Van egy elképesztően okos és művelt ember az ismeretségi körömben, 60 éve találkoztunk először, 44 éve családtag is, azaz rokon (brrr). Szoktuk taglalni az okos és a buta fogalmát. Évtizedek óta visszatérő témánk, úgy vagyunk vele, mint Kant a szépséggel, van valami meghatározásunk, de nem tartjuk elég jónak. Ő például rendszeresen lefordítja a saját fogalomkészletének megfelelőre az általam használt buta szót, mert én hajlamos vagyok olvasott, művelt, okosnak gondolható embereket is butának tartani, ha a megnyilvánulásaik (szóban vagy tettben) ellenkeznek az értelmes és alkalmazkodó emberi viselkedéssel - rosszat például csak buta ember képes tenni, vegyük Teleki Pált, az akadémikus földrajztudóst, akiről mindenki azt tartja, milyen kiváló elme volt. Szerintem meg egy iszonyatosan buta alak, mert okos ember nem ír és nem ír alá zsidótörvényeket. Abban a kezdetektől egyetértünk, hogy a tanult gonosz mindig veszélyesebb a primitívnél, dehát ebben nem nehéz egyetérteni, Arisztotelész óta ez köztudott.
Engem a tanult buták zavarnak igazán, a kisebbrendűségi érzésüktől szenvedők, a félműveltek, akik az energiájuknak a legnagyobb részét gyűlölködésre fordítják ahelyett, hogy tanulni próbálnának azoktól, akiket gyűlölnek.
Gyerekkoromtól fogva gyűjtöttem az okos embereket, akik többet tudtak nálam vagy másképpen gondoltak folyamatokat és összefüggéseket, akik tudtak értelmeseket kérdezni, és akik ezekre a kérdésekre tudtak válaszokat. Kevés választ vagy csak egyet, ha a kérdés leírható volt a matematika nyelvén, és többet, érdekeseket, ha a feladat több felől volt megközelíthető. Akik ismerték az emberiség történetének egyik legokosabb alakját és az ő mondatát: "amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva" (Denis Diderot). És akik ennek a mondatnak az értelmét alkalmazni is tudták. Volt egy barátom, régen meghalt, Szabó Évának hívták. A Rádióban dolgoztunk együtt évtizedekig, eleinte bátortalanul közeledtem hozzá, sokkal idősebb lévén nálam azon is csodálkoztam, hogy szóba áll velem. Aztán jóval később állandó vendégként írt jegyzeteket a Jóreggelt Európába, vagy beszélgetett a szavak értelméről. Ő jutott most eszembe, mindjárt mondom, miről, csak előbb ideteszek egy részt egy rádiós jegyzetemből, amit 2001-ben mondtam el, Éva halála után:
Szóba került – a szobámban, a munkatársaim között – hogy Éva volt az az ember, akit mindenki szeret, akinek nem létezhetik ellensége. Megkérdezték, min mosolygok. Mondtam azon, hogy Éva volt az az ember, akire azt mondják, hogy az isten jókedvében teremtette, akiben megvolt minden, amitől az ember embernek tekintheti magát, okos volt és jó, fényes elme, bizalmat és megértést sugárzott, szerette az esendőket és értette azokat is, akiket senki más nem értett.
Az ilyennek ne volna ellensége? Rengeteg. Minden ócskalelkű, torz alak, aki dúlni, pusztítani, megtorlást jövendölni jár a többiek közé, csak gyűlölheti a Szabó Éva körül áradó világosságot, ezek most fellélegeztek, na eggyel kevesebb. Én nem olvastam ezt a – mit tesz isten, név nélkül, nem postán, valószínűleg innen a Rádióból hozzám érkezett – levelet, az asszisztensem elolvasta, jók az idegei, de nem is az a baj, hogy ilyesmi előfordulhat, mondom, nem lepett meg. Hanem az a baj, hogy a megalázott és megszomorított ember jobban érti a korbács csattogását, mint a csöndes elfogadó szót. Előbb meghunyászkodik, aztán mikor látja, hogy csak be kell állnia a korbács csattogtatója mögé, akkor neki nem esik bántódása, onnan már nem fogja hallani Szabó Évát. Nem fogja hallani azt a halk, figyelmeztető hangot, amely most még talán idejében szól: vigyázz, a megkorbácsolandók listáján te vagy a következő, mert a korbácsosok csak a Szabó Éváktól félnek, tőled nem."
Írom a könyvemet Ezerév címmel, abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Kolozsvári Szalonna leközli folytatásokban. Többször mondtam már, nehéz rászoknom, hogy az egyes írások alatti véleményeket elolvassam, de ez most fontos, tudni szeretném, milyen fogadtatásra számíthat egy olyan könyv, aminek még én sem tudom a műfaját, sőt ennek a bejegyzésnek az elején említett nagyon okos ember sem tudja.
Az Ezerév hozzászólásai között van (nagyon kevés) borzalmasan ostoba gyalázkodás, az nem zavar, nem is tudnék velük mit kezdeni. De van egy-két félművelt okoskodó (és persze a fent leírt gyűlölködő), akik azért kártékonyak, mert a többi olvasót zavarják. Akik között lehet olyan is (nem valószínű, de nem is lehetetlen), aki elgondolkodik, és arra jut, hogy bizony nem lehet valami jó ez a könyv, ha ilyen hibák vannak benne. Itt és most erre még tudok reagálni, később ez már nem fog menni. (Az ősidőkben, tanár koromban egy Sári Éva nevű tanítványom jött oda hozzám az óra végén, azt kérdezte, a tanár úr miért nem válaszolt a Tibornak, amikor az piszkoskodott a tanár úrral, hogy az a versszak nem akkor keletkezett, hanem beleillik a versbe - azért, mondtam Évának, mert ez a fiú most küszködik a saját korlátaival, és ebben nem akarom megzavarni, különben sem bántjuk a gyengébbet, de a tanár úr azzal, hogy őt nem akarja megzavarni, minket zavar meg.)
Azoknak mondom, akiket elbizonytalanít valakinek a félműveltséggel való küzdelme: nincs "indoeurópai csoport", valamint nincsenek "közös ősök". Indoeurópai nyelvcsalád van, ez nyelvtudományi kategória, amiből sok hasznos következtetés levonható, például az is, hogy ennek a nyelvcsaládnak a sémi nyelvekkel való kapcsolata hogyan eredeztethető és hogyan mutatható ki korunk indoeurópai nyelveiben. Ezek közül egyet érdemes itt most rögzítenünk: a sémi nyelvekből az indoeurópaiba átkerült laringális spiráns (azaz a gégefőben képzett réshang) bizonyos észak-európai nyelvekben mutatható ki, például a hollandban, svédben, dánban, kisebb mértékben, inkább csak nyelvjárási szinten a norvégban. A görögben nincs laringális spiráns. Ezt csak azért mondom, mert ha annak a körülménynek, miszerint a jelzett nyelvek az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartoznak, volna bármi köze a különböző népek mitológiájához (semmi köze nincs hozzá), akkor például az általam említett longobárdoknak a sémi mitológiát (nincs ilyen) kellett volna tovább vinniük, ami azt jelentené, hogy a görögtől gyökeresen különböző, a Bibliában fellelhető és a kereszténységben tovább élő, istenfélelmet hirdető, az embert megnyomorító hitvilágot kellene látnunk Godan és Frea helyett. Az indoeurópai nyelvcsalád különben az időszámítás előtti hatodik évezredben kezdett szétválni, amikor vagy nyoma sem volt még semmiféle mitológiának, vagy nem tudunk róla, ha volt is. A görög mitológia általunk ismert csodálatos világa körülbelül az időszámítás előtti 1600-ban keletkezett, annak a mindenben ellentéte, a Bibliában olvasható mesefüzér pedig nagyjából az időszámítás előtti 300-350-ben.
A jelzett tudományokra való "rácsodálkozásom" különben elég régen kezdődött, a nyelvtudománnyal kapcsolatos ismereteket öt éven át súgták a fülembe, és két kiváló opponenssel az asztal túloldalán védtem meg a disszertációmat, történetesen komparatisztika (talán összehasonlító nyelvészetnek lehetne fordítani) nevű résztudományban, ami meglehetős alapossággal foglalkozik például a fent érintett fonetikai feladatokkal is. Mindez nem jelenti azt, hogy én olyan nagyon értenék ehhez a diszciplínához, a két opponensem teszem azt sokkal többet tudott nálam, sajnos már nem élnek. Pedig sokszor visszajártam hozzájuk, mert élvezet volt velük beszélgetni, mint mindig mindenkivel, aki többet tud nálam.
Ha a fogyasztónak valami problémája van, bízvást forduljon olyanhoz, aki meg tudja oldani a gondját. De a mások zavarása egyszerűen illetlenség.
