Keresés ebben a blogban

2018. június 14., csütörtök

Kistelepülések

A falunknak van egy futballpályája. Olyan a gyepszőnyege, hogy ha a Real Madridtól meglátná valaki, sírva könyörögne az itteni módszer leírásáért. Körbe is van kerítve, hatalmas oszlopokon a pálya négy sarkában világítótestek, nappali fényt szórnak  a külön épített edzőpályára is, aztán van még műfüves kiskapus is, ezek mind külön körül kerítéssel elválasztva egymástól. Klubház, öltözők, fürdő, kiépített, lépcsőzetesen emelkedő nézőtér.
Negyedik éve lakom itt, talán tízszer láttam valamilyen labdajátékra bazírozó rendezvényt, abból a tízből egyszer én is ott voltam, a legidősebb unokám csapata játszott körmérkőzést egy csomó más, nyolcévesekből álló csapattal. Néha látni tizenvalahány embert futkározni, általában este, villanyfénynél.
A faluban nyolcezren lakunk. Úgy tudom, a falunak nincs futballcsapata. A falunk lehetne szép is, virágos, füves, gödörmentes utakkal, boltokkal, kirakatokkal, közösségi terekkel, nyitottakkal, fedettekkel. A falunk nem ilyen. Nincsenek boltok, nincsenek kirakatok, az utcában, aminek a sarkán lakom, egy elefántmama a legkisebb gödörben is meg tudná fürdetni a borját. Ilyen utca van jónéhány a mi falunkban. És a mi falunk így is az egyik legszebb az országban.
A közelmúltban eltöltöttem két hetet egy nagyjából akkora településen, mint a mi falunk, területét illetően is körülbelül akkora. Az utakon egy repedés sincs, vannak viszont virágok és nyírott fű mindenütt. Uszoda, strand, éttermek, cukrászdák, boltok a központban. Egyvalami nincs. Futballpálya. Pedig ez a bizonyos település Németországban van. Németország négyszer nyert futball világbajnokságot, ennek a ma kezdődőnek is esélyese.
A minap beszéltem a mezőőrrel, tőle tudom, hogy bár ez egy tömény fideszfalu, az önkormányzatot Magyarország kormánya kényszerítette a futballpálya építésére. Azt nem kérdeztem, mennyi pénzt visz el csak az üzemeltetés. Közgazdasági ismereteim nem haladják meg a művelt laikus szintet, de azt nem nehéz kiszámítani, mi mindenre futná, ha az a pálya nem volna, ami különben a falu lakosságát semmi módon nem érdekli.
Mi csak a milliárdos stadionok építéséről értesülünk. Pedig nem tartom valószínűnek, hogy egyedül a mi falunknak van az ismertetett körülmények között épült és fenntartott futballpályája.
A csúti dagadt gazember pusztítása sokkal nagyobb annál, mint amit el tudunk képzelni.