Keresés ebben a blogban

2018. augusztus 15., szerda

A mi országunk

A 24.hu-n olvastam egy cikket, okosnak és megszívlelendőnek tartom (Miért ne volna fasiszta az Orbán-rezsim?). Van benne egy felsorolás, 19 pont a fasizmus jellemzőiről, egy kiváló, német születésű amerikai professzortól származik - hibátlan. Ha nem bánják, én itt most nem vacakolnék a diktatúra és az autokrácia közötti különbségek definíciójával meg azzal sem, mi a fasizmus és mi a nácizmus. Én ahhoz a 19-hez egyetlen pontot akarok hozzátenni, mert azt hiába kerestem. Egy olyan pontot, ami a 19-et érdekes és filoszok számára tanulságos részletezéssé teszi, de ami önmagában elegendő ahhoz, hogy minden más bölcselkedés legyen.
Minap írtam ide egy rövid elmélkedést az óvodákról, abban említettem a magyarországi rendszer következő, a hatalmi logikából törvényszerűen jövő lépést: a csúti futballistának nem tetsző emberek lobotómia által való eltávolítását. Erről szeretnék most egy egész kicsit részletesebben mondani valamit.
Az a politikai és társadalmi berendezkedés, ami a fenti intézkedést nem zárja ki, nevezhető bárhogyan, de a lényege egyetlen szóban összefoglalható: emberellenes. Nem az emberi jogok kimondott vagy kimondatlan eltörléséről van szó, hanem az ember kiiktatásáról. Az emberből tereptárgy lesz, ami vagy működik vagy nem. Ha szavazó, ha adófizető, akkor rendeltetésszerűen működő tereptárgy, ha nem helyesen működik, akkor valami módon meg kell szüntetni. A megszüntetés módjai számosak. Ezeket most nem részletezem, aki itt él, tud a mélyszegénységről, a fenyegetésekről, megalázásokról.
Amit szeretnék világossá tenni, megértetni, hogy senkinek semmilyen kétsége ne legyen a magyarországi élet lényegéről, az egy lehetőség léte vagy nemléte. Hogy ugyanis meg lehet tenni bármit következmények nélkül vagy nem. Meg lehet tenni azt, hogy valakit elvisznek, szétroncsolják az agyát vagy nem lehet megtenni. És innen egyetlen lépéssel tovább menve: a hatalom elveheti egy ember életét következmények nélkül vagy nem.
A magyarországi rendszer lényege az, hogy ezekre a kérdésekre az egyértelmű válasz: igen. Bármit megtehetnek. Azt én nem tudom, ezek közül mit tettek meg eddig, de éppen ez a rémisztő benne, hogy nem is tudhatom. Az ügyészség és a titkosszolgálat úgy van megszervezve, hogy onnan csak az kerül ki, ami e szervezetek szempontjából hasznos, ha kikerül vagy indifferens.
Utoljára hagytam egy múltkori felületességemet. Azt írtam: "Ez a nép ezt is el fogja tűrni, ugye tudják, miért. Talált. Mert senki nem értesül róla." Ez kevés. Nem ez a legfontosabb. Hanem az, aminek az alapján ez a rendszer kiépülhetett - ez a nép ezt akkor is eltűri, ha értesül róla.
Ez ugyanis valószínűleg az egyetlen ország a Földön, aminek a lakossága egy homogén massza. Amit még Aldous Huxley sem tudott elképzelni, amikor megírta a Szép új világot, ahol azért vannak alfák, béták satöbbi, sőt még mínuszok és pluszok is, azaz van egy viszonylag változatos emberi társadalom.
Ez a mi országunk itt a rendeltetésszerűen funkcionáló tereptárgyak országa.