezik. Külön-külön persze ezek némileg kétségesek, az évszázadok munkája azonban kidolgozta szilárd magjukat, s az emberi és polgári jogok úgynevezett nyilatkozataiban oly messze ható megegyezés tárgyává váltak, hogy ma már csupán az eltökélt szkeptikusok kételkedhetnek létükben. A hit nyelvén azonban ugyanezek a gondolatok két bibliai szöveghelyen fogalmazódnak meg. Egyfelől írva van, hogy engedelmeskedned kell a felsőbbségeknek, melyeknek hatalmuk van feletted. Másfelől azonban az is meg van írva, hogy inkább Istennek kell engedelmeskedned, semmint az embereknek - s ez nem csupán kegyes óhaj, hanem érvényes jogtétel is. E két útmutatás közötti feszültséget azonban nem oldhatjuk fel azzal, hogy egy harmadikra hivatkozunk - mondjuk arra a bölcsességre, mely szerint: add meg a császárnak, ami a császáré, s Istennek, ami az Istené -, hiszen ez az útmutatás is kétséget hagy a határokat illetően. Inkább Isten hangjára hagyja a megoldást, mely csupán kivételes esetben szólítja meg az egyén lelkiismeretét.

 

„Hiszen a jog megszünteti a bizonytalanságot” – ezt a mondatrészt emeltem ki föntebb a jogi szövegből. Ez nyilván igaz. Ebből következik, hogy a naponta változtatott, a visszamenőleges hatályú, a személyre szabott jogszabályok viszont növelik a bizonytalanságot.

Egy elmebeteg tombolása bizonyára tetszik azoknak, akik valamilyen módon haszonélvezői a beteg kóros megnyilvánulásainak. De senki másnak nem tetszik. Viszont mindenki tehetetlenül tárja szét a karját: neki mindent szabad, többsége van.

Hitlernek is többsége volt.

A jogászok mindennek az ellenkezőjére is találnak paragrafust – egy bizonyos szintig.

Ha gyerekek százezrei éheznek, nincs mit tenni egy éhező afrikai országban. De ha gyerekek százezrei elől lopja el valaki az ételt, és az onnan hiányzó pénzből stadionokat, Kossuth-teret, belvárost, Várkertet épít, az ellen van mit tenni és kell is tenni, mert nincs az a paragrafus, amivel védhető volna. Az emberiség ellenes bűntett ugyanis Nürnberg óta létezik és nem évül el.

Van jogász ebben az országban, aki ezt képes felfogni?

Nagyon szépen kérem, ne tessék folyton marhaságokkal zaklatni az amúgy is elég pipogya "ellenzéket", épp eléggé tele van a nadrágjuk annak a puszta esélyétől, hogy esetleg győzhetnek, és akkor nincs többé megbékélés, el fogják söpörni őket, ha ismét futni hagyják a világtörténelem legaljasabb, legsunyibb alakját a sleppjével és az ezermilliárdjaival együtt. Semmilyen igazságtalanság nem fog történni, semmi különös, eddig ismeretlen jogtechnikai hókuszpókuszra nincs szükség, egy kezdő ügyvédbojtár is tudja, mit kell tenni.
Csak azt volna jó megérteni, hogy tenni kell.