Hűtlenségem esztendejének kitelése után próbálok
visszatalálni. Még nem tudom, hogyan fog menni, és legfőképpen hogyan fogom
visszaszerezni az elveszített közönséget, de azt legalább már tudom, ez eddig
sem tőlem függött, ezután sem az befolyásolja az olvasók számát, én mit teszek.
Az a helyzet, ha tudnám sem tenném azt, amitől bestseller, azaz a jelen
értelmezése szerint népszerű lesz, amit írok. Maradok olyannak, amilyen voltam
– nem azért, mert azt olyan baromi jónak tartom, hanem mert ennél nem tudok
jobban teljesíteni. Ennyi telik tőlem. Hányavetiséget, linkséget sosem tűrtem
senkitől, magamtól legkevésbé, ez nem változott. Ha nincs mondanivalóm, nem
írok semmit. Mert ha valamit leírok, az megmarad – ez a meggyőződés nem múlik
el tőlem, keresztrejtvényt sem hagyok hibásan vagy megfejtetlenül, azok is az
én betűim.
Közben a fene tudja, mi marad meg. Az emberiség
fokozatosan feléget maga körül mindent, nem is mindig szándékosan, egyszerűen
csak nem tudja rendeltetésszerűen használni azokat a holmikat, amiket a népből
kiemelkedő egyedek hoznak létre. A nép üdvére. Amiket aztán a nép mindig valami
másra használ, mint amilyen célból ezek a holmik keletkeztek.
Persze látszólag nem tehet róla, nem „ő” dönti el,
mit hogyan kell használni, hanem a kereskedők. Mindig csodáltam Asimovot,
amiért az 50-es évek elején rájött, hogy azok irányítják a világot. Egy ideje
meg én jöttem rá, hogy ez nem a 20. század közepe óta van így, hanem sokezer
éve. Pontosan öt évvel ezelőtt írtam egy színdarabot, akkor beleástam magam a
pénzkölcsönzés történetébe, bődületes, hogy voltaképpen a társadalomszerveződés
kezdetétől a pénzkereskedők irányítják a világot. (A darabot ne keressék, nem
mutatták be, akkor nem értettem, miért, ma már tudom, akinek adtam, egész
életében beszari volt /nemrég meghalt/, én meg nem vettem észre, milyen
nyilvánvalóan szól a jelenünkről a dráma, ami pedig a 14. században játszódik.
Fel lehet ezt fogni persze úgy is, egy nagy színház társulatáért érzett
felelősség fontosabb, mint egy olyan dráma bemutatása, amiért esetleg a mi
fiókdiktátorunk megvonja a támogatást.) A pénzkereskedők irányították már Babilont
is, hozzájuk jöttek még a gyógyszer- és fegyverkereskedők. Ebben a sorrendben. Most
egy kicsit bajban vannak. Egy kicsit. Nem az életüket féltik a vírustól, az
odáig sosem fog elérni, hanem az uralmukat. A vírus azt megölheti – egyelőre
nyerésre is áll.
A hamis értékrend került ugyanis veszélybe. A
kereskedők diktálta „értékrend”. Ami hihetetlen erővel fékezi az emberi faj
fejlődését. Hosszú-hosszú ideje már a szaporodást tartjuk fejlődésnek, első
pillantásra értelmesnek látszó közgazdászok is a „növekedésnek” nevezett fétist
helyezik a szakmájuk közepébe. Amire alig mentség az a tény, hogy a bacilusok
módjára sokasodó emberiséget el kell látni ennivalóval, járművel és
szobaszökőkúttal – miközben azzal kellene foglalkozni, miképpen lehetne ezt a
fajt rászorítani a létszáma csökkentésére. A Malthus-elv nem megoldás, ezt
valószínűleg a koronavírus is igazolni fogja, elhanyagolható ugyanis a
mortalitás, mire ez a borzalmas lény elkezdené százmilliószámra irtani a Föld
lakosságát, meg fogjuk találni az ellenszerét.
Most egy ideje nem mennek a kereskedők által
szorgalmazott holmik és események, azaz a tömegtermelés produktumai. Egyszerre
sok pénzt a soktízezres, százezres rendezvények hoznak – azok most nem
működnek. Egy könyv elolvasásához nem kell stadiont építeni. A Royal Albert
Hall a maga 6000-es befogadóképességével hatalmasan kilóg a legnagyobb, 2000
körüli befogadóképességű koncerttermek közül. Az érték befogadásához általában
nem szükségesek nagy terek. Az érték könnyen meghatározható, senkit nem akarok
ezzel fárasztani. A kérdés az, hogyan lehet eljuttatni az
emberekhez. Ideteszek néhány mondatot a készülő könyvemből, az Ezerévből:
Térjünk vissza egy pillanatra Debrecenhez. A „várost”
viszonylag jól ismerem, valamikor rádiósként én döntöttem el, melyik színházi
előadást vesszük fel.
Van Németországban egy város, bizonyos okból sűrűn járok
oda, azt is elég jól ismerem, Freiburgnak hívják. A lakosságszáma nagyjából
akkora, mint Debrecené. A népsűrűsége kevés híján a négyszerese. A területe
Debrecennek a harmada. Ezen a harmadakkora területen éppen háromszor több, 6
villamos vonala van, ami behálózza az egész várost, a buszközlekedés
visszafejlesztése folyamatos. Freiburgnak van egy Városi Színháza, 3
játszóhellyel, valamint 8 másik színháza. A Konzerthaus körülbelül akkora, mint
a MÜPA Pesten, ezen kívül 4 kisebb-nagyobb koncerttermen osztozik a 12 városi
zenekar. A Südwestrundfunk második számú rádiójának is Freiburg a központja. A
116 méter magas Münstert 1200-ban szentelték fel.
Debrecennek van 1 színháza, és ha minden jól megy, a
színháznak még megvan a zenekara. A többi néma csend. Ja, a Debreceni
Nagytemplom felszentelési éve 1825.
Freiburg 230 000 lakosa rendszeresen megtölti
a nevezett intézményeket. Nem tudom, Debrecenben most hogy van, hajdan olykor
nem tudtam elmenni a bemutatóra, a valahányadik előadáson már nem volt tele a
színház. Dehát itt most nem is ez számít. Hanem hogy Freiburg felszereltsége is
kevés, ha megszűnik a kereskedőuralom, és az emberiség értékrendje átalakul.
Ahogyan az egyik legkiválóbb elme, Csányi Vilmos mondja, minden attól függ,
miképpen alakul a nép hiedelemvilága.
Most az ócska, a mindenáron új, a bóvli kell… most? Sok évtizede. A
legélhetőbbnek kikiáltott városban, Bécsben is hiába keresem a régi törzshelyeimet,
könyves- és lemezboltokat, gyorsétterem vagy bank van a helyükön. Meg cipő meg
ruha. A mi fővárosunkban ez hatványozottan érvényesül.
A rádiót és a televíziót eredetileg nem a
fogyasztó hülyítésére találták fel, ahogyan Nobel sem tömeggyilkosságra
készítette a dinamitot. A rádiók és televíziók most bajban vannak, mert nincsenek
tömegrendezvények, amiket közvetíthetnének, és a primitív, semmiféle teljesítményre
nem képes celebeket sem tudják mozgósítani. Ha ez még egy ideig így marad, ki
fog derülni, hogy az élet fenntartható a milliárdos Cristiano Ronaldo és a
hozzá hasonló, néhány mozdulatsort alaposan begyakorolt artisták nélkül is,
akik mögött nincs értékteremtő teljesítmény, ezzel szemben iszonyatosan nagy pénzeket
tüntetnek el rászoruló százmilliók elől. Pillanatnyilag a koronavírus
felfüggesztette a hamis információk áramlását, amik mind azért tömték ki a
földlakó mindennapjait, hogy elhiggye, neki az új kell, az egyszer használatos eldobható.
A primitív földlakó most még epedve várja, hogy ismét megkapja a napi betevő
tömegtermékét, de előfordulhat – ilyen-olyan okokból –, hogy nem fogja megkapni
ugyanazt. Hogy esetleg elgondolkodik azon, miért keresnek dollármilliárdokat
azok, akik öt hang kiéneklésével és különféle instrumentumokon való lejátszásával
baromi zajt tudnak csapni, vagy mások, akik a testük mozdulatainak különféle módokon
való mutogatásával korbácsolják fel az analfabéta publikumot…
Jó, tudom, álmodik a nyomor. Mondják, hogy a vírus
után semmi sem lesz már olyan, amilyen előtte volt. Nem a fenét. Azaz bizonyos
helyeken rosszabb lesz.
Például Magyarországon.
